Tiltakoznak a kisebbségek
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.
Összesen 4,983 találat (3941 - 3960) : MTI OS.
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.
A treblinkai haláltábor tömegsírjainak létezésére vonatkozó minden kételyt eloszlatott az első olyan helyszíni vizsgálat, amelyen “a föld mélyébe látó” műszereket alkalmaztak – húzta alá Caroline Sturdy Colls brit igazságügyi régész a vizsgálatról szóló beszámolójában.
Jeannette L’Herminier művészettörténet szakos diáklány és Germaine Tillion etnologusnő Franciaország náci megszállása idején részt vett az ellenállási mozgalomban: elfogták őket, a ravensbrücki koncentrációs táborba kerültek, de ott is folytatták küzdelmüket.
„A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, … Tovább »
A Jobbik féktelen, zsidógyűlölő kijelentéseit nagy terjedelemben idézte hétvégén a londoni Jewish Chronicle és az izraeli Jerusalem Post. A két lap szakértőket is idézett, akik úgy vélték, ezek a gondolatok a kormánypárt egyes köreitől sem állnak távol. Mindez elhatárolódásra késztette a Martonyi János vezette külügyminisztériumot csakúgy, mint a Semjén Zsolt vezette KDNP-t – tudósított az MTI.
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter úgy véli: egyre valószínűbbé válik annak a lehetősége, hogy Izrael már áprilisban támadást indít Irán ellen, így próbálva megakadályozni Teherán atomfegyverhez jutását – közölte csütörtökön az amerikai média.
Laczó Ferenc
Tábor Béla már A zsidóság két útja legelső oldalán hangsúlyozza a történelmi pillanat kivételes jelentőségét. Az 1938-39 során írott és közvetlenül a második világháború kitörése előtt napvilágot látott jelentős mű in medias res felütése … Tovább »
A neonáci Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte, következetes párt.
Megalakulásától kezdve törekszik „vitéz nagybányai Horthy Miklós
kormányzó úr őfőméltósága” (ahogy a nyilvánosság előtt emlegetik)
rehabilitálására.
Az 1.8 milliárdos örökjáradékkal kapcsolatos sakkjátszmában a Mazsihisz újabb lépésre szánta el magát. A korábbinál nagyvonalúbb ajánlatot tett Köves Slomónak, az EMIH vezető rabbijának. Levele tartalmát a Mazsihisz mindjárt nyilvánosságra is hozta honlapján. Eszerint „az első évben 150 millió forintnyi forrást bocsátana az EMIH rendelkezésére, amelyet a későbbiek során évenként emelne”.
Christian Wulff szövetségi elnök részvételével és beszédével emlékezik meg pénteken a német politikai élet annak a rendezvénynek a 70. évfordulójáról, amely megpecsételte az európai zsidóság sorsát.
A Jobbik térnyerése aggasztja, a magyar kormánynak viszont hálás a
holokausztmegemlékezésért Joszi Peled izraeli miniszter, aki a
Wallenberg-emlékév alkalmából látogatott Budapestre.
Martonyi János külügyminiszter úgy fogalmazott, “a vészkorszak idején a
magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott”. “Nem tudta
megvédeni állampolgárait”, elpusztításukhoz – igaz, megszállás alatt –
segítséget nyújtott, s hozzátette: ez az egész nemzet tragédiája.
Ma nyitják meg hivatalosan a holokauszt idején folytatott embermentő tevékenységéről ismert svéd diplomata, Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékévet, az eseményen beszédet mond Martonyi János magyar és Carl Bildt svéd külügyminiszter.Martonyi … Tovább »
Izrael hét hónappal ezelőtt bejelentett kiberterror-elhárítási egysége szakértők szerint nagy tévedésnek bizonyult: a költségvetésen kívül a személyi állomány és a hatáskör is hiányzik, a kiszemelt műveleti vezető pedig visszautasította a felkínált munkát – írta a Háárec című izraeli napilap internetes oldalán szerdán.