Én is magyar zsidó vagyok!
A Mazsihisz kampánya – szakítva a szervezet korábbi politikájával – azt
célozza, hogy a népszámláláskor aki akarja és zsidó kötődésűnek érzi
magát, vallja magát zsidónak. A szervezet szerint semmi nem változott.
Összesen 30,877 találat (21121 - 21140) : Ma.
A Mazsihisz kampánya – szakítva a szervezet korábbi politikájával – azt
célozza, hogy a népszámláláskor aki akarja és zsidó kötődésűnek érzi
magát, vallja magát zsidónak. A szervezet szerint semmi nem változott.
Rosszkor volt jó helyen a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.: a társaság líbiai
vállalkozásának székhelyéül választott Al-Zawiyah városa a hónapok óta
tartó fegyveres harcok során jó párszor cserélt gazdát. Mindez meg is
látszik épületein, köztük a Vegyépszer International Libya Branch
(VILBO) székházán, amely oldalán hatalmas lyuk tátong. Környéke idővel a
romeltakarítóké, újjáépítőké lehet. Köztük talán a Vegyépszeré, amely
eredetileg is építeni érkezett a sivatagba.
Tripoliban kedden meglepetésre megjelent a líbiai vezető fia, az
utódjának tekintett Szeif al-Iszlám, akiről korábban a lázadók azt
állították, hogy elfogták. Állítólag kiszabadult Kadhafi másik fia is.
A Der Standard című osztrák napilapban Paul Lendvai írt a végtörlesztés bevezetésére adott ausztriai reakciókról.
A Magyar Örökség-díjat legutóbb a szokásosnál eggyel kevesebben vették át. Miután a bírálóbizottság visszadobta a Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbiról készült méltatást, az érintett úgy döntött: kéri, hogy tekintsenek el a díj átadásától.
Az ötödik PLACCC Fesztivál szeptember 23. és október 2. között a
valóságon túlra, Budapest rejtett dimenzióiba repíti a közönséget.
Rendhagyó, éneklő-sétáló produkciót mutatnak be a HOPPartklub színészei
pénteken a Ferenciek tere környékén.
Miközben a palesztin külügyminiszter biztos benne, hogy legalább kilenc
ENSZ BT-tagállam támogatni fogja a javaslatot, Jeruzsálem készen áll a
béketárgyalások újraindítására, Obama pedig találkozóra hívta Mahmúd
Abbászt.
Az ENSZ különleges közel-keleti békekoordinátora szerint a palesztin
intézmények fejlődése elért arra a szintre, hogy képesek ellátni egy
állam feladatait.
Az izraeli belbiztonsági, a Sin Bét a hadsereggel és a rendőrséggel
karöltve kiterjedt terrorszervezetet leplezett le Ciszjordániában.
Tucatnyi Hamasz-terroristát tartóztatták le, köztük a márciusban, a
jeruzsálemi buszmegállóban elkövetett pokolgépes merényletért felelős
palesztint is. A most leleplezett terrorista szervezetek több újabb
támadás végrehajtására készültek a zsidó állam ellen. Jeruzsálem
sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy még az ENSZ szavazás előtt sem hagy
fel az ellenséges tevékenységével a palesztin terrorszervezet.
Izraelt elkényeztetett gyereknek nevezte és hatalmas sikerrel turnézta
végig a diktátoraikat elzavaró észak-afrikai országokat Recep Tayyip
Erdogan török kormányfő múlt héten. Törökország valószínűleg ráérzett,
hogy a segítsége nélkül nehezebben boldogulnak a Közel-Keleten a nyugati
országok, amivel saját befolyását erősítheti. Amíg nem szorítja sarokba
túlságosan Izraelt.
A varsói gettófelkelés kitörésének 70. évfordulóján, 2013. április 19-én
megnyitja kapuit a látogatók előtt a Lengyel Zsidók Történetének
Múzeuma (MHZP) a lengyel fővárosban – jelentették be Varsóban.
A Mazsihisz korábban keményen ellenezte azt a kezdeményezést, amely
szerette volna törvényben elismert nemzeti kisebbséggé nyilvánítani a
zsidóságot. Feldmájer Péter elnök ugyanakkor arra bátorítja az
érintetteket: ha úgy szeretnék, a népszámláláskor nemzetiségiként is
vállalják zsidó identitásukat.
Miközben a palesztinok arra készülnek, hogy benyújtsák felvételi
kérelmüket az ENSZ-ben, az izraeli hadsereg is készül: arra, hogy a
helyzet komolyra fordulhat.
Továbbra sem hajlandó Izraelt zsidó államként elismerni a palesztin
elnök. Mahmúd Abbász, aki már megérkezett New Yorkba, az ENSZ
közgyűlésére, továbbra is kitart a mellett, hogy a palesztinok teljes
jogú tagságot kérjenek az ENSZ Biztonsági Tanácsától. Közben tart a
diplomáciai nagyüzem, hogy meggyőzzék a palesztinokat: Izraellel
folytatott tárgyalások útján egyezzenek meg az államalapítás
feltételeiről.
A Magyar Zsidó Levélár három új fejlesztései: Itt lakott Rosenthal-
kiállítás a pesti Zsidónegyedről! A felújított Goldmark-teremben kapott
helyet a zsidónegyed-kiállítás, ami a környék mindennapi életét jeleníti
meg az elmúlt évszázadokban 10 térkép, 20 tárgy és 30 ház bemutatásának
segítségével.
„Juden raus!”, azaz „Zsidók kifelé” feliratot írt fel valaki Lenti
izraelita temetőjének egyik kövére. A sértő, uszításra alkalmas szöveget
a hét végén fedezték fel, s arról rögtön értesítették lapunkat is.
A Nagyfuvaros utcai zsinagóga az egyik legrégibb a negyedben, s ma is
mindennap többször összegyűlnek imádkozni a hívek. A közösség szilárdan
áll az időben, bár az utánpótlás gondjai jelen vannak.