Találatok ‘K. G’
Összesen 24,711 találat (14661 - 14680) : K. G.
Identitás emlékbe
A könyvtolvaj – Interjú Markus Zusakkal, az eredeti regény szerzőjével
A sydney-i születésű Markus Zusak a világ egyik legkiválóbb ifjúsági regényírója. Első könyve (The Underdog) – amely egy szegény tinédzser és szíve választottjának történetét meséli el – 1999-ben került a könyvesboltok polcaira. A megjelenés hét évet váratott magára, de a gyors sikert követően Zusak szinte azonnal piacra bocsáthatta az említett mű két folytatását, a Fighting Ruben Wolfe-ot és a When Dogs Cryt.
Jogerős: lehet neonácizni a Jobbikot
Karsai László történész a véleményét közölte, amikor egy tévéműsorban neonácinak nevezte a Jobbikot – állapította meg keddi jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla (FIT). A véleménynyilvánítás megkérdőjelezhetetlen alkotmányos alapjog, a történész ezt a jogát gyakorolta, ezért a bíróság megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék márciusi elsőfokú ítéletét, és kimondta, hogy a történész nem sértette meg a párt jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Az önigazolás emlékműve
Lévai Júlia és Szántó T. Gábor vitája
Lévai Júlia: A magam nevében írtam
A Tájkép emlékezetpolitikai csaták közben című írásból egyértelműen kiderül, hogy annak szerzője, Szántó T. Gábor azt tartaná jónak, ha a vészkorszak emlékezete a magyar emlékezetközösség szerves részévé válna. (Ez az óhaja a helyzet … Tovább »
Ilan Mor izraeli nagykövet a Holokauszt Nemzetközi Emléknapon
Törökország: először lesz hivatalos holokauszt-megemlékezés
Semlegessége révén Törökország zsidóságát nem érintette a vészkorszak. Sőt, 1933 és 1938 között a kormány még számos németországi zsidó értelmiségit, elsősorban tudósokat engedett be az országba. Jóérzésű török diplomaták Európa-szerte menekítettek haza török … Tovább »
Putyinhoz fordul segítségért Raoul Wallenberg családja
Tájkép emlékezetpolitikai csaták közben
“Sötét sas és szenvedő angyal”
Német lapok a megszállási emlékműről
Visszaküldte kitüntetését Randolph L. Braham
Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolf L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.
“Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést … Tovább »
Obama elnök zsidó rokonai
Biztos, hogy felállítják a megszállási emlékművet
Mikor jön el a bojkott ideje?
Csak szóban keménykednek a Kuruc.infóval
Jobbára a kommunikáció szintjén marad a Kuruc.infoval szemben fellépés. Orbán az amerikai Kongresszustól kért segítséget levélben, de az illetékes szerveket hivatalosan nem keresték meg. Amikor pedig Derdák Tibor egy konkrét, az USA-ban is büntetendő ügyben feljelentést tett, nem kértek eljárási jogsegélyt.