Találatok ‘Konferencia ’

Összesen 1,897 találat (1401 - 1420) : Konferencia .

Szerkesztőink

Szántó T. Gábor

Író, esszéista, 1966-ban született Budapesten, a Szombat főszerkesztője.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, a Bölcsészettudományi Karon esztétikát és hebraisztikát hallgatott.

Újabb kötetei:
Kafka macskái (2014) 1945 és … Tovább »

Hamlet és a dánok

Írta: Tatár György - Rovat: Politika

A Szombat nemrégen közölte Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írását, mellyel érdemi indíttatást kívánunk nyújtani épp e párbeszédnek. Mostantól egy-egy zsidó, illetve keresztény gondolkodó kommentárja jelenik majd meg, s járja körbe Leibowitz kritikai állításait a zsidó-keresztény kultúra fogalmának használhatóságáról és a párbeszéd lehetőségéről. 
 

Ki képviselje a zsidókat?

Írta: Szegő Péter, Gadó János - Rovat: Politika

Bár a szimpóziumra meghívott vendégek között komoly nézetkülönbségek voltak, a Mazsihisz – melynek képviselői nem fogadták el a meghívást – szinte mindenkitől megkapta a magáét. A zsidó érdekképviseletről szóló, lapunk által szervezett eszmecserére május 11-én vasárnap került sor a Bálint Házban.
 
 

Yeshayahu Leibowitz: „A közös zsidó–keresztény örökség”

Írta: Gárdos Julcsi és Vári György fordítása - Rovat: Politika

A Szombat Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írásával szeretne teret adni épp e párbeszédnek. A Leibowitzét kísérő szöveg Vári György irodalomtörténész (a szöveg egyik fordítója) megjegyzéseit tartalmazza.

Kertész Imre: Európa nyomasztó öröksége

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A mögöttünk álló évszázad szörnyű megpróbáltatásai közt akadt egy váratlan és örömteli fordulat is: a szovjet birodalom vértelen összeomlására gondolok, erre a megrendítő, nehezen felfogható eseményre, amely éppoly öntörvényűen zajlott le, akár a lenyűgöző természeti jelenségek, amelyeket rettegve vagy gyönyörködve bámulunk, befolyásolni őket azonban nem tudjuk. Mikor aztán összedőlt a nagy agyagvár, kigyúltak az örömtüzek, és Európa-szerte megkezdődött a gondtalan ünneplés. Csak az első eufória elmúltával gondoltak az örökségre is, a kimúlt óriás iszonyú hagyatékára, s a szorongás légkörében hirtelen megszületett az európai eszme.
 

Elhunyt Cornell Capa

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Független Hírügynökség 2008. május 24. A halálakor 91 éves fotós Friedmann Kornélként született Magyarországon, Robert Capa testvére volt. Fotóriportot készített többek között Kennedy elnök utolsó kampányútjáról is. Elhunyt pénteken Cornell Capa fotográfus, az egykori … Tovább »

[popup][/popup]