A zsidóságom a keresztem
Tisztán csillogó szemű kereszténnyel beszélgettem múltkoriban. Filmekről esett szó, és mondtam, hogy szeretem Roman Polanskit. Összehúzta tisztán csillogó szemét, és megkérdte: a kis buzi zsidót, aki gyerekeket erőszakol?
Összesen 24,712 találat (16861 - 16880) : K. G.
Tisztán csillogó szemű kereszténnyel beszélgettem múltkoriban. Filmekről esett szó, és mondtam, hogy szeretem Roman Polanskit. Összehúzta tisztán csillogó szemét, és megkérdte: a kis buzi zsidót, aki gyerekeket erőszakol?
„Feltaláltam a rövid élet titkát!” – e szavakkal állított be egyszer Darvas Szilárd a Ludas Matyi szerkesztőségébe. Sajnos, igaza lett: alig múlt ötven éves, amikor éppen ötven esztendeje meghalt- Költőként indult, később közkedvelt humorista és konferanszié lett. Humoreszkjein kívül filmforgatókönyvet, librettót is írt: számos népszerű operett átdolgozása szintén az ő nevéhez fűződik.
Elindult a Szuezi-csatornán a Földközi-tenger felé kedd hajnalban az a két iráni hadihajó, amely már napok óta várakozott a Vörös-tengeren – közölte a csatornát üzemeltető egyiptomi hatóság.
hirdetés
Ügyvédje által kedden felolvasott nyilatkozatában a 90 éves egykori lágerőr azt állítja, hogy a bíróság nem hajlandó tekintetben venni olyan dokumentumokat, amelyek az ártatlanságát igazolnák. Emiatt azzal fenyegetőzik, hogy két héten belül éhségsztrájkot kezd.
A Mazsihisz a házszabály olyan módosítását kéri, amely lehetővé teszi, hogy meg lehessen akadályozni az olyasmit, ami az Országgyűlés február 14-i ülésén történt, amikor Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője egy betiltott szervezet egyenruhájában jelent meg, majd az egyik kisebbség “elképesztő és indokolatlan népszaporulatáról” értekezett. A Mazsihisz közleménye az aznapi parlamenti történések közül hivatkozik arra is, amikor a Jobbik egy másik képviselője azt kiabálta Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkárnak, hogy “nem találja a kipáját”. Az államtitkár ezzel kapcsolatban megjegyezte “ez a zsidózás kategóriáját meríti ki”.
Megingathatatlannak hitt arab rezsimek dőlnek össze az utca nyomására.
Tunézia után Egyiptomban is távozott az évtizedekig hatalmon lévő elnök.
Egyiptomban, a legnépesebb arab államban Mubarak rendszere erősen
korlátozta a demokratikus jogokat, ugyanakkor nem hagyta kibontakozni az
iszlamistákat. A stabilitást Mubarak garantálta, személye pedig
garanciát jelentett az Izraellel kötött béke fenntartására. Az elnök
elmozdítása alapvető változásokat indíthat el a Közel-Keleten, mindez
hatással van Izraelre is.
Védelmére keltek a rendőrségi nyomozás alatt álló magyar filozófusoknak a nemzetközi akadémiai közösség tagjai – írta vasárnap a felsőoktatással foglalkozó University World News című brit szaklap. A globális felsőoktatással foglalkozó lapnak Heller Ágnes kijelentette: azért érik őket “ideológia zaklatásnak” nevezett támadások, mert baloldali beállítottságúak. A lap megjegyzi, hogy bár a filozófusok elleni nyomozás nagy felháborodást okozott az intellektuálisok között világszerte, a nyugati sajtó alig foglalkozott az üggyel.
Elhalasztották annak a két iráni hadihajónak az áthaladását a Szuezi-csatornán, amelyek hétfőre kértek engedélyt az egyiptomi hatóságoktól az átkelésre a Vörös-tengerről a Földközi-tengerre – közölte egy magát megnevezni nem kívánó iráni illetékes, de a halasztás okáról nem tett említést.
Arab forradalmak: nem számít, hogy mennyi a nemzetközi és az egyiptomi biztosíték, a regionális biztonság nem tehető ígéretek és utópiák függvényévé. Izrael szerint ezért kétélű kard lehet az arab “demokratizálódási hullám”. Legkevésbé fogja stabilizálni a térséget, sokkal inkább újabb konfliktusok gócpontja lehet.
Maimonidesz vigasza a szenvedőknek Misné Tóra: Hilchot Tesuvá 3,11. RaMBaM (Maimonidesz, 1138-1204) a zsidó középkor egének legfényesebb csillaga, nemcsak éles elméjű gondolkodó és elismert haláchikus autoritás volt, de közösségével együtt élő, szenvedéseiben vele osztozó … Tovább »
Megingathatatlannak hitt arab rezsimek dőlnek össze az utca nyomására…. A KIDMA Zsidó Diákszervezet mini konferenciáján rekonstruálni próbáljuk, hogy mi történt és mi fog történni a térségben.
Efraim Zuroff, a zsidókat üldöző nácik felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója hétfőn közleményben üdvözölte, hogy Budapesten háborús bűntett elkövetése miatt vádat emeltek Képíró Sándor volt csendőr százados ellen.
Megkezdődött a katonai puccskísérlettel vádolt katonatisztek büntetőügyének tárgyalása Törökországban. A vád szerint a hadsereg magas rangú tisztjei nyolc éve a török-görög viszály kirobbantásával akarták megbuktatni a kormányt. A 196 vádlott tagad, szerintük a vádak koholmányok.
Összesen negyvenezer sékelt (2,1 millió forintot) osztogatott szét társainak az iskolaudvaron egy kisfiú Izraelben – a pénzt édesapja matraca alatt találta.
Antik görög dráma, kortárs magyar felhangokkal, sok testiséggel. Lüszisztraté, avagy a hálófülkék forradalma a Saltomor(t)ale társulat előadásában a Menta teraszon, vagy ahol éppen lehet. Eldőlt, legalábbis számomra: nem szabad, hogy a Budapesti Zsidó Színházból Saltomor(t)ale-vá lett társulat állandó játszóhelyet kapjon.
Sámuel… Isten embere hadba küldi Sault, Izrael általa felkent első királyát, Amálek népe ellen. Ez a háború minden lehetséges bibliai szempont szerint szent háború volt: a Seregek Urának elhatározásából kellett megvívni, nem a király politikai döntéséből. A harc Izrael Földjéért folyt, nem hódításért, nem zsákmányért, és nem is dicsőségért. Amálek népe pedig nem volt tetszőleges ellenség, hanem a minden politikai érdek nélküli gonoszság megtestesítője…
A huszadik század volt – a Templom lerombolása óta először – a zsidó évszázad. A zsidók példátlan, az európai modernséget meghatározó kulturális-tudományos teljesítménye és politikai radikalizmusa, majd az európai zsidóság kiirtása (a második világháború centrális eseménye, nem is olyan titkos lényege), Izrael állam megalapítása és védelme a szovjet tömb által támogatott arab hadseregekkel és gerillákkal szemben…
Úgy látszik, hogy Balczó Zoltán tényleg elhiszi a sok antiszemita maszlagot, amivel az internet mellett néhány hazai média-szereplő is tömi a magyar fejeket. Az a hang, stílus és érvrendszer, ahogyan a Fideszt, illetve a jelenlegi magyar kormányt a Jobbik és annak holdudvara támadja, méltatlan az európai műveltséghez és a magyar hagyományokhoz
A nyugati típusú demokráciát a felső-középosztály és az értelmiség egy része preferálja – talán. De ők is hasadt lelkűek, mert a nemzeti/etnikai/civilizációs sérelmi politika körükben is erős. A Mubarak-ellenes tüntetők jócskán skizofrén helyzetben vannak: látják, hogy országuk egyre jobban lemarad a nyugati világtól, de a nyugati világ értékeit zászlajukra tűzni nem merik, nem akarják. A nyugati találmányok (Internet, mobiltelefon) segítségével szervezett tüntetéseken nyugati nívójú hatékony kormányzást követelnek, a nyugat alapértékei nélkül, egy nyugatbarát autoriter rezsim ellenében.
Fáj nekem, ami Misuékkal történik”, írta egyik barátom e-mailben, aki egyébként önmagát rendes keresztény konzervatívnak tartja, szereti Scrutont, és most éppen Bibó írásainak javított angol fordításán dolgozik. Konzervatívként is Bibó szelleme élteti, aki talán a liberális demokrácia egyik legkritikusabb híve volt Magyarországon a múlt században, akárcsak Tocqueville a XIX. századi Franciaországban.