Találatok ‘K. L.’
Összesen 20,438 találat (14241 - 14260) : K. L..
Zenés kirándulás Győrbe
Kóborlás a győri zsidó emlékek között és a Műemlékvédelem kategóriában Európai-díjas barokk belvárosban, az abdai Radnóti-emlékmű megkoszorúzása. Találkozás a Győri Zsidó Hitközség tagjaival.
Dacolnak az izraeli telepesek
Az izraeli kormány engedélye nélkül is folytatni akarják az építkezéseket a megszállt területeken létesült zsidó településeken – erről határozott a Telepesek Tanácsa.
Turul a boncasztalon
“Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel” – ez a Holokauszt Emlékközpont Árpádsáv tegnap és ma című konferenciájának egyik konklúziója. A szakértők mellett az utca emberének véleményére is kíváncsiak voltunk: kinek mi ugrik be e hívószavakra, turul, árpádsáv?
Gondnokság alá helyeznék a Hunvald-ügy kulcsszereplőjét
A Hunvald-ügy egyik kiindulópontját jelentő Berényi Zsuzsannát a VII. kerületi önkormányzat egészségi állapota miatt megfosztaná cselekvőképességétől. Akarata ellenére hónapok óta bent tartják a Mazsihisz szeretetkórházában. Orvosai szerint kizárólag az önkormányzat által kirendelt gondnok rendelkezhet felette. A VII. kerületi önkormányzat azonban nem rendelhetne ki mellé gondnokot, mivel jogvitája van a hölggyel, akinek abban a házban van üzlete, amit a kerület el akar adni.
“Én ‘zsidó zsidó’ vagyok”
Nem szívesen gondolok bele, hogy az antiszemitizmus új hulláma jelentkezett Magyarországon, még ha csak kis szegletekben is – mondja lapunknak adott interjújában Elie Wiesel Nobel-békedíjas író (81 éves), a Bostoni Egyetem bölcsészkarának profeszszora. Az auschwitzi haláltábor magyar csendőrök által deportált egykori túlélője hazánkba készül.
Éva néni
A „polgár” világa
A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a civil társadalom volt).
A Holokauszt és az árpádsáv
Ormos Mária szerint a politikai szélsőségekkel szemben az érdemi programalkotás a legjobb módszer minden korszakban, ez az, amivel meg lehet előzni azok elterjedését. A történész, akadémikus Az árpádsáv tegnap és ma című konferencián, csütörtökön Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban beszélt erről.
Judafest – Sűlve-főve fesztivál
Sólet és zsidó tojás is terítékre kerül most vasárnap az egész napos zsidó gasztronómiai fesztiválon. http://www.judafest.org/programok.
Izrael, a gyilkos ügynök
Az Egyesült Államok gyilkos ügynökének nevezte Izraelt Hugo Chávez venezuelai elnök, amikor helyi idő szerint szerdán Caracasban fogadta dél-amerikai körúton járó iráni kollégáját, Mahmúd Ahmadinezsádot.
A két elnök forradalmártársnak nevezte egymást. Chávez felidézte, hogy Simon Peresz izraeli elnök november közepi argentínai látogatásán kijelentette: mind a venezuelai, mind az iráni államfő napjai meg vannak számlálva, mert népüknek elegük van belőlük.
„Cionista, magyargyűlölő” – avagy a Faludy-gyalázás
„Egy új, nagy turáni szövetség formálódik” – A Jobbik külpolitikai elképzeléseiről I.
Milyenek is az „Új erő” külpolitikai elképzelései és törekvései? Egyáltalán: vannak-e ilyenek? A kérdésnek különös aktualitást ad, hogy október 24-én a Jobbik nemzetközi együttműködési megállapodást kötött négy nyugat-európai radikális és/vagy szélsőjobboldali párttal. Mindehhez rámát az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége fogja biztosítani, s a szervezethez történő csatlakozási szándékot – állítólag – már máshonnan is jelezték. Szóval, érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodik szűkebb és tágabb szomszédságunkról, a glóbusz dolgairól a brüsszeli képviselettel is rendelkező, de főhadiszállásként továbbra is egy budapesti, villányi úti kis irodát használó párt.
Nyilas jelképek a zsinagógában
A múzeummá alakított Páva utcai zsinagógában kiállítás nyílt a szélsőjobboldal kedvenc jelképeiről. Nehéz rendet vágni, mi és mikor kínos, mettől hagyományőrzés a turul, honnantól náci az árpádsáv. A kiállításból kiderül, hogy milyen formákban bukkantak fel a vitatott jelképek a 13. századtól 2009-ig. A tárlat fő üzenete szerint minden ikon sokféleképpen magyarázható, de a nyilas gyilkosságok auráját már nem lehet lemosni róluk.
Kertész Imre igazsága
Kertész Imre élesen fogalmazott születésnapi interjújában és rá következő nyilatkozataiban. Gondolatébresztő és érzelmeket felkavaró megszólalásával provokál, így tett fontos regényeiben és esszéiben is. Mondandója érdemi megítéléséhez érteni kellene, sőt átérezni a sérelmet, amit 1938 és 1945 között zsidóként, illetve 1989 előtt szabadon gondolkodó magyar állampolgárként – megtűrt s visszhangot alig kapott íróként –, totalitárius rendszerek áldozataként kellett elszenvednie, s nemcsak neki, hanem hozzá hasonlóan oly sokaknak. És a Nobel-díját követő, szélsőséges visszhangokat még nem is említettük.
Visszaállították az 1936-os német női magasugrócsúcsot
Gretel Bergmann 1936. június 30-án ért el nemzeti rekordot, amit zsidó származása miatt nem hitelesítettek.
Júdás Makkabeus
December 6-án a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában csendül fel Georg Friedrich Händel oratóriuma a Körséta a zsinagógákban sorozat keretében. Az este hét órakor kezdődő estet Aharon Harlap vezényli majd.
Tartalmas decembert ígér a Nemzeti Színház
II. Gólem fesztivál, premier, közönségtalálkozók, kedvezményes jegyek – decemberi újdonságok a Nemzeti Színházban.
Leállíttatná a telepbővítést Netanjahu
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal a javaslattal állt elő a telepeslakások építése okozta feszült légkörben, hogy Izrael 10 hónapra befagyasztaná a telepek bővítését Ciszjordániában – jelentette hétfő este egy izraeli televízió meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.
Tölgyessy Péter: Megtörtént a Jobbik áttörése
Tölgyessy Péter szerint ott tört át Jobbik, ahol a magyar kapitalizmus a legrosszabb arcát mutatja. A párt a fiatalok körében fölényesen veri a szocialistákat, de az alkotmányjogész úgy véli, a Jobbik rövid távon a Fidesznek lesz a legnagyobb ellenfele.