Találatok ‘Lázár György ’

Összesen 58 találat (41 - 58) : Lázár György .

A Mazsihisz és kihívója – Igazodók

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt “legitimációs válságba” került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.

Vita a Máv-perről

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Gadó János cikkében (Felelős és etikus?) azt írja, hogy felelőtlen és a “Holokausztból eredő erkölcsi tőkét” erodálja az a hevenyészett bírósági kereset, amelyet egy chicagói bíróságon nyújtottak be, és amelyben a MÁV-ot perlik, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Mivel a kereset nem élvezi “komoly zsidó szervezetek támogatását”, szerinte az ügy eleve megkérdőjelezhető vállalkozás.
 

Hágár országa

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Sólyom László: „A párbeszédhez eleve a kölcsönös elfogadás szándéka kell, de ez nem elég. Tárgyi ismeretek híján hogyan is lehetne finom megkülönböztetéseket tenni, ami pedig a másik pontos megértésének feltétele? Az az átlagos tudás, ami a hazai zsidóság történelméről, szerepéről a nem zsidókban megvan, ehhez túlságosan kevés.”
 

Gój motorosok kontra Népszava

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Szombat összeállítás Egy újságcikken felindulva, a sokak idegeit borzoló nevű és küllemű “Gój Motorosok” tüntetést szerveztek a Népszava szerkesztősége elé. A Népszava szerkesztősége a nyilvánossághoz fordult, hogy ellendemonstrációt szervezzenek a lap védelmében. Megoszlanak … Tovább »

Új elnökök, régi igazgató

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Hitközségi választások
Új elnökök, régi igazgató
Kampány – zárt ajtók mögött
A Budapesti Zsidó Hitközség (Bzsh) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szö­vetsége (Mazsihisz) tisztújító küldöttgyű­léseinek előkészítése a régtől megszo­kott, népi demokratikus … Tovább »

Ámosz és Cvi

Írta: Ács Gábor - Rovat: Archívum

Az út Ein Harodba című regénye 1997. szeptemberi magyarországi megjelenése alkalmából érkezett Budapestre Ámosz Kenan. Akkor találkozott régi barátjával, Kardos G. Györggyel, aki könyvét a sajtónak bemutatta. E napokról szól a könyv fordí­tójának és kiadójának írása, amely … Tovább »

[popup][/popup]