Találatok ‘Ma’
Összesen 30,872 találat (15741 - 15760) : Ma.
A Mercedes pesti zsidó nagymamája
Zsidók, keresztények és muszlimok imádkoztak közösen a Közel-Kelet békéjéért
A Keresztény-Zsidó Tanács által szervezett imaórán Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban zsidók, keresztények és muszlimok imádkoztak közösen a Közel-Kelet békéjéért, a háború és a terror minden áldozatáért és azokért, akiket hitük miatt üldöznek 2015. november … Tovább »
„Mindannyian meghaltak, dicsőség Istennek!”
Az Iszlám Állam magára vállalta a 220 „orosz keresztest” szállító repülőgép lelövését.
Bár az orosz közlekedésügyi miniszter, Makszim Szokolov cáfolta a terroszervezet állítását a Sharm-el-Sejkből Szentpétervárra tartó orosz turistajárat szombati kilövésére vonatkozóan, … Tovább »
Német katonák kaptak kiképzést Izraelben városi gerillaharcra
Németország hadserege, a Bundeswehr mintegy száz katonája vett részt a Cáhállal, az izraeli hadsereggel közös hadgyakorlaton.
A három hétig tartó, a napokban véget ért gyakorlatot a negevi Ceélim kiképző központban tartották.
A délvidéki kiképzőközpontot úgy alakították … Tovább »
Kismama sárga csillaggal – Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig
Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója – melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezet -, egy kismama hőstörténete: tanúi lehetünk küzdelmének, elszántságának, mellyel a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit egyetlen cél vezérli: mindenáron életet adni második gyermekének, és megvédeni őt, amennyire csak lehet.
A naplóból képet kapunk a zsidóellenes rendeletek fogadtatásáról, a csillagos házakról, a bujkálásról, a szabadulásról, valamint az azt követő állapotokról is. A naplót kísérő tanulmány, mely három történész munkája (Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika), a történeti-politikai kontextust mutatja be, és számot ad a szöveg keletkezésének körülményeiről.
Ferenc pápa: aki Izraelt támadja, az is antiszemita
MISNA – MAGYARUL 6.
Cedaka-Társadalmi igazságosság-Emberi Jogok
Megfejtették a kismartoni zsidó temető sírfeliratait
Tizenhárom embermentő kapta meg idén a Világ Igaza kitüntetést
A Hit Gyülekezetének ex-SZDSZ-es vezetője savazza volt pártját
„Az internet felelőssége a gyűlöletbeszéd területén”
„Mindig is az volt a célunk, hogy szabadon játszhassunk”
EMIH: ne a Veritashoz kerüljenek az üldözött zsidóság iratai
Az elmúlt időszakban látott napvilágot a hír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére a vészkorszak magyarországi túlélőinek kárpótlása céljából a rendszerváltást követően elindított folyamat teljes iratanyaga a Veritas Történetkutató Intézethez … Tovább »
Arabok héberül, zsidók arabul
A héberül tanító zsidó iskolákban eddig is oktatták a gyerekeket arabul, de csak a felsőbb osztályoktól.
Tegnapi cikkünkben még csak a törvényjavaslatról adtunk hírt, azóta az izraeli parlament első olvasásban egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint … Tovább »
Évtizedes gyűlölködés után Hegedűs Loránt megkapta az első fegyelmijét a Református Egyháztól
Jogerős határozat született arról, hogy Hegedűs Loránt 2013. november 3-án a Szabadság téri Horthy-szobor-avatás kapcsán tartott istentiszteleten tartott prédikációjával megsértette a Magyarországi Református Egyház törvényeit. A rajongói által egyenesen a Nemzet Lelkészének titulált lelkipásztor tehát nem a szobor felállításával szegte meg az egyházi szabályokat, hanem alapvető lelkipásztori kötelességei ellen vétett és ezért írásbeli megrovásban részesítették. Botrányok hosszú sora után ez az első eset, hogy a református egyház elmarasztalta az egykori MIÉP-es országgyűlési képviselőt.