“Rajongok a magyar kultúráért, irodalomért, Bartókért és Kurtágért… Hogy mivel jár? Semmi mással, mint amit különben is csinálok. …mikor elõször jártam Amerikában, az embereknek ott Magyarországról két név jutott az eszükbe: Zsazsa Gabor és Bela Lugosi. Ez borzalmas. El kell érjük, hogy azonnal Bartók, Ady , József Attila neve merüljön fel.”

„Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam, sto szasztav gruppi voszemnadszaty ucsenyikov, nyikto nye atszusztvujet.” – rémlik fel bennem a középiskolai oroszórák maradványa, ahogy Moszkvában sétálunk. Sajnos, többre nem emlékszem, erős ellenállás élt bennem a kötelező orosztanulással szemben. Könyvbemutatóra érkeztünk…

Esterházy: „itt európaiként, vagy éppen Európából nem érdemes gyors ítéletet alkotni”. Konrád: „1986-ban gondoltam arra, hogy felvegyem az izraeli állampolgárságot. Kettős állampolgár akartam lenni szimbolikusan”. Spiró: „…ha Angliában születtem volna, már két Nobel-díjam lenne”.

Boaz Rein Buskila, egykori izraeli hadköteles, ma negyvenes éveiben járó holdkóros rendszeresen álmodja ugyanazt. Ebben az álomban régi emlékei térnek vissza, ámbár nagyon furcsa formában. Huszonhat vicsorgó véreb üldözi városán, Tel-Avivon át, ő pedig menekül előlük, ahogyan és ahová csak tud. Mint ahogyan barátjának, Arinak, a filmrendezőnek később elmondja, ezek a kutyák azok, melyeket akkor palesztin falvak környékén lőtt le, hogy ne tudják felébreszteni a lakóikat, amikor egységével felkutatták a településeket. Kutyák lelövését bízta rá parancsnoka, mivel komplexusai voltak a valódi, emberes, fejre célzó harctól.

Lucie Szymanowská: 18–19. századi magyar irodalmat adsz elő egyetemi oktatóként. Ez az a korszak, melyben Debrecen környékén is léteztek haszid falvak. A haszidizmus iránti érdeklődés, melyet főleg a legújabb verseid árulnak el, e tényből is ered?

“…én ötéves korom óta pontosan tudom, hogy az, hogy „zsidó”, meg az, hogy „soha”, ugyanazt jelenti. Azt jelenti, hogy soha többé nem mehetsz be a kerted kapuján. Hogy múlttá válsz még életedben. Hogy máshol kell lenned, soha nem térhetsz vissza….”

Zsúfolásig megtelt szombaton a párizsi Odéon Színház nézőtere arra a közönségtalálkozóra, amelyen Kertész Imre magyar és Boris Pahor szlovén író arról beszélt, hogyan lett irodalmi munkásságuk központi kérdése a haláltáborokban megélt “történelmi tapasztalat”.

Megjelent egy levél Morvai Krisztinától (Tisztelt Élet és Irodalom Szerkesztősége!, Élet és Irodalom, november 14.). Paradoxon: foglalkozni vele fölösleges, nem foglalkozni tisztességtelen. Ki akarna leszállni ebbe a gonosz, kanálisszagú alvilágba?

A Magvető kiadó, Hafner Zoltán szerkesztésében, Kertész-esszékötetet jelentetett meg az ünnepekre. A szövegek döntő többségét Kertész olvasói jól ismerik, az utóbbi években mondott alkalmi beszédek lehetnek valamelyest újak számunkra és művésztársakról szóló nyúlfarknyi, többnyire napi és hetilapok hasábjairól kimentett írások, kiállítás megnyitók, nekrológok.

Mitől véreznek a kőtáblák, szolidárisabb-e az erdélyi magyar, mint a budapesti, miért lett Dragomán György regényének hőse egy félzsidó fiú, s hiányozhatnak-e az erdélyi ízek? – Várnai Pálnak a Szombat lapszámbemutató estjéről szóló írásából minden kiderül.

Újabb németországi kitüntetésben részesül Kertész Imre. A német fővárosban élő és alkotó, irodalmi Nobel-díjas magyar író a berlini Zsidó Múzeum Megértés és Tolerancia Díját kapja.

Az ÉS-ben ismét fellángolni látszik a “Kasztner-vita”. Két nem történész, Sárközi Mátyás és Fischer István is foglalkozott a II. világháborús magyar cionista ellenállás hazánkban és Izraelben is egyik legvitatottabb vezetőjének, Kasztner Rezsőnek 1944-es tevékenységével. (Sárközi Mátyás: Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról, 2008/34., aug. 22.; Fischer István: Kalapáccsal?, 2008/36., szept. 5.)

Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?

A mögöttünk álló évszázad szörnyű megpróbáltatásai közt akadt egy váratlan és örömteli fordulat is: a szovjet birodalom vértelen összeomlására gondolok, erre a megrendítő, nehezen felfogható eseményre, amely éppoly öntörvényűen zajlott le, akár a lenyűgöző természeti jelenségek, amelyeket rettegve vagy gyönyörködve bámulunk, befolyásolni őket azonban nem tudjuk. Mikor aztán összedőlt a nagy agyagvár, kigyúltak az örömtüzek, és Európa-szerte megkezdődött a gondtalan ünneplés. Csak az első eufória elmúltával gondoltak az örökségre is, a kimúlt óriás iszonyú hagyatékára, s a szorongás légkörében hirtelen megszületett az európai eszme.
 

Szili Katalin: Európában ismét felütötte fejét az antiszemitizmus. Sok ezren – közöttük a közjogi méltóságok és a pártok képviselői – vettek részt tegnap este a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson, az Élet menetén. Előtte a Terror Házánál tartottak megemlékezést: ezen a szocialista Szili Katalin és a fideszes Balog Zoltán is beszédet mondott.

Forrás: Hírszerző 2008. április 1. / Hont András Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. … Tovább »

Magánéleti beszélgetés a 75 éves Konrád Györggyel Forrás: Népszabadság 2008. március 29. / Pünkösti Árpád Három évtizedes barátságunk ellenére a Mester – ez a kölcsönös megszólítás, nahát – azt mondta: csak azért ad nekem interjút, hátha a századikon nem lesz kedvünk … Tovább »

„Az Újlipótváros a pesti East-Manhattan, amelynek kopottan is legelegánsabb avenue-ja a Pozsonyi út, s amelynek legelőkelőbb parkjában a második világháború kitörése után már nem épülhettek meg az ambíciózusan megálmodott felhőkarcolók (…) a kulcsos-tükrös-ülőkés liftek (…) a nagypolgári kétszázhúsz négyzetméterek, a teniszpályányi tetőteraszok margitszigeti panorámával, a több száz eredeti Bauhaus-körablak, meg a frissen csiszolt parkettájú nappalik, falukon az obligát Scheiber Hugó-vásznakkal.”

Forrás: Népszabadság Online 2008. február 21. “Méltatlannak” ítélte Kertész Péter és Róbert László “beadványát” a beregszászi zsidók bevagonírozásában részes egykori csendőrtiszt, Kecskési Tollas Tibor ügyében “különösen annak súlyához képest” a MÚOSZ Örökös Tagok … Tovább »

Forrás: Népszabadság 2008. február 2. / Rab László 2007. november 24-i Hétvége mellékletünkben közöltük Csapody Tamás Felmagasztosult keretlegények című írását, melyben a jogász-szociológus arról számolt be: a népbírósági ítéletek alapján a Budapesten 1947-ben kivégzett … Tovább »