Izraeli Kulturális Intézet nyílik Budapesten
Jelképesen elhelyezték a tervek szerint 2010-ben átadandó Izraeli Kulturális Intézet alapkövét tegnap a Paulay Ede utcai, ma még átalakításra váró épületben.
Összesen 30,877 találat (22781 - 22800) : Ma.
Jelképesen elhelyezték a tervek szerint 2010-ben átadandó Izraeli Kulturális Intézet alapkövét tegnap a Paulay Ede utcai, ma még átalakításra váró épületben.
A határokon átnyúló együttműködés sikerének egyik kulcsa, hogy az együttműködés területi és ne etnikai alapú legyen – hangsúlyozta Knut Vollebaek kedden egy budapesti konferencián. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa a magyarországi történelmi egyházak vezetőivel is találkozott.
Új szokás terjed Jeruzsálem ultraortodox zsidó negyedében: ismeretlenek szedersziruppal öntik le a közterek padjait pénteken, a sabbat (szombat) beállta előtt.
Koncertek, kiállítások, istentiszteletek, hitbeszédek szerepelnek az Öt Templom Fesztivál csütörtökön kezdődő ötnapos programján, amelynek öt európai vallás egy-egy temploma ad otthont Győr egyik városrészében, Újvárosban.
Régi idők jiddis, magyar, román és haszid dalait játssza a Di Naye Kapelye, a ruszin ünnepek muzsikájával pedig a Técsői Banda érkezik a Felső-Tisza vidékéről a Fesztivál Színházba október 1-jén.
Irán felkészült arra, hogy megvédje magát egy katonai támadással szemben – jelentette ki az iráni atomenergia-ügyi hivatal vezetője Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlésének hétfői ülésnapján.
Az al-Kaida terrorszervezethez kötődő Abdallah Azzám Brigádjai nevű csoport vállalta az Izrael ellen Dél-Libanonból indított rakétatámadásokat – jelent meg hétfőn egy iszlamista honlapon.
Az elmúlt két-három évben, de különösen az utóbbi 12 hónapban a nemzetközi terrorizmus jelentősen visszaszorult – állította Nógrádi György a JAM-ben.
Az augusztusi berlini atlétikai világbajnokság történései jó reklámot csináltak a Németországban csütörtökön bemutatott Berlin 36 című filmhez. Az atlétikai vb női 800 méteres síkfutásában győztes dél-afrikai Caster Semenyáról ugyanis egyre érdekesebb hírek látnak napvilágot. A nemzetközi szövetség ugyan csak novemberre végére ígér állásfoglalást, a Sydney Daily Telegraph tudni véli, hogy a futónő hermafrodita, azaz nemcsak női nermi szervekkel rendelkezik.
Molotov-koktélokat dobtak egy zsinagógára és egy rendőr házára Habarovszkban.
Készültségbe helyezték az ENSZ békefenntartóit és a libanoni
hadsereget, miután pénteken rakétákat lőttek ki ismeretlen támadók
Dél-Libanonból Izrael északi részére.
Legalább két katyusa-rakéta csapódott be az Izrael északi részén fekvő Naharija település közelében egy nyílt területen. Veszteségekről nem érkezett jelentés – írta az izraeli Háárec szeptember 11-én pénteken. A rakétákat Dél-Libanonból indították, és az Izraeli Rádió jelentése szerint az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megtorlásként tüzérségi tűzzel válaszolt a támadásra. Az IDF szóvívője pénteken úgy nyilatkozott, hogy Izrael nagyon komolynak tekinti ezt az incidenst, amelyért a libanoni kormányt tartják felelősnek.
“Aki nem hisz a csodákban, az nem realista” – vallotta a tíz éve, 1999. szeptember 14-én elhunyt André Kostolany magyar születésű francia-amerikai pénzügyi szakember, tőzsdeguru.
Szélsőjobboldali csoportok igyekeznek erőszakcselekményeket provokálni a brit nagyvárosok utcáin, az “iszlám szélsőség elleni fellépés” ürügyével – mondta szombaton a brit kormány egyik magas rangú tagja, aki a jelenséget az 1930-as évek brit fasiszta mozgalmának fellépéséhez hasonlította.
Fellegi Ádám zongoraművész hétfőn este egy súlyos, krónikus betegségben szenvedő gyermek megsegítésére és külföldi kezelésére ad jótékonysági koncertet a fővárosi Bálint Házban.
A Művészetet Kedvelők délutánján ez alkalommal 20. század egyik legnagyobb fotográfusának munkáiból nyílt kiállítást tekintjük meg a Ludwig Múzeumban.
Ezen a koncerten a közép-európai zsidó és a máramarosi ruszin zene találkozik. A New York-i születésű Bob Cohen vezette Di Naye Kapelye (magyarul: „Az új zenekar”) a régi idők jiddis dalait eleveníti fel, méghozzá úgy, ahogyan azt idős zsidó és cigány zenészektől tanulták el.