A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Milyenek is az „Új erő” külpolitikai elképzelései és törekvései? Egyáltalán: vannak-e ilyenek? A kérdésnek különös aktualitást ad, hogy október 24-én a Jobbik nemzetközi együttműködési megállapodást kötött négy nyugat-európai radikális és/vagy szélsőjobboldali párttal. Mindehhez rámát az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége fogja biztosítani, s a szervezethez történő csatlakozási szándékot – állítólag – már máshonnan is jelezték. Szóval, érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodik szűkebb és tágabb szomszédságunkról, a glóbusz dolgairól a brüsszeli képviselettel is rendelkező, de főhadiszállásként továbbra is egy budapesti, villányi úti kis irodát használó párt. 

Kertész Imre élesen fogalmazott születésnapi interjújában és rá következő nyilatkozataiban. Gondolatébresztő és érzelmeket felkavaró megszólalásával provokál, így tett fontos regényeiben és esszéiben is. Mondandója érdemi megítéléséhez érteni kellene, sőt átérezni a sérelmet, amit 1938 és 1945 között zsidóként, illetve 1989 előtt szabadon gondolkodó magyar állampolgárként – megtűrt s visszhangot alig kapott íróként –, totalitárius rendszerek áldozataként kellett elszenvednie, s nemcsak neki, hanem hozzá hasonlóan oly sokaknak. És a Nobel-díját követő, szélsőséges visszhangokat még nem is említettük.
 

Egymás felszólításával, lemondásával, szapulásával telt néhány MSZP-s és Fideszes politikus szombatja. Ma megtudhattuk, hogy kedden fellebbentik a fátylat a szocialisták kormányfőjelöltjükről, hogy az MSZP és a Fidesz is a fiatalokért aggódik, illetve még arra is volt idejük, hogy egy fehér lóról vitatkozzanak.
 

A cím Máthé Áron írásából való. Érdemes átolvasni szerinte, mit ír Kertészről, a bolsevizmusról és az ÉS üvöltő derviseiről Schmidt Mária egy régi Magyar Nemzetben. Részben igaza van. Valóban érdemes átolvasni egy vita anyagait, mielőtt írunk róla. A módszertan tudorai azt mondják, az ilyesmi szerencsét hoz a vélemény-újságírónak. Máthé posztjában felteszi a kérdést, emlékszünk-e az ÉS üvöltő derviseire, akik habzó szájjal őrjöngtek egy Rádai Eszternek adott interjú után, amiben Kertész azt nyilatkozta – ez volt a cím is -, hogy a Sorstalanságot a Kádár-rendszerről írta. Ő mindenesetre nem vagy igen rosszul emlékszik.

A 20. században az aktuális másik szerepébe, az általános és elvont felebarát helyébe a zsidó lépett. Az üldöztetés idején bebizonyosodott, hogy az asszimiláció útja kudarccal végződött. A magyar zsidóság hagyománya megtört, felhalmozott szellemi értékei pusztulásnak indultak. Nem tudom, de újraépítésük csak a többségi társadalom bátorító, elfogadó figyelme mellett lehetséges.
 

Az elhíresült Kertész Imre-interjú kapcsán a Litera körkérdést intézett írókhoz, irodalmárokhoz, történészekhez. Ez alkalommal Bán Zoltán András, Szántó T. Gábor és Tamás Gáspár Miklós reagálását olvashatják. A beérkező válaszokat folyamatosan közöljük.
 

„Vannak, akik tagadják, hogy egy-egy népközösség tagjaiban nagyjából ugyanaz a lélek él. Főleg zsidók szoktak elutasítani minden faj-elméletet, ösztönösen érezve, hogy ezekből fonják nyakukra az antiszemitizmus kötelét. Mások a tudományos exaktság nevében vonják kétségbe a faji elméletek valóban gyakran könnyelmű és pontatlan tételeit. Sem ezekkel, sem azokkal nem vitatkozom;

A magyar származású Holokauszt túlélő, Elie Wiesel, béke Nobel díjas, világhírű író, a Holocaust óta először érkezik hivatalos látogatásra Budapestre, 2009. december 9-én. 

Az izraeli Könyvhét idején, nyár elején jelent meg Itamar Jáoz-Keszt fordításában és szerkesztésében a Kortárs magyar költészet héber nyelvű antológiája.

A hiánypótló kiadvány jóvoltából héber fordításban olvasható Juhász Ferenc, Lator László, Csoóri Sándor, Gergely … Tovább »

Száeb Erekát főtárgyaló szerint Izrael nem tárgyal, hanem diktál, amihez Amerika asszisztál.
 

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Nem a halottak számáról kell beszélni, hanem arról, hogy mi vihet rá valakit emberirtásban való részvételre, vagy éppen az életét kockára tevő embermentésre. Ez a Jad Vasem Intézet, a világ legnagyobb holokauszt-kutató, oktató és emlékező helyének üzenete. A jeruzsálemi giga-intézményben kiállítások, oktató-, kutatóhelyek, emlékművek emlékeztetnek a legyilkoltakra és mindazokra a zsidókra és nem zsidókra, akik megpróbáltak tenni az erőszak ellen.

Budapest kulturális, szociális és morális szempontból is egyre élhetetlenebb város. Mivé lett az egykori liberális undergroundhoz tartozó városvezetés, és mire vágynak a hasonló gyökerekkel rendelkező városlakók?

„Öntöttvasból, fából, téglából és terrakottából spontán íródott könyv” – írja Klein Rudolf újonnan megjelent, a Dohány utcai zsinagóga történetéről szóló könyvében. Ezt a metaforát kiterjeszthetjük a zsidónegyedre, és olvashatjuk könyvként a régi pesti zsidónegyed házait is. Végtelen számú történetet rejtenek a domborművek, az öntöttvas korlátok, a lodzsák és keramitburkolatok.

Faludy György Szépség, boldogság című versének egy részletét választottam mottónak, eleget téve Andrassew Iván kérésének, hogy idén Faludy versekkel ünnepeljük október huszonharmadikát. „Meg kell mutatni a Jobbiknak és más sötét erőknek, hogy mi vár rájuk, ha beteljesülnek az olyan fenyegetéseik, mint az, hogy a „cionista zsidó és magyarellenes” Faludy György állami ünnepeken való szavalását be kell tiltani” – írja Andrassew az ismerőseinek és a barátainak címzett levelében.
 

Kísértet járja be Ajkát: amint arról a nemzeti laptárs beszámolt, a város szocialista polgármestere, Schwartz Béla utasításba adta, hogy a Borsos Miklós Általános Iskola gyerekkórusa az őszi szünetet a Mint a mókus fenn a fán című dal betanulásával köteles eltölteni.
 

A baloldali publicista attól tart, hogy a brit szélsőségesek előbb-utóbb ismét terrortámadásokba kezdenek. Az erőszak terjedésében jelentős szerepe van a rasszista szélsőjobboldali radikális párt megerősödésének.
 

A főváros vezetése szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni három nagy kihívással: a szuburbanizációval, a regenerációval és a Duna-part fejlesztésével. A zsúfolt, rossz levegőjű, lepusztult állagú Budapestről az elmúlt két évtizedben több mint kétszázezer ember menekült el a környező településekre. A középosztály ezzel a „néma forradalommal” lázadt a főváros vezetése ellen. 

Elég ocsmány az is, ahogy az MSZP nem adja Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, persze. Ahogy szoci parlamenti képviselők felülbírálják az ügyészséget, és elmondják, az miért is nem indokolta kellőképpen a két fórumos mentelmi jogának felfüggesztési kérelmét. Holott annyira nem bonyolult az UD Zrt.-ügy ezen szála. Zsarolás. Zsa-ro-lás. Ez a gyanú például Herényivel szemben.