Találatok ‘L. A.’
Összesen 18,644 találat (9201 - 9220) : L. A..
A zsidóság (képének) története
A járatos ember
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/Acs-Tamas2-120x90.jpg)
Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség frissen megválasztott elnöke sok mindenről beszélt. Szóba került a kultúra, az oktatás, ezen területek gazdasági háttere. De nem mehettünk el szó nélkül a zsidóság érdekében kifejtett munkásságáról, ahogy arról sem, hogy mostantól kezdve egy komoly, szinte teljes embert igénylő feladatot vállalt el. Ám, ahogy eddig is, úgy ezután is megmutatja képességeit, járatosságát.
„Röhejes és brutális” Így működött a kommunista titkosszolgálat
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/gervai-andras-120x90.jpg)
Bár vannak abszurditásba hajló, a „hülye rendőr” toposzát erősítő részei is, Gervai András Titkos Magyarország című könyve összességében mégis komor képet ad a diktatúra állambiztonságáról. Ami nem is meglepő, hiszen a szolgálatok a puhuló rendszer ellenére az utolsó pillanatig kitartottak a szocializmus mellett, olyannyira, hogy még 1989-ben is képesek voltak államellenes összeesküvést kreálni egy röplap miatt. A Heteknek adott interjúban Gervai arról is beszél, mit nem ismerhetünk meg ma sem a múltunkból.
A német szélsőbal a palesztin állam elismerésére hív fel
Mit tanítanak Hitlerről, Horthyról?
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/XqqohpmM_1_350x230-120x90.png)
Velünk élő történelem – Rég volt! Hogy volt? – Az általános iskolák 5., 6. és 7. osztályaiból kivonják szeptembertől Bánhegyi Ferenc nagy tiltakozást kiváltó történelemkönyveit. Ám a 8. évfolyamban egyelőre marad a leginkább vitatott kötet – amely jelenleg Hitlert rokonszenves … Tovább »
Teleki Téri Mesék
Netanjahu ijesztgetése az ”arab tömegekkel” döntő fontosságú volt győzelmében?
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/Kepkivagas9-120x90.jpg)
Így vélekedik Dr. Mina Tzemach, Izrael legnagyobb nézettségű csatornájának, a Kettes csatornának (Channel 2) vezető választási szakértője.
Benjamin Netanjahu a választások napján, kora délután tett közzé egy facebook posztot. Ebben arra buzdította a választókat, … Tovább »
Nemzetközi nyomásra Izrael feloldja a Palesztin Autonómia vámbevételeinek a zárlatát
Március 27-én mutatta be az Örkény Színház Arthur Schnitzler: A BERNHARDI-ÜGY c. darabját.
A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy lány, de nem tudja, hogy csak percei vannak hátra. Bernhardi professzor, a klinika igazgatója, megtiltja a papnak, hogy betegének feladja az utolsó kenetet, és ezzel ráébressze a valóságra. A lány meghal.
Az eset nyilvánosságot kap, és azonnal … Tovább »
A háború elől menekülnek a kelet-ukrajnai zsidók
![](http://zsido.com/wp-content/uploads/2015/03/menekul-230x140.jpg)
Az elmúlt napokban 110 új bevándorló érkezett Izraelbe Ukrajnából. Legtöbben a kelet-ukrajnai harcok elől menekültek, köztük egy férfi, akinek a feleségét egy célzott rakétatámadás ölt meg a saját házukban, még februárban.
A rakétát az oroszbarát szeparatisták indították … Tovább »
Háborús bűnöket követett el a Hamasz
„Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!” – szakadhat a párt és a szélsőséges holdudvar
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/Kulcsar_Gergely-120x90.jpg)
Tombolnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom gárdista érzelmű támogatói Vona Gábor cigányságnak és zsidóságnak tett gesztusai miatt. Ha a Kuruc.info is nyíltan a párt ellen fordul, szép kis tűzijáték lehet még a radikális jobboldalon.
Netanjáhu bajban: Kahlon kihátrál a Likud-koalícióból?
BZSH-közgyűlés – Ács Tamás elnök, Kunos Péter ügyvezető igazgató
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/Szavazas2-120x90.jpg)
Csütörtök este Ács Tamást, korábbi helyettes államtitkárt választották a Budapesti Zsidó Hitközség új elnökévé. A jelölt a második fordulóban néhány szavazattal előzte meg Zoltai Gusztáv volt sofőrjét, az Élet Menete Alapítvány kurátorát, Bandi Lászlót. Kunos Pétert döntő fölénnyel erősítették meg ügyvezetői tisztségében.
Cigány holokauszt itt márpedig nem volt – Németh György a Mandinernek
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/nemeth_gyorgy-120x90.png)
Az ügyészség úgy döntött, nem indít nyomozást ellene holokauszttagadásért, pedig Németh György szerint tényleg nem volt roma holokauszt Magyarországon. A szociológus-közgazdász a Mandinernek elmondja: „Európa utolsó etnonacionalizmusa” épül a szemünk láttára; a cigányság „foglyul ejtette önmagát”; és szerinte nem igaz, hogy a többségi társadalom okozza a cigányság problémáit. Németh úgy látja: „ha az akadémiai szférában lennék, vagy bekényszerültem volna a sorba vagy átvágták volna a torkom”.