Meghódította Izraelt a székely édesség
Csak Tel-Avivban öt kürtőskalácsot árusító bolt működik, és a hétvége előtt, péntekenként rendszeresen sorban állnak a vevők, hogy vásároljanak a 22-25 sékelbe, nagyjából 1400 forintba kerülő süteményből.
Összesen 24,712 találat (17101 - 17120) : K. G.
Csak Tel-Avivban öt kürtőskalácsot árusító bolt működik, és a hétvége előtt, péntekenként rendszeresen sorban állnak a vevők, hogy vásároljanak a 22-25 sékelbe, nagyjából 1400 forintba kerülő süteményből.
Történelmi találkozóra került sor hétfőn a görög fővárosban: Benjámin Netanjahu első izraeli miniszterelnökként látogatott a délkelet-európai államba. A két ország közötti együttműködés egyre erősödik, Jéorjiosz Papandreu ugyancsak első görög kormányfőként nemrég járt Izraelben. A két állam képviselői pedig egy közös bizottság létrehozását is jóváhagyták, amely áttekinti az együttműködési lehetőségek bővítését. A kétoldalú kapcsolatok mellett az izraeli-palesztin konfliktusról is szó esett Athénban.
A részleges felújítást követően szeptember elején újra megnyílik majd Budapest legrégibb zsidó imaháza. Ez az első olyan zsinagóga Kelet-Európában, amely nemcsak fizikailag újul meg, hanem ötven év után az eredeti funkcióját is visszanyeri.
A néhai Kultiplex vezetője mellett a válogatottan ocsmány antiszemita irodalmat forgalmazó Gede Testvérek kiadója is kiveszi a részét a Jobbik önkormányzati kampányából – ráadásul éppen a XIII. kerületben. De nemcsak a Jobbik, hanem az általa menedzselt “új” gárdamozgalom sem áll már a helyzet magaslatán. A pártban “mérsékeltek” és “radikálisok” belharca folyik, a gárdát pedig demoralizálják a folyamatos botrányok. Ezeket a párt a gárda belügyének nevezte, ám nem állíthatja, hogy semmi köze hozzá: az új parancsnok, Ináncsi József ugyanis a párt budapesti jelöltje volt.
“Azonnal kapcsold ki a zenét, különben leütünk” – a dj.co.hu szerint két biztonsági őr ezzel a szöveggel állította le hétfő reggel 5 órakor Palotai Zsolt, azaz DJ Palotai buliját, ami a szerződés szerint reggel 6-ig tartott volna. “Miután Palotai megpróbálta normális hangnemben megbeszélni a dolgokat, még jól le is zsidózták a színpadon mindenki hallatára, pedig nem az.” Palotai a Facebook-oldalán kijelentette: többé nem teszi be a lábát a Szigetre, “ha valaki a jövőben mégis azt látná, hogy mennék, az azonnal akadályozzon meg ebben!”.A lemezlovast egyébként telefonon nem tudtuk elérni.
Megrongálták a sírokat a székesfehérvári zsidó temetőben. Hétfőn virradóra 10-12 sírkövet döntöttek le, és törtek össze. A helyszínelés még folyik.
Már gyerekkorunkban hozzákötötztünk az irodalomhoz. Mint a trecento müvésznövendékei a mesterség alantasabb munkáival mintegy a festéktöréssel és inaskodással kezdtük müködésünket. Öt éves voltam. Szombatonként apámmal és a Hét egész szerkesztöségével beültünk a Central kávéházba. Ök dolgoztak, én pedig a képeslapokat olvastam, természetesen csak a képeket és nem a szöveget. Azután kéziratokat vittem az Atheneumba…
Az átlag Jobbik-választó teljesen békés vasárnapi fasiszta vagy politikaundoros egyéjszakás szavazó. Gond a fanatikus és labilis B-közép drukkerhaddal lesz. Ők már nem a királyhoz ujjal sem nyúló, fegyelmezett párizsi nép. Hanem az 1792. szeptemberi mészárlások csőcseléke.
Bevándorlási ügyekben még nagyobb hatalmat adna az ortodox rabbiságnak az egyik izraeli jobboldali kormánypárt. A törvénytervezet veszélyeztetheti Izrael és a diaszpóra kapcsolatát.
Nem antiszemita indítékok vezéreltek minket – közölte a román központi bank kormányzója pénteken. Mugur Isarescunak azért kellett védekeznie, mert olyan érmét készítettek, ami Miron Cristea ortodox pátriárkát, az ország egykori miniszterelnökét ábrázolja. Cristea 1939-ben kormányfőként zsidókat fosztott meg állampolgárságuktól.
2010. augusztus 3-án az Izraeli Védelmi Erők Misgav település közelében az úgynevezett “Kék Vonal” izraeli oldalán tereprendezési műveletet hajtott végre, a korábban az UNIFIL-el történt egyeztetésnek megfelelően. Olyan területről van szó, amelyen Körülbelül egy hónappal ezelőtt közösen járőröztek az Izraeli Védelmi Erők és az UNIFIL (United Nations Interim Force in Lebanon)
I. B. Singer: Szerelmes történet – Egy poligámista regénye. Fordította: Dezsényi Katalin, Novella Kiadó 2008. 262 oldal Szóljanak azok a lengyel stetl-ek (zsidók lakta falvak) tóraolvasó kisembereiről, dibukokról, szellemekről, csodákról mesélő jiddise mamékről, … Tovább »
98 éves korában, 2018. február 20-án elhunyt Nemes László író, újságíró, műfordító. Búcsúként önéletrajzát és 2010 augusztusi interjúnkat idézzük, melyet Várnai Pál készített az akkor 90 éves író-újságíróval.
“1938-ban kitüntetéssel … Tovább »
A náci Németországban kisajátított sok műkincs eredetét még napjainkban is homály fedi, de egy új internetes adatbank most megkönnyítheti a kutatók dolgát.
62 éve nem sikerül felelősségre vonni Zentai Károlyt, aki a gyanú szerint 1944-ben meggyilkolt egy zsidó fiatalembert. Tavaly úgy tűnt, az ausztrál hatóságok kiadják Magyarországnak az ott élő Zentait, ám néhány hete fordult a kocka: a férfi fellebbezett, és nyert. A „nácivadász” Efraim Zuroff most Navracsics Tibor segítségét kéri.
Egyetértenek a holokausztáldozatok és a MÁV ügyvédei: a bonyolult ügyben több hónap haladék szükséges. A vasúttársaság és a Magyar Nemzeti Bank mentességet kér a szuverén immunitásra vonatkozó USA-törvényre hivatkozva.
Megjelent Varga László tollából “Velünk éltek – A nagymegyeri zsidóság története” című könyv, a Komáromi Zsidó Hitközség kiadásában.
Amikor a holland rendőrség határozottabban akart fellépni a homofób támadások ellen, egyszerűen néhány tagját meleggé fazonírozta át, hogy így füleljék le azokat, akik beszólnak a homoszexuálisoknak. Amikor pedig a zsebtolvajok ellen szerveztek akciót, idős néniknek öltöztek be.
A Zöld disznó az 1986. évben született, Flóra Debóra utónevű, három éves lánygyermek szórakoztatására. A szerző abban az évben alijázott, és döntése egyáltalán nem vált be. A szerzőt heves honvágy gyötörte, ezért hazahozta Flóra Debórát és a Zöld disznót. Az évek múltával, a Zöld disznó önálló személyiséget szerzett, a csetlő-botló pancserét, aki megpróbál elboldogulni, a nem könnyen érthető világban.