Találatok ‘K. L.’
Összesen 20,436 találat (10361 - 10380) : K. L..
Houellebecq nagyon kihúzta a gyufát
Wass Albert Radnótival egyesül – Perverz nemzeti együttműködés az Új Színházban
Magyarország sem néz szembe a múltjával
Aki embermentő is volt – Magda, a legidősebb Gábor-lány
Hetven éve megöltek egy ezerfős közösséget
A holokauszt áldozataira emlékeznek Cserépfaluban 2015. május 24-én.
Rövid falusétán az 1944-ben deportáltak házait érintik a résztvevők, megtekintik a falu híres szülöttjének, az egykori könyvkiadónak, Cserépfalvi Imrének az emlékszobáját és a budapesti holokauszt-emlékmű … Tovább »
“A holokauszt feneketlen mélység a német kultúra közepén”
A német államfő a bergen-belseni koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulóján rendezett ünnepségen azt mondta, nem tudja, miként történhetett meg a holokauszt egy annyira gazdag történelemmel és kultúrával rendelkező országban, mint Németország, azt viszont tudja, hogy a történtek az emberi méltóság védelmére kötelezik Németországot.
Konrád György beszállt a Mazsihisz választási kampányába
Belépek a hitközségbe, ha Heisler András marad a Mazsihisz elnöke – nyilatkozta Konrád György író. Heisler András kihívója lehet Feldmájer Péter, aki már volt a szervezet vezetője, valamint Horovitz Tamás, a debreceni hitközség elnöke.
Május 10., a Magyarországi … Tovább »
Heisler András: A „Síp utca” monopóliuma megszűnt
Egy évszázados szerelem története
Az első Miss Universe szegedi zsidó gyökerei. A világszép Lisl Bécsből Szegedre menekült, de apját innen vitték el. Egész életét filmezte egy szerelmes szegedi fiú.
1929-ben a Texas állambeli Galvestone-ban megválasztották a történelem első Miss Universe szépségét, az osztrák … Tovább »
“A startup szellem ősatyja”
Beszélgetés Ilan Mor izraeli nagykövettel a könyvfesztivál ürügyén.
Az izraeli követség standjának Theodor Herzl személye köré épül. Miért pont ő?
A fiatal magyarok alig tudnak valamit Herzlről, holott ő egyszerre magyar származású és a zsidó nép hőse. Úgy gondolom, … Tovább »
Rémálom a Páva utcában
Az írás számomra egy kísérlet, hogy teljessé tegyem mindazt, ami hiányos
– mondta el az MTI-nek Etgar Keret izraeli író, akinek Boldog boldogultak című abszurd kisregénye először jelenik meg magyarul a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából.
A most harmadik alkalommal Magyarországra látogató Etgar Keret elmondta: izraeliként gyerekkorának … Tovább »
Etgar Keret: Boldog boldogultak
Állam álmodója – Theodor Herzl
A napokban zajló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az Izraeli Nagykövetség programja Theodor Herzl, a zsidó állam megálmodója személye köré épül. A Spinoza színház Herzl előadása, Shlomo Avineri Herzl-monográfiájának bemutatója mellett kiállítás is fogadja a látogatót. Az alábbiakban Schweitzer Gábor jogtörténész megnyitón elhangzott előadását közöljük.
Ismét rakétával lőtték Izraelt a palesztinok
Hosszú idő óta először palesztinok rakétát lőttek ki izraeli területre a Gázai övezetből, miközben Izraelben a függetlenség napját ünnepelték. Az izraeli hadsereg válaszul a Hamász radikális palesztin szervezet egyik támaszpontját lőtte tüzérségi aknákkal. Sebesülésről nem érkezett közlés.
Szent hajlék, szkíta hajnal és a vérzsidó…
Zs. faktor a Könyvfesztiválon
A francia politika öt dilemmája – Michel Houellebecq Behódolása kapcsán
Michel Houellebecq Behódolás című regénye kevésbé szól az iszlámról, mint Franciaországról és a nyugati civilizáció jövőjéről. A tematika korántsem új: dekadencia, elpuhult, értékeit vesztett, “szaporodni nem akaró” „nyugati fogyasztók”, akiket békésen vagy kevésbé békésen, de szinte „sorsszerűen” leigáz egy erősebb, ambiciózusabb, demográfiailag agilisebb civilizáció.
Egy izraeli nő Iránban
Orly Azoulay izraeli-amerikai újságíró még március elején tett látogatást az országban, mire válaszul kémkedéssel gyanúsította meg őt egy iráni képviselő, a kulturális minisztérium pedig vizsgálatot indított a vízum kiadása miatt…
Orly Azoulay újságírói és szerzői … Tovább »