A náci bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta a német államfő
A náci rezsim által elkövetett bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta vasárnap a német államfő.
Összesen 11,236 találat (7041 - 7060) : K. G..
A náci rezsim által elkövetett bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta vasárnap a német államfő.
A köztársaság nem a biztos vég előtt áll, hanem egy nyitott kimenetelű folyamat kezdetén, amely nemcsak bukásának veszélyét hordozza magában, hanem konszolidálódásának esélyét is – írja Kis János filozófus az Élet és Irodalom eheti számában.
Különleges, hiánypótló könyv német kiadását mutatták be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon: a magyar nyelven 2007-ben megjelent Sós kávé – elmeséletlen női történetek című antológia női visszaemlékezéseken keresztül mesél a holokauszt megpróbáltatásairól, a zsidó nők eddig többnyire rejtett gondolatairól.
Két hete írtuk meg, hogy az izraeli távközlési minisztérium megtiltotta az iPadek importját. A vámtisztek külön utasítást kapta arra vonatkozólag, ha „magánimporttal” találják szembe magukat: az Apple masináját bőröndben hazahozó izraeliektől (és mindenki mástól is) el kell kobozni. A rendeletet megsértőket pedig pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a szabályozás.
A Fidesz nagyarányú győzelme nem volt kétséges, hiszen az ország választóképes lakosságának zöme gyökeresen elégedetlen volt a szocialista (korábban szocialista-szabaddemokrata) kormánnyal, s Bajnai Gordon (amúgy korrekten kormányzó) szakértői csapatát is a Szocialista Párttal kötötte össze. Ez eleve eldöntötte a választás kimenetelét.
Az április 22-25 között sorra kerülő Budapesti Könyvfesztivál díszvendége a világhírű izraeli alkotó, Amosz Oz lesz. Izrael többször is irodalmi Nobel díjra jelölt írója látszólag 70 éves. Valójában legalább háromszáz esztendősnek tartja magát, hiszen más vidéken ennyi idő is kevés lett volna mindazon dolgok átéléséhez, melyeken keresztülment.
Mikor helyet foglaltam a szokásos sarokban, az akvárium és a könyvszekrény között, valaki a nevemen szólított. Körülnéztem, de nem láttam, ki az. Tőlem jobbra ismeretlen nő ült, olyan ötvenes, akinek a haja, a tarkóján kis konty félébe volt szedve. Szemben volt az ablak, mögötte eső és sötétség, bal felől díszhalak úszkáltak az akváriumban. Ki szólíthatott a nevemen?
Magyarország azért lett Izrael célországa, mert „kellemes a klímája, amely önfenntartó tud lenni, amely jó helyen fekszik, stratégiai helyen fekszik, amelynek a népe kellően birka ahhoz, hogy önmaga vesse a nyaktiló alá a fejét. S akkor vannak olyan politikai szereplők, akik egy ilyen úgynevezett honfoglalást hajlandóak jó pénzért levezényelni.”
A múlt héten elhunyt Popper Péter pszichológus magyarnak és zsidónak is tekintette magát. Az antiszemitizmus gyökereiről, az úgynevezett másságról, a magyar identitásról vallott saját nézeteiről beszélt a HVG-nek nem sokkal a halála előtt.
Izraelben több tucat cég foglalkozik könyvkiadással, a szépirodalom mellett vannak köztük főleg szakirodalommal, tankönyvekkel foglalkozó egyetemek, valamint és jogi és szakkönyvkiadók is. A nagyobb újságok is megjelentetnek irodalmat, s az egy-két köztulajdonban, kibuci kézen lévő cég ellenére a kiadás üzlet, amely ha veszteséget termel, akkor csődbe megy.
Figyelem, ez itt nem egy jóslat. Jóllehet, választások előtt még inkább megnövekszik a kereslet Delphoi vélt örökösei iránt, mi, politikai elemzők jobban tesszük, ha önmérsékletre intjük magunkat, és még a nyilvánosság legnagyobb nyomása alatt sem próbáljuk megmondani januárban, hogy mi lesz áprilisban.
Néhány lépésnyire járunk a jeruzsálemi óváros falain kívül, alig több mint száz méterre az Al-Aksza mecsettől, a Siratófaltól, azaz a Templom-hegytől. A turisták elmaradoznak, a feliratok arabra váltanak, a hangulat elkomorodik. Ez a kelet-jeruzsálemi Silwan, ahol minden centiméter számít, és amely kicsiben leképezi az egész palesztin–izraeli nemzeti, területi követelések drámáját.
„…minden attól függ, hogy ki adja át tanúvallomásunkat a jövő nemzedékeknek, hogy ki írja meg ennek a korszaknak a történetét (…) ha mi írnánk is meg a vér és könny ezen korszakának történetét – és én szilárdan hiszem, hogy ez így is lesz –, egyáltalán ki fog majd hinni nekünk? Senki sem akar majd hinni nekünk, mert a mi katasztrófánk az egész civilizált világ katasztrófája…
Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa. Számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében. Hosszú betegség után, életének 76. évében távozott. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.
Az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs táborban pénteken, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján felavatták azt a vagon-emlékművet, amely a haláltáborba szállított több mint 400 ezer magyar zsidónak állít emléket.
2010. április 30-án “Türelmetlenség – Hatalom – Történelem” címmel zajlik a Történeti Kollégium és a Romaversitas Alapítvány konferenciája, ahol az érdeklődők a toleranciáról, a cigánykérdés egykori kezeléséről és a miskolci gettóügyről is hallhatnak előadásokat.