Találatok ‘Magyar Szó’
Összesen 15,007 találat (9301 - 9320) : Magyar Szó.
Civil forgatag a Szigeten
Idén is a Civil Sziget az egyik legnépszerűbb nappali helyszín a
fesztiválon. Annyira sokszínű és változatos, hogy szinte reménytelen
vállalkozásnak tűnik felfedezni. Mégis tettem erre egy kísérletet.
Kölcsönöztem élő könyvet, teszteltem a pénzügyi ismereteimet,
beszélgettem a családon belüli erőszakról; megtudtam, hogy lelki oka is
lehet az allergiának és részt vettem egy zsidó szombat-köszöntésen is.
Újabb fordulat Zagyva képviselő mentelmi ügyében
A jobbikos Zagyva György Gyula arra szólítja fel az Országgyűlés
mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál
bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát. Korábban a
rendőrségnek azt mondta: élni akar vele.
Katedrától a zsidótlanításig. Hóman ártó politikus volt
Pénztörténet, forráskutatás, hunok és Árpádok az egyik oldalon.
Don-kanyar, zsidótörvények és nemzeti összeomlás a másikon. Hóman
Bálintot nem mint történészt, hanem mint politikai vezetőt állították
népbíróság elé. Ítéletet is az utóbbi felett mondtak
Hanna háborúja
Éppen annyi idő telt el a rendszerváltástól napjainkig, mint a két
világháború között. Csak hisszük e kétszer huszonegy évről, hogy mindent
tudunk róluk, homály fed sok mindent. Azt is jószerivel, hogy miért
került Anikó, a pesti polgárlány brit egyenruhában nyilas kivégzőosztag
elé. Most lenne kilencvenéves. Bokor László emlékriportja.
Nyílt levelet írt Orbánékhoz a Helsinki Bizottság a Magyar Sziget miatt
A Helsinki Bizottság álláspontja szerint az ügyészségnek ki kell
vizsgálnia az eseményeket, a közjogi méltóságoktól pedig elvárható az
uszító kijelentések elítélése.
Gyerekeket, betegeket lök az utcára az új egyházi törvény
2011. augusztus 12. / Tossenberger Adél
forrás: hvg.hu
Hátrányos helyzetű gyerekek, idősek és hajléktalanok sorsa kerülhet veszélybe az új egyházi törvény miatt, amely szociális és oktatási munkát végő felekezetektől is elveszi az egyházi státuszt. Az érintettek … Tovább »
Liberális nagyasszony
A szociológus nagyasszony szerint a pesti liberális értelmiségi hülye,
amivel nem mindig áll módunkban nem egyetérteni, ráadásul a
mezőgazdasághoz végképp semmit se konyít.
Megtörné a Mazsihisz egyeduralmát a Fidesz embere
Meg akarja szüntetni a Mazsihisz monopóliumát a zsidóság képviseletében a
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány élére a kormány által
kinevezett fideszes Szabó György, aki a Heti Válasznak beszélt erről.
Egyre népszerűbb a Szim Salom
Méltatlan szövegkörnyezetben, a Jobbik képviselőjének szájából hangzott
el a Szim Salom zsidó közösség neve legutóbb a magyar parlamentben, az
egyházi törvény vitájában. A Szim Salomot egyelőre nem ismerték el
hivatalos egyházként, ám ettől még él és gyarapszik. De vajon milyen ez a
közösség, és miben különbözik a többi zsidó felekezettől?
Csendben zsidózik a román szótár
A „jidan” anélkül szerepel a nagy román értelmező szótárban, hogy
definíciója utalna arra, a szó mélyen sértő a zsidókra nézvést.
Alterzsidó Fesztivál
Fel kell adni az egykulcsos adót
A bankoktól elvont extraprofitból finanszírozta eddig a kormány az
egykulcsos adót, amit azért vezetett be, hogy növelje a fogyasztást,
csakhogy ez nem következett be. Ezért fel kell adni az egykulcsos adót
és vissza kell térni a progresszív adótáblára – mondta Angyal József
okleveles adószakértő a Klubrádiónak.
Végre minden zsidó kaphat alija-jogot Izraelben?
A kérdés nem csak irónia, vagy épp ellenkezőleg, provokáció. Tény és
való, hogy habár az izraeli chok hasvut, vagyis visszatérési törvény
lényegi ideája, hogy a Szentföldön minden zsidónak született ember
menedéket és állampolgárságot kapjon, a gyakorlatban mégis ez az
ideológia nem minden zsidó esetében teljesül.
Kitüntetést kap a Klezmatics együttes a Sziget fesztivál nulladik napján
Kulturális diplomáciáért díjjal tünteti ki a Sziget fesztivál nulladik
napján fellépő Klezmatics együttest Eleni Tsakopoulos Kounalakis
amerikai nagykövet. Az ünnepi eseményre a zenekar fellépését követően
kerül sor.
A nagy kárpátaljai barbecue
Nyugaton már a szélsőjobb sem antiszemita
A norvég merénylő 1516 oldalas manifesztumtumában szereplő ideológiák is
rámutattak arra, hogy az elmúlt időszakban a gazdasági válság hatására
egyaránt megerősödő kelet-európai és nyugati radikális pártok között
milyen jelentős eltérések vannak. Nyugaton a radikálisoknak törést
jelentett a második világháború, és a jobboldali radikalizmus új utakat
keresett önmaga meghatározásához, addig Közép-Európában a rendszerváltás
után ezek a mozgalmak a harmincas-negyvenes évek retorikájához és
szimbólumrendszeréhez nyúlnak vissza.
Mi lehet a Fidesz alternatívája?
Az MSZP és az LMP nem tud haszonra szert tenni a Fidesz
támogatottságának tavaly novembere óta tartó lassú, de folyamatos
erodálódásából, amelynek során közel egymillió szavazót veszített. A
szocialisták olyan mértékű hitelvesztést szenvedtek el, hogy azt a
Fidesz teljesítménye sem tudja feledtetni, az LMP-nek pedig a
beágyazottsága hiányzik. A Jobbik viszont duzzad az önbizalomtól.
Bayer Zsolt írásai kicsapták a biztosítékot a Jerusalem Postnál
A Jerusalem Post két cikket is szentelt Magyarországnak: az egyikben a Magyar Hírlapban megjelenő antiszemita véleményekről írnak, a másik cikk pedig Képíró Sándor perével foglalkozik.
Raoul Wallenbergre emlékeztek Budapesten
Az „embermentő” svéd diplomata születésének 99. évfordulóján, a humánum napján kiállítás is nyílt a Holokauszt Emlékközpontban.