Találatok ‘Kirschner Péter’
Összesen 83 találat (41 - 60) : Kirschner Péter.
„Üres padok” – Felhívás az iskolák emlékezetére
![](https://www.szombat.org/files/2015/05/ures-padok-120x90.jpg)
Hetven évvel ezelőtt az akkori magyar állam a legnagyobb bűnt követte el állampolgáraival szemben. Miután több évtizeden át tudatosan gerjesztette az indulatokat zsidó honfitársainkkal szemben, a kirekesztés és megbélyegzés eljutott a fizikai megsemmisítéshez. A gettókba zárás, a deportálás végső állomásai a koncentrációs táborok voltak, ahol közel 600 ezer magyar állampolgár, felnőtt és gyerek, nő és férfi pusztult el. Egyetlen bűnük zsidó vagy cigány származásuk volt.
Kirschner Péter: „A zsidóság a közélet és a közbeszéd része lett”
Határtalan Kárpátalja 2015
Megjelent a Szombat áprilisi száma!
A szabadulás lehetetlenségének nekrológja
Fasiszta-e volt Eliade, azaz hogyan ábrázolható komplexen a lélektani összefonódások világjelensége?
„Kilenc nap és kilenc éjszaka agonizáltam ebben a lakatlan szimmetrikus világban; levert a láz, a förtelmes kétarcú Janus, aki az alkonyt és a hajnalt is nézi, iszonyatossá … Tovább »
Wallenberg mentettjei tiltakoznak Svédországnál
130 éve született Szép Ernő – kiállítás
![](https://www.szombat.org/files/2014/12/szeperno_130_meghivo_facebookra1-120x90.jpg)
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Pepper Art Projects-szel együttműködve a 130 éve született Szép Ernőre emlékezik. A szerző tiszteletére rendezett kiállítás 2014. december 11-én, csütörtökön 18:00 órakor nyílik Szép Ernő egykori törzshelyén, a régi Japán kávéház épületében (Budapest VI. ker., Andrássy út 45. II. emelet: 255kulcs3240 kapucsengő) található Japán Szalonban.
Budapestért díjban részesült a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
Művészeti pályázat Szép Ernő születésének 130. évfordulója alkalmából
Zsinagógaépítészeti kiállítás nyílt Szabadkán
Együttműködés a MAZSIKE és a VII. kerületi önkormányzat között
1.8 milliárd forint a Holokauszt Emlékév programjaira
![](https://www.szombat.org/files/2013/10/L.-Simon-Laszlo1-120x90.jpg)
Összesen 1,8 milliárd forint támogatást szavazott meg 377 pályázatnak a Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 elnevezésű támogatási program keretén belül az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén Budapesten.
A testület javasolja a végső döntést … Tovább »
Tárlat a kelet-közép-európai zsinagógaépítészetről
![](https://www.szombat.org/files/2013/08/Magya-fuzetke-cimlapkep-120x90.jpg)
Kassa után Budapesten lesz látható a Zsinagógaépítészet Kelet-Közép-Európában 1782-1944 című építészettörténeti kiállítás, amelynek megnyitójára hétfőn 17 órakor kerül sor a Vam Design Centerben, a Zsidó Nyári Fesztivál keretében.
A 75 darab nagyméretű tablón … Tovább »
Bálint Ház: Nyitott ajtók napja
Örkény 100 / 2×1 perces novellák
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/orkeny-est-300x199.jpg)
A napokban kerül a könyvesboltokba a Mazsike és a Tevan Alapítvány gondozásában az Örkény István születésnek 100 évfordulójára megjelent 2×1 perces novellák című kiadvány. A kötet Örkény István ismert egyperceseit, és azok parafrázisait tartalmazza. Szerzői: Dragomán György, … Tovább »
Mentő és áldozat: Carl Lutzra emlékezünk
Impresszum
Szombat – A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóirata
Örökjáradék is, meg nem is – Megegyezett a Mazsihisz és az EMIH
Mentő és Áldozat
Helyszín: Magyar Zsidó Múzeum, Budapest VII. ker., Dohány u. 2.
Időpont: 2011. január 26. csütörtök, 17:00 óra
Jane Haining a „budapesti skót misszió mártírja” emléke előtt tiszteletét rója le a Magyar Zsidó Múzeumban (Budapest VII. ker. Dohány u. 2.), a Magyar … Tovább »