Találatok ‘Magyar Szó’
Összesen 15,404 találat (6981 - 7000) : Magyar Szó.
Uszítással gyanúsítják az érpataki polgármestert
Közösség elleni uszítás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatná ki a Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztálya Érpatak polgármesterét. Mint a Népszava megtudta, Orosz Mihály Zoltánt hétfő délelőttre idézték a rendőrségre, feltehetően abban az ügyben, ami miatt tavaly augusztusban már házkutatást is tartottak az önkormányzatnál.
Vámbéry Rusztem és Faludy György kapcsolata
“Békeangyalnak” nevezte Ferenc pápa Mahmúd Abbászt
“Békeangyalnak” nevezte Ferenc pápa Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akit szombaton magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban.
A pápa méltató szavai a mintegy 20 percig tartó audiencia végén, az ajándékok kicserélése közben hangzottak el.
A római katolikus egyház feje egy medaliont … Tovább »
Hol tartanak a Civil Alap projektek?
Több száz civil szervezet, alapítvány és magánszemély nyert összesen 1.8 milliárd forint kormányzati támogatást a Civil Alaptól a magyar holokauszt emlékév alkalmából kiírt pályázaton tavaly. A nagyobb összeget elnyert pályázatok közül néztünk meg közelebbről tízet. Közülük egy visszaadta a támogatást, négyen halasztást kértek, egy projekt gazdáját pedig nem sikerült elérnünk. Öt pályázó viszont, saját beszámolója szerint, megvalósította vállalását. Közülük hármat (egy honlapot, egy komplex drámapedagógiai workshopot és egy folyóiratot) bárki megtekinthet.
Hogyan harcol az izraeli hadsereg?
Átlátszó jelentés: Lejáratás európai pénzből
“Így harcoltunk Gázában” címmel egy izraeli civil szervezet jelentést tett közzé a tavaly nyári 50 napos gázai terrorellenes hadműveletben részt vett katonák vallomásai alapján. A “Hallgatás megtörése” (Breaking the Silence) … Tovább »
Izrael-ellenes hangulatkeltés amerikai campusokon
Már az Izrael melletti elfogultsággal nehezen vádolható The New York Times is hosszú riportban számolt be arról, hogy – a palesztin konfliktus ürügyén – amerikai egyetemek százain szerveződtek bojkott-csoportok, amelyek éket vernek a zsidó és a más kisebbségi hallgatók közé. A … Tovább »
Ezt tanítják mostantól a Horthy-korról az iskolában
A tavalyi balhék után kijöttek az új kísérleti törikönyvek, melyek éppen a legérzékenyebb és legvitatottabb korszakokkal foglalkoznak. Zsidó tanácsköztársaság, népi-urbánus vita, demokratikus ellenzék helyett nyilasok: megnéztük, mit tanítanak mostantól Trianonról, a Horthy-korszakról és a holokausztról.
Színházi szempontból konzervatív ember vagyok
Színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató. Kedves, udvarias. Két lábon járó színháztörténet, büszke arra, hogy a magyar színjátszás legnagyobbjait ismerhette, dolgozhatott velük. Édesapja, Verebes Károly szintén színész volt, általa már gyermekkorában a „szent szörnyek” közelébe került. Markáns véleménye van a színházról, a szakmáról. Állítja, a politikának nem lenne keresnivalója a színházban, noha eddig minden hatalom igyekezett kisajátítani. A művészi színvonal az egyetlen értelmes mérce, a színháznak mindenkoron az emberről, az egyetemes emberi kérdésekről kell szólnia. Sajnálja, hogy eltűnt a palettáról a kabaré. Verebes Istvánt Nagyváradon kérdezte Simon Judit.
Elakadt a szava az újságíróknak Nemes Jeles filmjétől
A macesz legyen veled! – íme, egy igazán félresikerült tetoválás
A Magyar Nemzeti Kereskedőház irodát nyitott Tel-Avivban
Örökre zsidó?
“Saul fia” – magyar versenyfilm a cannes-i fesztiválon
Ma kezdődik a világ első számú filmfesztiválja Cannes-ban, és számunkra szenzáció, hogy ismét van magyar film az Arany Pálmáért folyó versenyben. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia áll ki a válogatott 19-es mezőnyben a zsűri elismeréséért, s egyben az elsőfilmesek Arany Kamera díjáért is versenyez.
Megakadályozható-e még a Jobbik győzelme?
Mit mutat a Jobbik tapolcai győzelme? Helyi jelenség vagy országos áttörés? És mit mond ez az eredmény a magyar társadalomról? A Jobbik szavazói a szélsőséghez vonzódnak vagy csak az eddigi elitet utasítják el? Őszinte-e a párt „cukisági” fordulata? A zsido.com ezekre a kérdésekre kereste a választ egy történész, Ungváry Krisztián, egy politikai elemző, Ceglédi Zoltán és egy kommunikációs szakember, Fabricius Gábor segítségével.
Krekó Péter: „Magyarország nagyon kevesek számára az ígéret földje”
Krekó Péter szerint minden korábbinál erősebb a – részben az ismeretlentől való félelem, részben a politika által táplált – idegenellenesség. A Political Capital igazgatója úgy látja: nem nagyon lehet tovább szigorítani a magyar bevándorláspolitikát, Orbán „vulgáris idegenellenességéhez” pedig David Cameron sem lesz partner. Az elemző azt mondta: a magyar miniszterelnök kijelentéseihez hasonlót nemhogy közép-európai kormányfők, de még nyugat-európai szélsőjobboldali pártok potentátjai sem engednek meg maguknak.
Migrációs potenciál Magyarországon
Jákób csillaga
„Üres padok” – Felhívás az iskolák emlékezetére
Hetven évvel ezelőtt az akkori magyar állam a legnagyobb bűnt követte el állampolgáraival szemben. Miután több évtizeden át tudatosan gerjesztette az indulatokat zsidó honfitársainkkal szemben, a kirekesztés és megbélyegzés eljutott a fizikai megsemmisítéshez. A gettókba zárás, a deportálás végső állomásai a koncentrációs táborok voltak, ahol közel 600 ezer magyar állampolgár, felnőtt és gyerek, nő és férfi pusztult el. Egyetlen bűnük zsidó vagy cigány származásuk volt.