Találatok ‘K. G’
Összesen 24,712 találat (19201 - 19220) : K. G.
Az antiglobalizációs mozgalom – irányzatok, programok, utópiák
Két férfi, egy eset
Ha elolvassuk a Házassággal végződik című Zsolt Béla regényt, képet kapunk arról, milyen is volt a magyar prózában a húszas-harmincas években az úgynevezett harmadik vonal. Ezzel nem Zsolt Béla valóban meglévő és jelentékeny írói érdemeit vonjuk kétségbe, csupán arról van szó, hogy akkor, akár csak a fociban, mások voltak a dimenziók.
Van-e zsidó népiség Magyarországon?
A mai zsidó népiség és vallás összefüggéseiről komoly vita bontakozott ki az Élet és Irodalom, illetve a www.zsido.com hasábjain. A különféle álláspontokat erőteljesen színezte a szerzők világnézeti elkötelezettsége, hozzáállása. Novák Attila írására Köves Slomó, a Chabad-EMIH rabbija reagált, majd erre viszontválaszolt „Montefiore” és ismét Novák Attila. A vita lényege akörül forog, hogy a zsidóság mennyiben azonos magával a vallással, illetve milyen egyéb tartalmai vannak, lehetnek. Az alábbiakban csokorba gyűjtve, időrendben közöljük a vita dokumentumait.
Tarantino nácikat skalpol
Nem telhet el nap Tarantino-hír nélkül a New York Magazine szert tett az Inglorious Bastards forgatókönyvére, az alábbiakban az általuk közölt információkat összegezzük, tehát ha szeretnél minél kevesebbet megtudni előre a filmről, akkor ezen a ponton hagyd abba az olvasást.
Márai az antiszemita, Márai az antiantiszemita
Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava.
Márai az antiszemita, Márai az antiantiszemita
Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava.
“Az egyháznak ki kell lépnie a templomi gettóból”
Az egyháznak ki kell lépnie a “templomi gettóból” és a kor nyelvén kell megfogalmaznia az evangélium üzenetét, amelynek közvetítéséhez hozzátartozik a rádió használata is – mondta Szeverényi János lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház rádiómissziójának igazgatója szerdán az MTI-nek.
Keresik a náci mészárost
Chilébe érkezett a náci háborús bűnösöket üldöző Simon Wiesenthal Központ küldöttsége, hogy felkutassa “a mauthauseni mészárosként” ismert Aribert Heimet, aki állítólag Chile vagy a szomszédos Argentína déli részén rejtőzik.
Izrael nem tud meglenni magyar filmek nélkül
Izraelben nincs filmfesztivál magyar filmek, illetve magyar alkotók nélkül, példa erre Szász János közelmúltbeli, illetve Mundruczó Kornél, Alföldi Róbert, Fliegauf Benedek és Mészáros Márta közelgő vendégszereplése – mondta Lányi Eszter, a tel-avivi kulturális szakdiplomata posztot fél éve betöltő szakember az MTI-nek kedden Budapesten.
Gyilkossági kísérletek
Minden eddiginél súlyosabb fizikai és szóbeli erőszak jellemezte a szombati melegfelvonulást. A Fradi-pálya közönsége kihelyezett ülést tartott a Városligeti tónál, de ez csak a jéghegy volt a tortán. Tudósítónk ott vonult a menetben. Helyszíni beszámoló.
Egy titokzatos kőtábla alakíthatja át Jézus Krisztust a szemünkben?
Egy Krisztus előtt első évszázadból származó kőtábla újraértelmezheti a keresztény és a zsidó vallás közötti kötelékeket, mivel azt bizonyítja, hogy Jézus halál utáni feltámadása nem egyedi eset, hanem része egy korabeli zsidó tradíciónak.
Zsidó irodalom: szövegben lelt haza
“A különféle zsidó irodalmak mindig szövegekkel foglalkoztak. A Bibliával és más szöveghagyományokkal. A szöveg keletkeztette az elsődleges helyet, ahol ez az irodalom létrejöhetett és létezhetett. A modernizmus egyik nagy óhaja volt felcserélni ezt a szövegben keletkezett helyet egy valóságos hellyel a világban a zsidók számára.”
Részt vettem a melegfelvonuláson – beszámoló
Forrás: HVG 2008. július 08. / Szegő Péter Minden eddiginél súlyosabb fizikai és szóbeli erőszak jellemezte a szombati melegfelvonulást. A Fradi-pálya közönsége kihelyezett ülést tartott a Városligeti tónál, de ez csak a jéghegy volt a tortán. Tudósítónk ott vonult a menetben. … Tovább »
Gyűlöllek, távol légy…
„Csürhe. Aki fotósokat, újságírókat rugdos, aki a kukák tartalmát kiszórja a körút közepére, az csürhe – írtam márciusban, amikor az egykori jogos felháborodás nevetséges utózöngéjeként pár tucat huligán tört-zúzott a Belvárosban.
A Monarchia ékszerei Jeruzsálemben
Jeruzsálemben néhány hete új, magyar kapcsolatokkal bíró ékszerbolt nyitotta meg kapuit.
“A sebek már elkezdtek gyógyulni”
Hatvannégy évvel ezelőtt, 1944. július 4-én 4228 zsidó származású magyar embert hurcoltak el Szombathelyről, indítottak útnak vasúti vagonokba zsúfolva Auschwitzba és más haláltáborokba, hogy megöljék őket.
Kafka életének rejtélyeit őrző papírok
Egy Tel-Avivi lakásban évtizedeken át rejtegetett dokumentumok fényt deríthetnek Franz Kafka életének rejtélyeire.
Hírünk a világban: “Náci támadás Budapesten”
Már megint a szélsőjobb randalírozásával sikerült bekerülnünk a nyugati médiába. Több nyugat-európai médium is beszámolót közölt a tegnapi, erőszakba fulladt melegfelvonulásról.
Mítoszrombolás I.
Életünk tele van olyan szellemi KRESZ-táblákkal, melyek ismeretére kora gyermekkortól fogva tanítanak minket otthon, az iskolában vagy éppen a TV-ben. Ezek egy része segít eligazodni az életben és megkímél minket attól, hogy mindent a magunk kárán kelljen megtanulni, így időt, fáradtságot és nem kevés bosszúságot spórolnak meg nekünk.