„Vannak, akik tagadják, hogy egy-egy népközösség tagjaiban nagyjából ugyanaz a lélek él. Főleg zsidók szoktak elutasítani minden faj-elméletet, ösztönösen érezve, hogy ezekből fonják nyakukra az antiszemitizmus kötelét. Mások a tudományos exaktság nevében vonják kétségbe a faji elméletek valóban gyakran könnyelmű és pontatlan tételeit. Sem ezekkel, sem azokkal nem vitatkozom;

Kertész Imre Nobel-díjas író szerint meghamisították, amit Magyarországhoz fűződő viszonyáról mondott a Die Welt című lapnak – jelentette ki az író a Duna Televízió Híradójának adott interjújában. A 80. születésnapját  éppen ma ünneplő Kertész Imre interjút adott az őt így köszöntő Die Welt napilapnak, amit szerinte sokan félremagyaráztak. Az írás szerint Kertész Imre megtagadta Magyarországot és gyökértelennek nevezte magát. Az író ezt Híradónknak határozottan cáfolta, ő csak építő kritikát fogalmazott meg.
 

A Die Welt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából interjút készített, amiről az utóbbi napokban sokan írtak és beszéltek. Itt a teljes interjú fordítása

Van valami elementáris közvetlenség Etgar Keret novellanyitányaiban. Úgy szólít meg az első mondat, mintha a haverod hívna fel és kezdene panaszkodni, hogy aztán nem tudod letenni a telefont. Ahogy a könyvet sem.

Iróniával ellensúlyozott melankólia lengi be a történeteket. A kisfiúét, … Tovább »

Kertész Imrét Németország teljesen magáénak érzi, ezt az író egyáltalán nem bánja – az első magyar Nobel-díjas író ma már kikéri magának, ha Magyarországhoz kötik. A Die Welt interjút közölt a születésnapját ünneplő íróval, a német nyelvű sajtó tele van Kertészt méltató írásokkal.
 

1993-ban, egy Szombat Szalon keretében beszélgettünk Kertész Imrével a nyilvánosság előtt, majd az interjút utóbb, egy másik alkalommal, Török utcai lakásában, immár nem közönség előtt, kiegészítettük… Az élet és mű összefüggéseit elemző beszélgetést most, Kertész Imre halálhírére  tesszük ismét közzé honlapunkon.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

„A zsidók történelmi okokból nem szokták hamvasztatni magukat – világosított fel Ferenc, akinek eleinte felfoghatatlan volt a családom hozzá való viszonyulása. Hát még az anyukájának, akinek lehetetlen volt megmagyarázni, hogy a fia milyen okból készülhetett több héten át nálunk a vizsgáira. Miközben nálunk evett. És ivott.”
 

2009. november 2., Ha Ausztráliában úgy döntenek, hogy kiadják Zentai Károlyt a magyar hatóságoknak, ez nem jelenti azt, hogy az 1944-ben, 18 évesen kegyetlenül meggyilkolt Balázs Péter ügyében gyorsan megszületik a jogerős ítélet. A jogi eljárást a háborús bűnökkel vádolt férfi pénztárcája határozza majd meg: jó ügyvédekkel még Magyarországon is hosszúra nyúlhat az ítélkezés, újabb kérvényekkel késleltetheti a felelősségre vonást. Már majdnem öt éve versenyt fut az idővel. Őrizetben még csak egy hete van.
 

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Nem a halottak számáról kell beszélni, hanem arról, hogy mi vihet rá valakit emberirtásban való részvételre, vagy éppen az életét kockára tevő embermentésre. Ez a Jad Vasem Intézet, a világ legnagyobb holokauszt-kutató, oktató és emlékező helyének üzenete. A jeruzsálemi giga-intézményben kiállítások, oktató-, kutatóhelyek, emlékművek emlékeztetnek a legyilkoltakra és mindazokra a zsidókra és nem zsidókra, akik megpróbáltak tenni az erőszak ellen.

Különleges komolyzenei körsétára csalogat az a négyrészes, évvégi koncertsorozat, amelyet két budapesti és két vidéki zsinagógában rendeznek. Az első most vasárnap lesz a fővárosban, a Frankel Leó utcában.
 

A mai magyar közéleti (inkább baloldali/liberális) publicisztikákban csak úgy röpködnek a fasizmus és a fasiszta kifejezések, nagyjából leírva (fogalmilag) azt a tömeghangulatot (és a szereplőit), mely – úgymond – megteremtette a romák elleni gyilkosságok légkörét, és tíz százalék fölé emelte a Jobbik támogatottságát.

Budapest kulturális, szociális és morális szempontból is egyre élhetetlenebb város. Mivé lett az egykori liberális undergroundhoz tartozó városvezetés, és mire vágynak a hasonló gyökerekkel rendelkező városlakók?

Izraelben élő magyar orvosnő hívta fel figyelmünket levelében családi barátjuk, Breuer Tamás történetére. A férfi saját deportálásáért és a munkaszolgálatban elpusztított édesapja után igényelt jóvátételt a Központi Igazságügyi Hivataltól. Kérelmeit nemrég elutasították azzal: a 2006-os kárpótlási törvény alapján csak a munkaszolgálatot túléltek kaphatnak kártérítést. Apja után pedig azért nem jár kárpótlás, mert a munkaszolgálat nem számít „politikai önkénynek” nálunk. „Hogy is van ez? Ha akarom, a törvény egyik fele érvényes, ha akarom, a másik fele? Kafkai helyzet a 21. századi Magyarországon” – fogalmazott a doktornő.

Székhelyi József mélységesen elkeseredett máig félreértett tokaji beszéde miatt.
 

Joggal hinné az ember, hogy David Copperfielden kívül senki sem képes egyetlen lánccal és egy lakattal elbirtokolni egy több százmilliót érő telket Budapest közepén, a várhegy oldalában. Pedig igen.
 

„Öntöttvasból, fából, téglából és terrakottából spontán íródott könyv” – írja Klein Rudolf újonnan megjelent, a Dohány utcai zsinagóga történetéről szóló könyvében. Ezt a metaforát kiterjeszthetjük a zsidónegyedre, és olvashatjuk könyvként a régi pesti zsidónegyed házait is. Végtelen számú történetet rejtenek a domborművek, az öntöttvas korlátok, a lodzsák és keramitburkolatok.

Ez egy közép-európai város zsidónegyede, ahol sokkal asszimilánsabb zsidó népesség élt, mint Kelet-Európában. Itt a házak túlnyomó részét nem zsidók építették, hiszen 1840 előtt nem is szerezhettek tulajdont. Itt a zsidó etnikai szegregáció klasszikus példája – lásd: New York – sem érvényesül…

Futótűzként terjed az interneten egy Budapestről szóló imidzsvideó. A kisfilm körül rengeteg a találgatás, forrnak az indulatok, többségben mégis a kitörően lelkes vélemények vannak. A magyar reakciók arról árulkodnak, hogy az ország végletesen ki van éhezve a pozitív énképre, az önbecsülésre.