Találatok ‘K. L’
Összesen 24,707 találat (21061 - 21080) : K. L.
Az öngyűlölő kapitalista
Az öngyűlölő kapitalista
Soros György esete Bushsal, a jogállammal és a zsidókkal
Soros György két dolgot nem szeret magában: azt, hogy kapitalista, és azt, hogy zsidó. Nézetei több év alatt értek az amerikai értelemben vett „liberálissá”, ami a tengerentúlon valójában baloldali, … Tovább »
Zsidó kövek magyar tájban
Zsidó kövek magyar tájban
Miskolctapolcára kirándulunk. Barlangfürdő, este Miskolc. A zsinagóga hatalmas, komor épülete magányosan, rozsdás lakatokkal óva áll a főtéren. J. bekukucskál az udvarra, és rádöbben, egyszer énekelt itt a zsidó gyerekkórussal. Én is jártam … Tovább »
Vadászat nácivadászokra
Vadászat nácivadászokra
Ez év májusában az amerikai-izraeli Simon Wiesenthal Központ – egy befolyásos zsidó civil szervezet – Magyarországon is elindította „Utolsó esély” akcióját, melynek célja a még élő nyilas és más háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé … Tovább »
Magyar Zsidó Könnyhét
Magyar zsidó könnyhét
Ismét kaptunk egy fesztivált, immáron hetedjére, az idei azonban több nyitott kérdést hagyott maga után, mint az eddigiek, és a közvélemény sem volt egyértelműen pozitív. A zsinagógabeli programok sikerességéhez továbbra sem fér kétség, ám a fesztivál … Tovább »
Gene Simmons, André Citroen
Gene Simmons (Chaim Witz) Amerikai rockzenész (Haifa, Izrael 1949)
Simmons a Kiss, a hetvenes évek egyik legismertebb glamm-rockzenekarának alapítója, amelynek tagjai mással össze nem téveszthető módon minden fellépésnél feketefehér arcfestékkel jelentek meg. Simmons 1958 óta élt … Tovább »
„A rászorulók megsegítése igazi közösségépítés”
„A rászorulók megsegítése igazi közösségépítés”
Interjú Háberman Zoltánnal
Háberman Zoltán (36 éves) a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány jóléti programjainak igazgatója, 2004 áprilisa óta tölti be e tisztséget. Szociális munkás oklevelet szerzett … Tovább »
Levelesláda – beszámoló az ortodoxia elnökválasztásáról
Levelesláda
Beszámoló az ortodoxia elnökválasztásáról
A Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség augusztus 24-én tartotta rendkívüli, elnökjelölő választmányi ülését, miután Fixler Herman, aki több mint harmincöt éven át töltötte be az elnöki pozíciót, … Tovább »
A tragédiák nem érnek véget a halottak eltemetésével
„A tragédiák nem érnek véget a halottak eltemetésével”
Terror után – a rutinos izraeli gépezet
Izraelben egy-egy terrormerénylet után azonnal működésbe lép egy rutinos gépezet, intézmények egész sora kezdi szolgálni a terror áldozatait. Több szervezet állandóan … Tovább »
Danny DeVito, David Berkowitz
Danny DeVito (Daniel Michaeli DeVito) amerikai színész, rendező és producer (Neptune, New Jersey, 1944)
Barátja, Michael Douglas beszélte rá, hogy a Száll a kakukk fészkére című darabban alakított szerepét a Douglas produkciójában készült Oscar-díjas filmben (1975) is játssza el. … Tovább »
Az élet értelmén elmélkednek
„Az élet értelmén elmélkednek”
Az izraeli terror áldozataival foglalkozók spirituális irányba fordulnak
Shimon Shiri, a jeruzsálemi Hadassza kórház rehabilitációs osztályának pszichológusa évek óta naponta kapcsolatban áll a terror áldozataival. Jelenleg egy … Tovább »
Zsidó republikánus párt?
AMERIKA VÁLASZTÁSOK ELŐTT
Zsidó republikánus párt?
Feltűnést keltett – sok zsidó szavazó számára is -, amikor szeptember elején Bush elnök a jelölést elfogadó beszédében „régi jó barátunkról, Izraelről” beszélt.
Még nagyobb feltűnést keltett – különösen a … Tovább »
Herzl időszerűsége
Novák Attila
Herzl időszerűsége
A száz éve elhunyt Theodor Herzl korunk egyik leghíresebb személyisége. Bár nevét tucatnyi utca is őrzi, tanítását, pontosabban tanításait olyannyira félreértelmezik, amennyire csak lehet. Alakjából azonban hasztalan igyekeznek merev domborművet … Tovább »
Elfogultságok
Elfogultságok
Három évvel azután, és napokkal a minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen beszláni iskolai vérengzés után, szeptember 11-én, a Magyar Hírlap publicistája meglepő tanácsokat ad azoknak a politikusoknak, akik megpróbálják megfékezni a világszerte dúló iszlámista … Tovább »
Egy Zircre küldött képeslap
SUSAN RUBIN SULEIMAN
Egy Zircre küldött képeslap*
Anyám meghalt, és húgommal megörököltük a fotóit, melyeket ócska keretben sublódja tetején, többségüket pedig barna borítékokban és nejlonzacskókban ennek fiókjában tartott. Tőlünk telhetőén megosztoztunk. Az eredeti … Tovább »
Oz Almog
Oz Almog(kritikai riport)
Oz Almog azt kérdezi, hogy „Hát ő is…??”. A Budapesti Zsidó Múzeumban tavasszal 301 portréfestményét és a hozzájuk tartozó életismertető rövid szövegét állította ki. A Szombat e havi számát az ő képeivel illusztráltuk.
Amit először észrevesz … Tovább »
Eli Cohen, Rosa Luxemburg, Kaganovics
Eli Cohen (Eliahu Cohen)
izraeli titkos ügynök (Alexandria, Egyiptom, 1924)
(Damaszkusz, Szíria, 1965, felakasztották)
Cohent, aki Egyiptomban nőtt fel és tanult, a sinai válság idején (1956) kiutasították az országból. Izraelben kezdett a titkosszolgálatnak dolgozni. Egy év kellett … Tovább »
Nagyünnepi kavalkád
Nagyünnepi kavalkád
Tisri hónap telis-tele van ünnepekkel. Ros Hásáná a zsidó újév, Jom Kipur az engesztelés napja, Szukkot a sátoros ünnep, és Szimhát Toré a Tóra örömünnepe.
Az alábbi feladatok az ünnepekhez kapcsolódnak. Nagyon édes, kerek és jó új évre írattassatok … Tovább »
Közmagyar Kozmoszgyúró babilóniai kalendáriuma
Közmagyar Kozmoszgyúró babilóniai kalendáriuma
OKTÓBER (első fele: Tisri) Szűz (árny) MAJOM (KÚF) (100-as)
A Kuf a százas – majmot jelent a tizenkilencedik betű. Kemény a nyakunk, nem könnyen mondunk le az önkényeztetésről. A belső korholó hangot pedig fárasztó figyelni, … Tovább »
A KÉT EMLÉKHELY SZEMBEÁLLÍTÁSA ÉRTELMETLEN
„A KÉT EMLÉKHELY SZEMBEÁLLÍTÁSA ÉRTELMETLEN”
Gadó János a Szombat áprilisi számában részletesen foglalkozott azzal, hogy miért nem készült el az áprilisban megnyílt budapesti holokauszt- emlékhelyre tervezett történeti kiállítás. A szerző a tőle megszokott alapossággal … Tovább »