Horogkeresztet mázoltak a bibliai József sírja fölé
Horogkereszteket mázoltak a bibliai József sírja fölé emelt épület
falaira a ciszjordániai Nábluszban – közölte az izraeli hadsereg egyik
szóvivője csütörtökön.
Összesen 20,437 találat (13281 - 13300) : K. L..
Horogkereszteket mázoltak a bibliai József sírja fölé emelt épület
falaira a ciszjordániai Nábluszban – közölte az izraeli hadsereg egyik
szóvivője csütörtökön.
Az 1941. szeptember 29-30. között a náci megszállók és ukrán
kollaboránsaik által a Babij Jar-i vízmosásba lőtt csaknem 34 ezer zsidó
áldozat emlékművénél Viktor Janukovics ukrán államfő, Mikola Azarov
miniszterelnök és Avigdor Lieberman izraeli miniszterelnök-helyettes,
külügyminiszter helyezte a megemlékezés virágait.
“Örökkévaló, segíts bennünket, hogy megváltozhassunk: kőszívűből érző emberré, ellenségeskedőből szeretettel közeledővé, kicsinyességben elveszettből célra törekedővé, irigykedőből megelégedetté, figyelmetlenből fegyelmezetté, félőből hívővé (…) közelíts bennünket embertársainkhoz, mert nincs élet elkülönülésben. Ez az én imám is – magamért, közösségünkért és Magyarországért is.”
Az innovativitásáról és hiánypótló kiállításairól ismert múzeum (JHM)
ismét egy kiváló tárlattal várja a látogatókat. Az igazgató és Radu
Stern, a szinte alig ismert romániai avantgárd szakértője közötti
véletlen találkozásnak köszönhetően született meg a Romániai zsidó
avantgárd művészek, 1910-1938 című kiállítás.
Évi bő másfél milliárd forintos állami járulékot kellene a kormány
szerint elosztaniuk maguk között a zsidó egyházaknak. A pénzt egy
1999-es, állammal kötött szerződés alapján most a Mazsihisz kapja, de az
új egyházi törvény nyomán a közigazgatási tárca hajlik arra, hogy a
többi zsidó egyház is kapjon belőle.
Húsz művészt hívott meg a Zsidó Múzeum kiállítására Beke László
művészeti vezető és Rusznák Rita kurátor. Annyit kértek tőlük, hogy
gondolják át és jelenítsék meg, milyen hangulatok, képek és képzetek
élnek 2011-ben a magyar közvéleményben a zsidókról.
Néhány évvel ezelőtt Izraelben katonákkal beszélgetve szóba kerültek az
arab-izraeli háborúk. Azt tapasztaltam, hogy míg a Hatnapos vagy a
Yom-Kippuri háborúkat szinte mindenki ismerte, jóval kevesebbet tudtak,
még a katonáknak is, a kettő közötti időszakról, melyet az irodalom
többféle elnevezéssel illet, de általában „ felőrlő háborúként” vagy
„War Attrition”-ként emleget.
A Simon Wiesenthal Center múlt héten felszólította az ázsiai ország
keresztény vallási vezetőit, hogy ítéljék el az egyik thaiföldi
iskolában rendezett felvonulás szervezőit, amiért a diákok náci
öltözékben és karlendítések közepette vonultak.
Biztos vagyok benne, hogy a magyar kormány jó döntést hoz majd – mondta
bemutatkozó sajtóreggelijén Ilan Mor, Izrael új budapesti nagykövete a
palesztin államiságról szóló ENSZ-szavazat kapcsán.
Tatár Györgynek
Eredete felől felfejteni zsidóság és kereszténység hosszú történetét aligha lehetne egykönnyen. A mai távlatból visszanézve csak az okok és következmények láncolata látszik. A más irányokba vezető lehetőségek sokkal kevésbé. Történeti tudásunk a lehetőségek … Tovább »
Gyász: Elhunyt Ralf Steinmann
Az erőszaknak ára van, éppen ezért, ha a palesztinok többet kapnak, mint
amit Camp Davidben, vagy 2007-ben elutasítottak, akkor az újabb véres
intifádára bátoríthatja őket. A nemzetközi közösség nem adhatja át az
araboknak azt, amit az Izrael megsemmisítését célzó háborúik során
elvesztettek – ezzel ugyanis az erőszakot jutalmazná.
Los Angeles – Jerry Brown kormányzó törvényt írt alá, amellyel elejét
vette annak, hogy a helyi hatóságok betiltsák a férfi körülmetélést.
Rebecca Newberger Goldstein (sz.1950. február 23.) amerikai regényíró és filozófia professzor. A New York állambeli White Plains-ben nőtt fel, ortodox zsidó családban. A Barnard College-ben kezdte egyetemi tanulmányait, majd a Princeton-on doktorált. Ezután visszatért a Barnardra filozófiát … Tovább »
Vezetőváltások az Izraeli Kultúrális Intézetben
A 2010 novemberében megnyílt Izraeli Kulturális Intézet gyakorlatilag alapítása óta vezetői gondokkal küszködik.
Balázs Gábor, az első igazgató, meglepő módon, egy hónappal az Intézet ünnepélyes megnyitása … Tovább »
Budapesten, a Design Héten mutatkozik be az Eightdays Design első
munkája, a Hanuka 21 חנוכה. Az alkotócsoport célja, hogy a kortárs
design és tárgykultúra progresszív szemléletével újraértelmezzék a zsidó
liturgia hagyományos tárgyi elemeit.
1981 nyarán érkeztem New York-ba, az új világ, ha nem is forrongott, de alakulófélben volt. 1980 decemberében lőtte le egy mentálisan ingatag személy – hóna alatt Salinger: Zabhegyezőjével – John Lennon-t, alig pár méterre a zenész akkori lakóhelye, a Dakota ház előtt. 1981 januárjában … Tovább »
Bemutatja hétfőn a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche
Bühne Ungarn, DBU) Ernst Pichler művét, egy Raoul Wallenbergről szóló
darabot, amelyet a salzburgi Theater (Off)ensive társulattal közösen
állított színpadra.