Találatok ‘Magyar Nemzet’
Összesen 6,920 találat (1661 - 1680) : Magyar Nemzet.
Meghalt Marton László rendező
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken.
Marton László 1943-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése … Tovább »
Elhunyt Rajk László
Elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának volt elnökségi tagja. A demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus 70 évesen szerdán hunyt el.
Az Építészfórum honlapján megjelent … Tovább »
Mégis képviselőjelölt a Dunaparti Cipők-be köpködő jobbikos
A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint a Jobbik Hajdú-Bihar megyei listájának második helyén vették nyilvántartásba Kulcsár Gergelyt, aki korábban beleköpött a holokauszt Dunába lőtt áldozatainak emlékére a rakparton felállított vascipők egyikébe, majd erről humorosnak … Tovább »
Magyar Sába királynője Tel Avivban
Ma este a Magyar Állami Operaház a Sába királynője című bibliai témájú operát, csütörtökön és pénteken pedig a Budapesti Operettszínház az első klezmermusicalt, a Menyasszonytáncot adja elő a tel-avivi operaházban.
A magyar—izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének … Tovább »
Netanjahu atomfegyver előállítására szolgáló iráni létesítményt leplezett le – egy héttel a izraeli választások előtt
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn bemutatta egy újabb, állítólag iráni nukleáris fegyvert fejlesztő létesítmény légi felvételét a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna élő adásában.
A kormányfő rövid televíziós nyilatkozatában egy, Iszfahantól … Tovább »
Netanjahu újabb iráni atomlétesítményt mutatott be
Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn, nyolc nappal a választások előtt, élőben közvetített beszédében azt mondta, hogy Izrael azonosított még egy létesítményt, amit Teherán a nukleáris programjához használt.
A leleplezést a Moszad tavaly januári akciója tette lehetővé, … Tovább »
Ligeti Ernő – Egy urbánus transzszilvanista
Ligeti Ernő munkásságából nemcsak a művek a fontosak, hanem társadalomszervezői, publicisztikai, szerkesztői teljesítménye is. Egyébként újságírói, történetírói munkái is rendszerint az esszé, a tudomány és a szépirodalom határmezsgyéjén állnak. Életműve egy fejezet a … Tovább »
Interneten a Sorsok Háza koncepciója
A Magyar Narancs jóvoltából felkerült az Internetre a Sorsok Háza 32 oldalas koncepciója (Vision Document), amelyet eddig kizárólag a projekt résztvevői láthattak, és amelyhez eddig külső szakemberek sem kaphattak hozzáférést.
Magából a nyilvánosságra került dokumentumból … Tovább »
Miért kell a kormánynak antiszemita és németellenes ikon?
Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára, az egyik szoboravató válaszolt a Kornis Gyula szobor felállítása kapcsán elhangzott kritikákra.
A Horthy-korszak nagy befolyású kultúrpolitikusának szobrát Vácon állították fel, s az eseményen jelen volt Rétvári Bence államtitkár … Tovább »
A két túlélőről szóló filmet nevezi Magyarország az Oscarra
Magyarország Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi a 2020-as Oscarra, jelentette be kedden a Filmalap.
A Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden közölte, hogy a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap … Tovább »
Kinek állítanék szobrot?
Szobrot hatalmasságoknak emelnek, isteneknek, helytartóinak, uralkodóknak, hadvezéreknek, és a tudomány vagy művészet óriásainak.
Emlékművet az ártatlanul megölteknek, vagy járványban elhunytaknak szoktunk emelni, hogy megkérdezzük Istent: miképp engedhette megtörténni mindezt?
Ha … Tovább »
Újabb szobor egy antiszemita politikusnak
Tovább folytatódik a Horthy-korszak antiszemita politikusainak, közszereplőinek rehabilitálása.
Vácon ma szobrot állítottak annak a Kornis Gyulának – írja a merce.hu -, aki Horthy kormányzósága idején vezető oktatáspolitikusként olyan állításokat fogalmazott meg, mint például
„a … Tovább »
Amerikában is forgalmazzák majd a túlélők szerelméről szóló magyar filmet
Az amerikai Menemsha Films megvásárolta a Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producereinek legújabb nagyjátékfilmje, az Akik maradtak amerikai forgalmazási jogát.
A forgalmazó rekordot állított fel azzal, hogy, öt egymást követő évben az általa forgalmazott filmeket … Tovább »
Lengyel-német közös megemlékezés: 80 éve kezdődött a II. Világháború
Háborús bűnnel kezdődött a második világháború – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a nyugat-lengyelországi Wielunban, a háború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen.
Wielunban a lengyel államfő Frank-Walter Steinmeier német szövetségi … Tovább »
Mit mondott Illyés Csoórinak arról, mit mondott Aczélnak a zsidókról – ügynöki jelentés
“Illyés… a nyílt színvallás híve. Ő maga mesélte /korábban/ Csoórinak, hogy egy alkalommal felesége rémületére nyíltan szóvá tette Aczél Györgynek, a zsidók túlsúlyát a magyar szellemi életben. “Éppen a zsidóság érdeke volna, hogy kissé hátrébb kerüljenek; egészségtelen … Tovább »
A Kádár-rendszer és a zsidók
A kommunista rendszer bukásával egyidejűleg Magyarországon is megjelent a nyílt antiszemitizmus. Nem a rendszerváltás időszakában jött létre azonban az a közeg, amit a zsidóellenesség mozgósító erejében bízó politikusok ekkor megcéloztak.
A háború után eltelt negyvenöt … Tovább »
Van irány: elindultunk
Másfél évszázaddal ezelőtt az éppen megszülető neológia egyik legfontosabb döntését a modern világ tudáshálózatába történő bekapcsolódás jelentette. A tudást, benne a saját zsidóságára vonatkozó tudást is, a neológia egyetemesnek tekintette, és tudomásul vette a hittől … Tovább »
Felújították Lajta Béla építész sírját a Kozma utcai zsidó temetőben
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Lajta Béla építész sírjának felújítása alkalmából megemlékezést és ingyenes temetői sétákat tart a budapesti Salgótarjáni utcai temetőben szeptember elsején, 14.00 és 14.30 órától. Előtte megemlékezés 10.00-tól a Kozma utcai … Tovább »