Találatok ‘Ma’
Összesen 30,876 találat (20601 - 20620) : Ma.
A zsidó szellem és évezredes hanyatlása
Laczó Ferenc
Tábor Béla már A zsidóság két útja legelső oldalán hangsúlyozza a történelmi pillanat kivételes jelentőségét. Az 1938-39 során írott és közvetlenül a második világháború kitörése előtt napvilágot látott jelentős mű in medias res felütése … Tovább »
Örökjáradék is, meg nem is – Megegyezett a Mazsihisz és az EMIH
Kora legjelentősebb El Greco gyűjtője volt
A neves berlini művészettörténész, Friedländer szerint, „…ha megírják a műgyűjtés történetét, abban Nemes Marcellt mindenképpen megkülönböztetett hely illeti meg”. A XX. század első felének legjelentősebb magyarországi gyűjteményét ő birtokolta. 1908-ban I. Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1910-ben nemesi oklevelet adott neki. Nemes Marcell passzióból gyűjtött, kereskedett, de azt is tudta, hogy felelősséggel tartozik a köznek.
Izrael vasútvonalat tervez a Földközi- és a Vörös-tenger között
Az izraeli kormány vasútvonal építését tervezi a Földközi- és a Vörös-tenger között, hogy tehermentesítse a nagy áruforgalmat lebonyolító Szuezi-csatornát – jelentette be a kabinet vasárnapi ülésén Benjámin Netanjahu miniszterelnök.
„Eltűntek” a zsidók a rosztovi holokauszt emlékműről
Vitát váltott ki Oroszországban a rosztovi holokauszt emlékmű áthelyezése, az újról ugyanis „lefelejtették” a zsidó áldozatokat.
Mégse lesz Mein Kampf válogatás
A történészek üdvözölték a Hitler antiszemita manifesztumának újranyomtatását bejelentő lépést, amire először került volna sor Németországban azóta, hogy a náci diktátor 1945-ben öngyilkosságot követett el. A brit kiadó végül visszakozott.
Holtponton a kormány és a Mazsihisz vitája, több százmillió a tét
Ismét kudarcba fulladtak a Gál András Levente kormánybiztos és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közötti egyeztetések az ingatlanjáradék elosztásáról.
Gasztro-őrület
A Szombat folyóirat decemberi számát a kulináriának szenteltük. Sztárszakács-, blogger- és vendéglősinterjúkkal, kóserpiaci körképpel és sok-sok új recepttel. Még mindig lehet újat mondani a barheszről, a maceszgombóc levesről vagy a sóletről, mindezekhez kívánunk jó étvágyat és jó olvasást. Most lapszámunk beharangozó írását olvashatják.
Zsidó énekes képviseli Törökországot az Eurovíziós dalfesztiválon
Can Bonomo izmiri zsidó családból származó énekes-zeneszerző képviseli Törökországot májusban Bakuban az Eurovíziós Dalfesztiválon az ankarai rádiós- és televíziós testület döntése alapján.
Dörnert nem szeretik Londonban
Liberális színház tűz alatt Magyarországon címmel nyílt levelet jelentetett meg a Guardian brit mértékadó lap tegnap este, melyben az angol színházi szakma jeles képviselői tiltakoznak Dörner György kinevezése ellen az Új Színház élére.
Kalapács alá kerülnek Albert Einstein náciellenes levelei
Albert Einstein német fizikus három, közvetlenül a II. világháború előtt egy náciellenes szervezetnek írt levele kerül kalapács alá a jövő héten Los Angelesben – tette közzé a Nate D. Sander aukciós ház pénteken.
Norvég mea culpa a holokauszt miatt
A norvég kormányfő – elsőként hazája miniszterelnökei közül – bocsánatot kért a holokauszt emléknapon a zsidók megsemmisítésében játszott norvég szerep miatt.
A holokausztról másképp
Ha a holokauszt-irodalomra gondolunk, legtöbbünknek Kertész Imre művei mellett Anna Frank naplója jut majd eszünkbe, esetleg Elie Eiesel neve is beugrik. Hans Keilsoné szinte egészen biztos, hogy nem – pedig a szerző páratlanul érdekes életutat járt be.
A főmufti tagadja, hogy zsidók meggyilkolására szólított fel
A Palesztin Hatóság (PA) legfőbb vallási vezetője tagadja, hogy
népirtásra szólította volna fel a muszlimokat. Állítása szerint csak
„mondatokat ragadtak ki” a prédikációjából.
Lovas szobrot Horthynak?
A neonáci Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte, következetes párt.
Megalakulásától kezdve törekszik „vitéz nagybányai Horthy Miklós
kormányzó úr őfőméltósága” (ahogy a nyilvánosság előtt emlegetik)
rehabilitálására.
A MAZSIHISZ az Irán elleni szankciók további szigorítására kérte a külügyminisztert
A MAZSIHISZ vezetői a Martonyi János külügyminiszternek írt levelükben megelégedésüket fejezeték ki, hogy a Magyar Kormány – együttműködve az Európai Unió többi tagállamával – támogatja az Irán elleni szankciókat, így az olajembargó bevezetését is.
Szokatlan típusú békekonferencia izraeliek és palesztinok között
Ami nem megy a politikusoknak, összejöhet az internet segítségével
közvetlenül az emberek között. Fiatalok alternatív palesztin-izraeli
békekonferenciát tartanak.
A kínai és izraeli vezetők üdvözlő táviratot küldött egymásnak
Hu Jintao kínai elnök és Shimon Peres izraeli miniszterelnök január
24-én táviratot küldött egymásnak a kétoldalú diplomáciai kapcsolat
létrehozásának 20-ik évfordulója alkalmából.
A JöHVőH hódolói, a Józós-Késztős meseásóinak népe
Tábor Béla 1939-es esszéje ma fontosabb, mint valaha. ’39-ben az, hogy a zsidóság önzésével magára haragítja a befogadókat és ezzel – létrehozva a dühös nácikat – öngyilkosságot követ el, hallatlan és meghallhatatlan állítás volt. Voltak túlzásai: a talmud-kritikája ijesztően … Tovább »