Hol a média felelőssége? Náci propagandafilm az Indexen
Kis keresgélés után még tegnap este is teljes terjedelmében elérhető és letölthető volt az internetről a Jud Süß.
Összesen 1,010 találat (641 - 660) : Magyar Rádió.
Kis keresgélés után még tegnap este is teljes terjedelmében elérhető és letölthető volt az internetről a Jud Süß.
Manapság, a magyarországi nemzeti ünnepeken és a hétköznapi sajtóban, egyes tévéműsorokban ismét szalonképessé vált a nyílt antiszemitizmus, nyilvánosan lehet egy szimbolikus, kapedlit viselő bábút felakasztani, majd meggyújtani (2008. márc. 15. Budapest, Blaha Lujza tér), új tömegmozgalmak szónokai (Jobbik, Magyar Gárda, M. Önvédelmi Mozgalom) zsidó- és cigányellenes szónoklatokkal igyekeznek híveket szerezni.
Finiséhez érkezett a Kapolcsi Bűvészeti Napok szervezése – tájékoztatta hétfőn a Független Hírügynökséget Márta István. A fesztiváligazgató hangsúlyozta: ígéretet kaptak arra, hogy a 60 milliós költségvetésből július 25-e és augusztus 3-a között megvalósuló rendezvény egyharmadát állami pénzből tudják finanszírozni. A fesztivál részletes programját a héten teszik fel a fesztivál honlapjára.
Az egyháznak ki kell lépnie a “templomi gettóból” és a kor nyelvén kell megfogalmaznia az evangélium üzenetét, amelynek közvetítéséhez hozzátartozik a rádió használata is – mondta Szeverényi János lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház rádiómissziójának igazgatója szerdán az MTI-nek.
A tordasi iskola új igazgatója augusztus 1-jétől Kosaras Péter Ákos. Ő az a történelemtanár, aki tavaly egy internetes portálon SS-egyenruhában pózolt. Könyvét egy szélsőjobbos kiadó jelentette meg. A helyi képviselő-testület most mégis alkalmasnak találta a Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény vezetésére. Pályázatában azt írta: az iskola jó hírnevét szeretné öregbíteni.
“Nem gondolnám, hogy Európa alszik. Viszont hangsúlyozni kell, hogy a CIA jelentés, amely az iráni nukleáris fenyegetést minimalizálja, valójában egyáltalán nem ad okot megnyugvásra. A veszély épp akkora, mint volt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA), főként annak vezetője, Mohamed el Baradei, viszont az iráni akta lezárására készül.
Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
„Egy percig sem éreztem magam veszélyben. Egyetlen egyet tudtunk: hogyha kell, szó nélkül meg tudunk halni. Fegyverrel jártunk, amit az ágy mellett tartottunk. Egyszer vettem részt harcban. Lőttek ránk besáncolt arab katonák és kaptunk egy parancsot, hogy azt a hegyrészt meg kell tisztítani az araboktól. Megtisztítottuk. De akiket ott találtunk, ha élt, ha nem, a lábánál fogva össze volt kötözve, úgyhogy ha akart volna, sem tudott volna menekülni.”
Forrás: MR1 Kossuth Rádió 2008. június 30. / Haják-Szabó Mária (Pozsony) Önkényuralmi jelképek és náci karlendítés a szlovákiai Révkomáromban. Az elkövetők egy része magyar állampolgár. Az eset szombatról vasárnapra virradóra történt. Fasizmus propagálásának és önkényuralmi … Tovább »
Forrás: 168 Óra 2008. június 29. / Olvasói levél Olvasom volt a Magyar Nemzet című kiadványban (június 10.) az első, illetve negyedik oldalon, hogy hazánkfiát, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom oszlopát és elnökét, a magyar jobboldal prominensét, Toroczkai urat a kanadai hatóságok … Tovább »
Forrás: 168 Óra 2008. június 27. / Klein István, Budapest Nagy Imre kivégzésének évfordulóján kapcsolgatok a hírműsorok között. Az emléknap eseményeivel természetesen minden csatorna foglalkozik. A Hír TV is. Hírolvasója közli a nézőkkel, hogy a néhai miniszterelnököt halálra … Tovább »
2008. június 10. Gimes Miklós újságíró szenvedélyektől sem mentes tárgyalásával folytatódott a Nagy Imre és társai perének hanganyagát tartalmazó felvétel nyilvános lejátszása. Ezen a napon – 1958. június 10-én – szintén kihallgatták Nagy Imre 1956-os miniszterelnököt, aki … Tovább »
José Castellanos 25 ezer ember életét mentette meg Forrás: Népszabadság Online 2008. június 20. Raoul Wallenberg és Carl Lutz mellé egy eddig jórészt ismeretlen salvadori diplomata neve is felkerülhet a magyarországi holokauszt külföldi embermentőinek listájára. A londoni The Guardian … Tovább »
NOL/MTI 2008.06.02. 1909. augusztus 31-én született Fischl Ferenc néven Nagykanizsán. Prágai zsidó nagyapja a híres Pester Lloyd szedője lett, majd megalapította a Zala című nagykanizsai újságot, apja könyvkereskedő, nyomdász és a szabadkőműves mozgalom tagja volt. Fejtő, aki fiatalon … Tovább »
Az izraeli konyha maga az olvasztótégely Forrás: Népszabadság 2008. május 10. / Shiri Zsuzsa Ofer Vardi magyarul kiválóan beszélő fiatal tel-avivi újságíró, a Jediót Ahronót nevű, legnagyobb példányszámú izraeli lap szerkesztője. A lap hírportálján évekig népszerű magyarétel-rovatot … Tovább »
„Imi blues” is kapott MSZP-s sms-t Forrás: Hírszerző 2008. április 29. / Kiss Ádám A Hírszerző tudósítója közép-európai Hunter S. Thompson-utánérzésként fekete bőrdzseki-halálfejes póló szerelésbe bújva, egy “gójmotor” nyergéből követte végig a Gój Motorosok Egyesületének … Tovább »
Forrás: 168 Óra Online 2008. április 26. Stephan Kramer, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZJD) főtitkára szerint az internetre is fel lehetne tenni a jegyzetekkel ellátott Hitler-könyvet. Fel kell oldani Németországban Adolf Hitler hírhedt könyvének, a Mein Kampfnak a publikálási … Tovább »
Gyűlnek a támogatók is. Forrás: Népszava 2008. április 18. Miután tegnap megjelent a gój motorosok fenyegetésére adott válaszunk, egész délelőtt „égtek” a telefonvonalak. Sokan, nagyon sokan biztosították szerkesztőségünket egyetértésükről. Civilek is, a Nagy Imre Társaság … Tovább »
Forrás: Hírszerző 2008. április 18. A miniszterelnök szerint meg kell vizsgálni egy olyan jogszabály lehetőségét, amely korlátozza a félkatonai szervezetek létrejöttét. Gyurcsány Ferenc szerint meg kellene fontolni annak a lehetőségét, hogy törvény tiltsa a katonai alakulatra emlékeztető … Tovább »