Találatok ‘Magyar Nemzet’

Összesen 6,921 találat (4361 - 4380) : Magyar Nemzet.

Kitette Alföldi rendezését a Müpa

Írta: Klubrádió - Rovat: Hírek - lapszemle

Mégsem a Művészetek Palotájában, hanem a Nemzeti Színházban mutatják be a második bécsi döntés, majd a revíziót követő hét év magyar történelmének fájdalmait feldolgozó Závada-művet, a Magyar ünnepet. A darabot Alföldi Róbert rendezte. A változtatást a Müpa technikai okokkal indokolta. A Népszabadság informátoraira hivatkozva azt írta, a román nemzeti ünnep nemzeti színházas botránya miatt és az Észak-Erdély 1940-es visszacsatolását középpontba állító darab kényes volta miatt döntött így a Müpa.
 

A főrabbi, alulnézetből

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Dr. Moses Rosen főrabbival személyes kapcsolatom nem volt – egyetlen, számomra negatív eredménnyel járó beszélgetésen túl… a háborút követő közel fél évszázadban állt Kelet-Európa legnépesebb zsidó közösségének élén. Hívei és ellenfelei vitatták érdemeit, szerepvállalását egy olyan közép- és kelet-európai világban, amelyben az antiszemitizmus, a maga álcázott (utóbb nyílt) formáiban, a kormányzati politikák szerves tartozéka volt.

Jobbik: Izrael nem európai ország

Írta: Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

Balczó Zoltán ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy az Országgyűlés hétfőn 306 igen szavazattal ratifikálta az uniós tagállamok és Izrael közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodást. A jobbikos képviselők egyöntetűen nemet mondtak a javaslatra míg az LMP 7 politikusa  tartózkodott. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy Németh Zsolt külügyi államtitkár “egyértelműen az antiszemitizmus vádjával illette őt” a javaslat általános parlamenti vitájában.
 

Szocialista Románia: Váltságdíj a zsidókért

Írta: Gal Beckerman - Rovat: Politika

Csak a hidegháborúban működhetett együtt olyan furcsa páros, mint Shaike Dan és Gheorghe Marcu tábornok. Dan besszarábiai zsidó volt, akit a II. világháború vége felé dobtak le ejtőernyővel Romániába, hogy segítse az életben maradt zsidók kivándorlását. Később az izraeli titkosszolgálat rezidense Kelet-Európában, majd miniszterelnöki tanácsadó. Marcu a hírhedt Securitate tiszt…

Számokba zárt sorsok

Írta: Kultúrport - Rovat: Hírek - lapszemle

Számokba zárt sorsok – a numerus clausus 90 év távlatából címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban, ahol az is kiderül, hogy milyen nemzeti veszteséget okozott az 1920-ban meghozott törvény, amely korlátozta a felsőoktatásba felvehető zsidó hallgatók számát. Káoszterek, kirekesztés, és antiszemitizmus. A kiállítás megtekinthető  2011. február 27-ig.
 

Nyelvek dicsérete

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Koen Peeters flamand író A Nagy Európai Regény című kötetét a szerző jelenlétében mutatták be október 18-án. A regény tétje nem kevesebb, mint hogy lehet-e Európában múlttudat és identitások nélkül élni. Gyógyíthat-e a feledés, vagy egy emlékezet- és identitásvesztett világban az érzelmek is elenyésznek. A Gondolat Könyvkiadó „Akcentusok” sorozatában megjelent kötet lapunk főszerkesztője által írt előszavát közöljük és egy részletet a regényből.
 

Fidesz-győzelem Magyarországon

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az október önkormányzati választáson narancssárgába fordult az ország. Az eddig kormányzó szocialisták csak Szegedet és pár kisebb települést tudtak megőrizni, Budapest 23 kerületéből pedig kizárólag hármat. A rendszerváltás óta először lesz jobboldali többségű a budapesti képviselőtestület s a főpolgármester, Tarlós István.
 

Lehetett volna más Lányi András?

Írta: Németh Endre - Rovat: Politika

A Lehet Más a Politika komoly sikert ért el az áprilisi választásokon. Magyarországon elsőként jutott be az Országgyűlésbe zöld, vagy pontosabban fogalmazva: ökológiai párt. Az LMP újonc létére magabiztosan lépte át az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a szavazatok közel nyolc százalékát szerezve meg. Emeli a siker jelentőségét, hogy számtalan zöld párt próbálkozott már Magyarországon a parlamentbe jutással, de legtöbbnek már a nevére sem emlékszünk.
 

A Mazsihisz és kihívója – Igazodók

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt “legitimációs válságba” került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.

[popup][/popup]