Találatok ‘Magyar Nemzet’

Összesen 6,921 találat (5241 - 5260) : Magyar Nemzet.

Bis hundert und zwanzig

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Volt egy kis sértődés, és a közönséget némiképp megosztó rászervezés még az ősszel a Gólem Színház nemzetközi zsidó színházi találkozójára, melyre nem kaptak meghívást, mindenesetre repertoárjának sűrített előadásával ünnepelte ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. Cseresznyéskert, Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Játék a kastélyban előadásaik mellett egy stand up comedy bemutatót is tartottak a Sirályban, Janklovics Péter one man show-ját, „Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei” címmel.

1 százalék

Írta: Popper Péter - Rovat: Politika

Ennyi zsidó él Magyarországon. A körülbelül 10. 000. 000-ból (tízmillióból) körülbelül 100. 000 (százezer). Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer, zseniálisnak kikiáltott ördögfattya, aki romlásba bír dönteni egy ezeréves országot? Mert akkor ezt a kisebbséget magasabbrendű lényeknek kellene tartaniuk. Ki állítja a zsidókról ezt a szamárságot? Pedig a zsidózó tüntetők tudtukon és akaratukon kívül mindezzel a zsidóságot magasztalják, emelik maguk fölé.

Nicolas Sarkozy számít a muzulmán szavazatokra

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy belügyminiszterként csaknem öt éve próbálja etnikai és vallási alapon mozgósítani a franciaországi muzulmánokat, miközben rendszeresen szót emel a fundamentalizmus ellen, s ezzel megosztó politikát gerjeszt – állítja a Libération című baloldali párizsi napilap hétfőn közölt háromoldalas elemzésében.

A Malév képviseli a Magyar Turizmus Zrt.-t Izraelben

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és S-P. Mahoney, a Malév marketingigazgatója az IMTM turisztikai kiállításon, Tel-Avivban bejelentették, hogy a két szervezet együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a Malév a tel-avivi képviseletén keresztül ellátja a Magyarország mint turisztikai desztináció népszerűsítésére irányuló feladatokat az izraeli utazási piacon.

Popper Péter: 1%

Írta: Popper Péter - Rovat: Vélemény

Ennyi zsidó él Magyarországon. A körülbelül 10 000 000-ból (tízmillióból) körülbelül 100 000 (százezer). Ettől az 1%-tól rettegne 99%? Ki ez a százezer, zseniálisnak kikiáltott ördögfattya, aki romlásba bír dönteni egy ezeréves országot? Mert akkor ezt a kisebbséget magasabb … Tovább »

Történészvitára várva

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszava 2008. március 6. / Fazekas Csaba – Gábor György A jobboldali lapok és honlapok publicistái tán a megszokottnál is nagyobb vehemenciával estek neki Kiss Péter kancelláriaminiszternek, amiért február közepén egy amerikai televíziónak adott interjúban a Magyar Gárdáról, … Tovább »

[popup][/popup]