Találkozott az izraeli és a magyar külügyminiszter
Kitűnőnek nevezte Magyarország és Izrael kapcsolatait a két állam külügyminisztere keddi budapesti találkozója után.
Összesen 30,877 találat (22341 - 22360) : Ma.
Kitűnőnek nevezte Magyarország és Izrael kapcsolatait a két állam külügyminisztere keddi budapesti találkozója után.
Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be, hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
Tíz éve nem volt olyan sok ismertté vált antiszemita cselekmény a világon, mint tavaly – áll abban a felmérésben, amelyet vasárnap terjesztett az izraeli miniszterelnöki hivatal elé a tájékoztatási minisztérium.
Hét évi szünet után a színész Mel Gibson ismét főszerepben. Pénteken mutatják be Amerikában új thrillerjét, Edge of Darkness címmel. Gibson visszatérése nem zökkenőmentes, úgy tűnik, számára bizonyos körökben nincs bocsánat.
Koncertsorozat az MTA Dísztermében (februári program)
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
A zsidó Pest a főváros kisebbségi arcait bemutató sorozatunk következő része a lengyel, a szlovák és a szerb Budapest után, de kivételt képez annyiban, hogy gyakorlatilag külön sorozatot érdemelne. Bár alig van Budapestnek olyan kerülete, amelyről ne lehetne írni a zsidóság szempontjából, amelynek ne lenne zsidó története, mégis él a köztudatban egy történelmi zsidónegyed: Belső-Erzsébetváros.
Ma Belső-Erzsébetvárost hívjuk zsidónegyednek, pedig azelőtt sosem nevezték így. Egyrészt, mert bár nagyrészt zsidók lakták, nem kizárólagosan; másrészt, mert bár nagyrészt ott laktak a zsidók, de nem kizárólagosan. A Belső-Erzsébetváros történetét taglaló epizód után sorozatunk folytatásában Lipótváros, Újlipótváros, Újpest és Józsefváros zsidó arcával nézünk szembe.
Vona bezáratná a vezető tévécsatornákat, de valóságshowt indítana.
A Magyar Kultúra Napja szimbolikus jelentőségű eseményhez kötődik: 1823-ban ezen a napon született legfontosabb nemzeti jelképeink egyike, a magyarság önkifejezésének egyik legértékesebb alkotása, a Himnusz. De hasonlóan jelképez minket, magyarokat minden vers, könyv, film, színházi előadás, zene, festmény és más műalkotás, amivel mi, magyarok kifejezzük a bennünk lévő értékeket. Ezért fontos minden olyan kulturális esemény is, amely lehetőséget kínál arra, hogy közvetítsük ezeket – írja közleményében Mesteházy Attila.
A fizetés hangsúlyozottan az ENSZ-nek, valamint a Gázai övezetben és a Közel-Keleten másutt palesztin menekülteket segélyező ENSZ-ügynökségnek okozott anyagi károkkal függ össze.
A náci népirtást túlélő emberek történetének megőrzésére szólított fel a közelgő holokauszt-emléknap alkalmából pénteken az ENSZ főtitkára.
Az Afganisztánban működő talibánok, az iszlám harcosok jelentős része egy olyan törzsi népből származik, amely elképzelhető, hogy az ókori zsidósághoz kötődik. Indiai genetikusok – izraeli segítséggel – a korábbi sikertelen bizonyítási kísérletek után most újból megpróbálják igazolni az Afganisztánban és Pakisztánban élő pastuk esetleges kapcsolatait a mai Izrael lakóival – írja a londoni Guardian.
A CBS értesülései szerint a New York-ból indult gép utasai bombának hitték egy zsidó férfi imaszíját, amelyet a felszállás után csavart magára, hogy imádkozzon.
A bukaresti, Giurgiului úti zsidó temetőben emlékeztek tegnap a fővárosi zsidóknak az 1941. január 21–23. közötti vasgárdista lázadás idején történt lemészárlására. Az áldozatok emlékére állított emlékmű előtt tartott gyászszertartáson Oren David, Izrael bukaresti nagykövete is részt vet.
Évente több tízezer izraeli látogat Magyarországra. Ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ezeket a jó kapcsolatokat beárnyékolják az antiszemitizmus egyes megnyilvánulásai. Manapság ha Izraelben az emberek Magyarországról hallanak híreket, akkor ezek többnyire az antiszemitizmus növekedésével kapcsolatosak. Látják, ahogy a szélsőségesek az utcán menetelnek…