Hogyan kell elszakadni az egyiptomi és görög kultúrától?
Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
Összesen 30,877 találat (21521 - 21540) : Ma.
Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
A nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált az emberiség elleni bűnök miatt elítélt Klaus Barbie náci háborús bűnös pere, amely a maga nemében az első volt Franciaországban. Az életfogytiglani börtönre ítélt “lyoni hóhér” perének 37 napját filmre vették, ezt adták most ki egy hat DVD-ből álló sorozatban, amely szerdán került forgalomba.
Az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum a közösségi oldalak segítségével kutatná fel a második világháború több mint ezer túlélőjét, akiket 1945 után szakítottak el családjaiktól. Erre egyedül a menekülttáborokban a segélymunkások által készített fotók segítségével nyílhat esély.
A keresztény világot erősen megosztó, és a rabbinikus irodalomnak is egyik központi témáját adó ikonkultusz filozófiai és teológiai vetületeit járja körül a Jószöveg Műhely Kiadó könyvfesztiválra megjelent Örök képmás – Képteológia a zsidó-keresztény hagyományban című tanulmánykötete.
Köves Slomó és Feldmájer Péter szerint is „alábbhagyott” az antiszemitizmus Magyarországon.
Johanna művészetének alapmotívuma, grafikáinak és festményeinek hőse régóta
az emberi test. Ám az ő felfogásában és ábrázolásában a test mindig
valami más – ahogy régebben írtam ezekről az egyszerre szürreális,
egyszerre expresszív alakokról, a testek itt levedlik magukról a köznapi
hasonlóság bőrét, hol középkori lovagokra, csillagközi szörny-utazókra,
ősvilági rémlényekre emlékeztetnek bennünket
Avagy szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak vagy érezzünk-e zsidóként? Pészáh a kérdések ünnepe, s hónapja, niszán, a kérdések hónapja. Kérdéseket szeretnék feltenni Nektek is, önmagamnak is. Ha meg tudjuk válaszolni, közelebb kerülünk a zsidóság, esetleg … Tovább »
2011 ÁPRILISI SZÁM
Szlankó Bálint: Az arab forradalom
„A demokráciát nem lehet egyszerűen exportálni” – Beszélgetés Yaron Dekel izraeli újságíróval (Gadó János)
„Telepesek” vagy áldozatok? – Az itamári gyilkosság a politikában és a médiában (Gadó János)
Sárközi … Tovább »
A holokauszt magyar áldozatairól emlékezett meg hétfőn napirend előtt a Magyar Országgyűlés.
Élénk hazai reakciók követték azt nemrég megjelent nyilatkozatot, amelyben Gál András Levente, az igazságügyi tárca közigazgatási államtitkára kifogásolta a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítását.
A háború után a nyugatnémet hírszerzés ügynöke és toborzóembere lett az az SS-tiszt, aki 1944-ben lebuktatta és koncentrációs táborba juttatta az Amszterdamban bújkáló német zsidó Frank-családot – írja a Focus német magazin.
Az izraeli kormány vasárnap egyhangúan jóváhagyta Jórám Kohen kinevezését az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét élére – közölte Benjámin Netanjahu kormányfő kabinetirodája.
György Péter Apám helyett című könyvében apja felejteni akarásán keresztül a Kádár-kor lelkét fejti meg, Gárdos Péter lágerből szabadult apja történetéből szerelmes regényt farag Hajnali láz címmel. Feledékeny Magyarországról, zsidó szégyenről, tabunak számító Trianonról és újrakezdődő bűnbakképzésről az origo diktafonja mellett beszélgetett a két szerző. Az emlékezettörténet nem á la carte étterem.