Találatok ‘Magyar Nemzet’
Összesen 6,921 találat (3521 - 3540) : Magyar Nemzet.
Apák, fiúk, nővérek a mai izraeli filmekben
A magyar Veritas
A rendszerváltás hivatalos történetét az állampárt egykori magas rangú kultúrkádere, a polgári demokrácia harcos és öntudatos ellensége, Bíró Zoltán írja, aki mindent megtett annak érdekében, hogy az állampárt frontembere legyen a Magyar Köztársaság „rendszerváltó” elnöke. … Tovább »
Bodnár Dániel: Mi a baj a megszállás emlékművel?
A Magyarország német megszállására emlékeztető emlékmű állításáról szóló 2013. december 31-i kormánydöntéssel sikerült immár sokadjára a történelmi emlékezet darázsfészkébe tenyerelni. Könnyen belátható: ha azt mondjuk, és emlékműbe kövülve hirdetjük, a „németek megszállták” az országot, akkor egyben azt is sugalljuk, hogy ami a megszállás után történt (lásd deportálások: 1944. május 15. – július 6.) az nem a mindenkori magyar kormány és a magyar társadalom felelőssége, hanem a megszálló hatalomé, mely csak eszközként használt fel egy magatehetetlen apparátust.
„Izraelben az élet teljességében lehetne részük”
Megjelent a Szombat januári száma
Konrád György esszé, L. Simon László és Mikecz Péter a Holokauszt-emlékévről, zsidó vezetők az adományozás kultúrájáról, Gyáni Gábor Trianonról és a Holokausztról, Hernádi Miklós 70, Itamar Rabinovitch az izraeli diplomácia kulisszatitkairól, Schüttler Tamás regényrészlete … Tovább »
Ariel Saron erdélyi magyar felesége(i)
A nyugati parton
2011 nyarát Los Angelesben, illetve az Egyesült Államok nyugati partján tölthettem. Rendkívüli klimatikus adottságok, az óceánpart közelsége, hatalmas távolságok, a könyvtár gazdagsága, barátságos ismerősök vendégszeretete – és egy megjelenés előtt álló regény ott írt első fele emlékeztet azokra a hónapokra, melyek naplófeljegyzéseiből válogattam.
Botránytól tart a Mazsihisz
“A szakrális magyarság ezeréves harca a kereskedelmet uraló pusztító világerő ellen”
A köztelevízió év elején egy háromórás dokumentumfilmet mutatott be a kommunista korszak bűneiről, és az elmaradt igazságtételről.
A film elkészültét a médiahatóság tízmillió forinttal támogatta.
Jogos kérdésfelvetések mellé zavaros, ostoba ámokfutást kaptunk.
Az … Tovább »
Ungváry Krisztián: Kinek az emlékműve?
Rubin: „a nemzetek jövője Izraelben dől el”
„Az izraeli településeken zajló újabb építkezések engedélyezése porrá zúzhatja a békefolyamatot” – állította december utolsó napjaiban Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló. Több mint félmillió zsidó lakos él ma olyan területen, amelyet a nemzetközi közvélemény megszállt területeknek tekint. Egy izraeli–palesztin békemegállapodás esetén közülük sokaknak távozniuk kell otthonaikból, mert az esetleges területcserék a tervek szerint csak a legnagyobb településeket mentenék meg az evakuálás elől. A telepesek ennek ellenére bizakodóak, mert úgy látják, Izraelben ma sokkal többen érzik fontosnak azt, hogy az ország földrajzi értelemben is kötődjön a bibliai örökségéhez. A telepesmozgalom egyik vezetőjével, David Rubinnal, Siló város volt polgármesterével annak kapcsán beszélgettek a Hetek munkatársai, hogy január elején magyarul is megjelenik könyve, amelyben személyes élettörténetén keresztül vall a visszatérés felemelő és sokak számára tragikus tapasztalatairól.
Köszönet nélkül – Lobbik és aggályok a Sorsok Háza körül
A tavaszra tervezett megnyitó ellenére meglehetősen kevés konkrétumot tudunk a Sorsok Házáról – nemcsak a kívülállók, de a projektben részt vevő testületek is. A közbeszerzéseken azonban osztoznak: itt nemcsak a Terror Háza és környezete, de a kormányzati tendereken egyre sikeresebb óbudai cég is nyer.
„Ahol én vagyok, ott van Németország”
Natan Scsaranszkij: „Az izraeli politika csak ürügy”
Örült, amikor Izraellel baráti viszonyt fenntartó keresztényekkel találkozott, de aggasztja az antiszemitizmus kelet-európai erősödése – nyilatkozta a Népszabadságnak Natan Scsaranszkij. Az egykori szovjet emberi jogi aktivista, majd izraeli politikus most a Zsidó Ügynökség Izraelért (Szochnut) nevű civil szervezet igazgatója. A kérdés szerinte Európához szól: akarja-e, hogy a zsidó közösségek otthon érezzék magukat területén.
Prága a palesztin fegyverek átrakodóhelye lehetett
Vita a német megszállás emlékművének felállításáról
Az Együtt-PM tiltakozik a német megszállás 70. évfordulójára Budapest belvárosába tervezett emlékmű felállítása ellen, és a terv felfüggesztését követeli, mert véleményük szerint nem a megszállásnak, hanem az ellenállásnak kell emlékművet állítani. A Mazsihisz a gyors emlékműállítás helyett a társadalmi megbékélés előmozdítását sürgeti. A Kormányzati Információs Központ közleménye szerint a kormány minden magyar áldozat előtt lerója kegyeletét a Magyarország tragikus német megszállására emlékeztető alkotás állításával és a holokauszt 70. évfordulójára szervezett emlékévvel.
Elfelejtett emigráns
Civil Alap – akik a legtöbbet kapták
A Miniszterelnökség, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága javaslata alapján nyilvánosságra hozta a Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 másfél milliárd forintos támogatásról szóló pályázati döntésjavaslatát. A pályázók a 2014-ben tartandó Holokauszt emlékévvel … Tovább »
A Mazsihisz tiltakozik a gyors emlékműállítás ellen
A Magyar Kormány 2013. december 31-én határozatban utasította Budapest Belváros Lipótváros Önkormányzatát a Szabadság téren felállítandó, Magyarország német megszállására emlékező emlékmű felállítására.