Találatok ‘K. G’
Összesen 24,710 találat (11201 - 11220) : K. G.
Elie Wiesel után
Dallasi erőszak – Obama: Amerika nem olyan megosztott, mint látszik
Az Egyesült Államok nem olyan megosztott, mint látszik – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök negyvenperces, nagyhatású beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson, ahol arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, … Tovább »
Koncert az összefogás és a barátság jegyében a Rumbach Zsinagógában
Két világ találkozik július 24-én (vasárnap), 19:00 órától a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga falai között: Songs of The Inner Heart címen al-Andalúz költemények keringőznek középkori könnyűzenei dallamokkal, az izraeli Tal Ben Ari és az arab ney művész, Mohammed Antar előadásában … Tovább »
A zsinagóga felújítását tervezik Sopronban
Új fejezet kezdődik a papréti zsinagóga történetében: a helyi zsidó hitközség tervezi, hogy a világ testvérközösségeinek összefogásával hitéleti célra renoválják a műemlék épületet. Mintegy 160 millió forintos költséggel számolnak.
– Sikerre vezettek az önkormányzattal … Tovább »
“Ez nem szerelmi viszony, nem közös értékeken alapul”
Izrael és Egyiptom között egyre szorosabb a katonai együttműködés.
Izrael az utóbbi években több alkalommal is dróntámadásokat hajtott végre fegyveres iszlamista csoportok ellen az Egyiptomhoz tartozó Sinai félszigeten a kairói vezetés jóváhagyásával – értesült … Tovább »
Tóra-szoknya Torinóból
Itáliában nagy hagyománya van a kiselejtezett szövetdarabokból összevarrt Tóra-takarók készítésének.
A Tóra-szekrényben őrzött Tóra-tekercset évekig írja a szófér, különleges, állati bőrből készült pergamenre. Amikor ünneplik, megcsókolják, táncolnak vele, felállnak … Tovább »
Az ország legnagyobb kisfesztiválja szerdától a Bánki tónál
Most végre megtudjuk, honnan jöttek a filiszteusok?
Filiszteus temetőt találtak a régészek Askelonban.
Egy teljes filiszteus temetőt tártak fel a régészek Askelonban, Izrael Földközi-tenger partján legdélebbre fekvő városában – értesült vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az ókori zsidók ősellenségeinek, … Tovább »
„Kettős harsonaszó”
Amikor a fogorvosokból terroristák lesznek
A hírt, miszerint a nemrég elfogott palesztin terroristák fogorvosok,sokan találták viccesnek. Ezt nem vártuk volna. Afféle, a postás megharapta a kutyát – típusú sztori. A késő esti talk-showk műsorvezetői majd biztos elpoénkodnak rajta. Mielőtt azonban nevetgélve tovább lapoznánk, érdemes lenne néhány pillanat erejéig eltöprengeni, milyen halálosan komoly következményei vannak ennek a sajátos történetnek.
A rendőri erőszak ellen tiltakoznak, közben helyenként a rendőrökre lőnek
Miközben országszerte megemlékezéseket tartanak a Dallasban történt lövöldözés miatt, több szövetségi államban tüntettek szombaton a rendőri túlkapások ellen, többeket letartóztattak, mert fehérek meggyilkolására bujtogattak.
Chicago egyik elővárosában szombaton … Tovább »
Vallásszabadság jogi szemszögből
Az utóbbi időben újra cikkek jelentek meg magyarországi kisegyházakkal kapcsolatban, amelyek vitás ügyüket az Európai Emberi Jogok Bírósága elé vitték. A pert megnyerték, de a megítéltek mégsem teljesültek, mert a bíróság nem rendelkezik kényszerítő erővel. Ítéletet hoz, de a végrehajtást már az adott államra bízza. Tudnunk kell, hogy az ilyen esetekben a bíróság nem ember és ember között ítélkezik, hanem sértett és elkövető között, ami ezen nemzetközi bíróság előtt mindig egy adott állam.
Zsidógyűlölő rapperrel pózolt a dallasi rendőrgyilkos
A Facebookon bukkant fel egy fotó, amelyen a Public Enemy veterán rappere, Professor Griff (55) együtt látható a dallasi orvlövésszel, Micah Xavier Johnsonnal (25).
Miután a rapper és a gyilkos közös fotója terjedni kezdett a neten, Professor Griffa Twitteren reagált: “Nem támogatom … Tovább »
Közérdekű adatigénylés: MIkor adják át a Sorsok házát?
Tudni szeretnék a Liberálisok, hogy mi történik a Sorsok Háza körül, amelynek két éve meg kellett volna nyílnia az eredeti tervek szerint.
A Magyar Liberális Párt közérdekű adatigényléssel fordul a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy megtudhassuk, mikor adják … Tovább »
Misna magyarul – Sviit 7.
Rutinos idegenek
“…mind Sennyey-nagyapám, mind apám adott pénzt anyámnak az abortuszra, aki szerencsére bohó volt és fiatal, s egy ruhaboltban szép ruhákra elverte a pénzt. Azóta hálás vagyok a ruhaboltoknak, de magamban azért egy ideig eltartott, hogy elrendezzem: engem sem a Sennyeyek, sem a Weinerek végül is nem akartak, mégis itt vagyok.”
Péterfy Gergely és Weiner Sennyey Tibor írók beszélgetése.
Sorsok Háza? Szakály Sándor-ügy? – Miről egyeztet majd a miniszterelnök és a Mazsihisz elnöke?
Salamon király szorong
Debreceni Sábesz Brassóban
Július 1-3 között a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai a Brassói Zsidó Hitközség meghívására Brassóba látogattunk, egy közös Szombatra. A találkozó többszöri szíves invitálás, majd hosszas előkészület után jött létre.
A vendéglátók nagy szeretettel és odafigyeléssel … Tovább »