Találatok ‘Köves Slomó’
Összesen 698 találat (621 - 640) : Köves Slomó.
Martonyi Jánossal találkozott a Progresszív Zsidó Világközösség elnöke
Martonyi János külügyminiszterrel találkozott a Progresszív Zsidó
Világközösség (WUPJ) elnöke csütörtökön. A megbeszélésen, mint Stephen
Fuchs rabbi, a WUPJ elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, azt
vetette fel, hogy ismerjék el az egyházi törvényben magyarországi
vallási szervezeteiket – a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközséget és a
Bét Orim Reform Zsidó Hitközséget.
A MAZSIHISZ történelmi felajánlása az EMIH-nek
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének delegációja (Deutsch
Róbert Főrabbi a Rabbitestület vezetője, dr. Feldmájer Péter MAZSIHISZ
elnök, Zoltai Gusztáv Ügyvezető Igazgató, Zeév Paskesz az Orthodox
Izraelita Hitközség főtitkára, Streit Sándor a MAZSIHISZ
elnökhelyettese, a BZSH elnöke) 5772. Tisri hó 13-án megbeszélést
folytatott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Köves Slomó
rabbi által vezetett küldöttségével a Budapest, Síp u. 12. szám alatti
székházban.
Nagy zsidó alkudozás kezdődik
Évi bő másfél milliárd forintos állami járulékot kellene a kormány
szerint elosztaniuk maguk között a zsidó egyházaknak. A pénzt egy
1999-es, állammal kötött szerződés alapján most a Mazsihisz kapja, de az
új egyházi törvény nyomán a közigazgatási tárca hajlik arra, hogy a
többi zsidó egyház is kapjon belőle.
Mazsihisz kontra KIM – Vita a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése után
A zsidók hova álljanak?
A zsidó identitás definiálására és vállalására a rendszerváltáskor
megnyílt lehetőséggel a hazai zsidóság mostanáig lényegében nem élt. Az
államilag elismert vallásos zsidó közélet legbefolyásosabb szervezete, a
Mazsihisz most azt szeretné, ha az októberi népszámláláson minél többen
vallanák magukat zsidónak, azt viszont továbbra sem akarja, hogy a
zsidóság bejegyzett kisebbség legyen. Milyen kisebbség a magyar
zsidóság?
Novák Attila: Útkeresésben van a magyar zsidóság

Hogyan került a piarista gimnáziumba, milyen emlékei vannak?Zsidó vagyok, bár nem zsidó gyökereim is vannak: a vidéki zsidó kereskedő és tisztviselő felmenők mellett családom másik része olyanokból állt, akik a hagyományos keresztény középosztályhoz tartoztak és a két … Tovább »
WikiLeaks: A zsidók és a romák a Jobbik árnyékában is veszekednek
Jeff Levine ügyvivő, aki April Foley és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövetasszonyok budapesti tartózkodása közti időszakban látta el az Egyesült Államok képviseletét, meglepődve vette tudomásul, hogy a roma és zsidó közösségek még a Jobbik növekvő népszerűsége ellenére sem tudnak együttműködni, sem egymással, sem saját közösségeiken belül – derül ki egy a WikiLeaks által pénteken nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratból.
Mazsök – forradalmi kuratórium?
EMIH: Bét Din, betérés, iskola, idősotthon, múzeum
2011. május 15-én, a Károly-körúti Keren Or központban zajlott az EMIH
szokásos éves választmányi összejövetele. Köves Slomó, a szervezet
vezető rabbija bejelentette, hogy működik a bét din, azaz a rabbinikus
bíróság és megteremtették az ortodox betérés lehetőségét is.
Köves Slomó: újrarendeződnek a zsidók
Jelenleg is zajlik a zsidó köz- és vallási élet újrarendeződése – mondta Köves Slomó az Egységes Magyarország Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Magyar Hírlap szerdai számában.
Köves Slomó: újrarendeződnek a zsidók
Jelenleg is zajlik a zsidó köz- és vallási élet újrarendeződése – mondta Köves Slomó az Egységes Magyarország Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Magyar Hírlap szerdai számában.
Nem félnek már a budapesti zsidók
Köves Slomó és Feldmájer Péter szerint is „alábbhagyott” az antiszemitizmus Magyarországon.
Zsidó szervezetekkel tárgyalt a Kormány
A Kormány múlt heti döntésének megfelelően megkezdte a tárgyalást a zsidó közösségekkel, érdekképviseleti szervekkel, valamint szakmai szervezetekkel. A Kormány úgy döntött, hogy megújítja a zsidó közösségekkel és a nemzetközi zsidó szervezetekkel zajló egyeztetések formáját, és azt a korábbinál szélesebb körben, több témában, intenzívebben, gyakrabban folytatja. Az első tárgyalásra január 31-én hétfőn került sor.
Mit csinálnak a zsidók karácsonykor?
Mit csinálnak a zsidók karácsonykor? Mit ír a Talmud Jézusról? Egy este, ahol minden kiderül…
Tarlós: “a hanuka nyolc napja a szabadság és az isteni csoda ünnepe”
Tarlós István szerint Budapest nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa, amely nem tűr meg semmiféle hátrányos megkülönböztetést; ezt bizonyítja a hanuka mostani megünneplése is. A főpolgármester csütörtökön a fővárosi Nyugati téren beszélt erről, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó második lángját.
A Mazsihisz és kihívója – Igazodók
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt “legitimációs válságba” került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.
Régi-új zsinagóga Budán

Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
Sok ezer Dávid-csillag a boltíveken
Munkások jönnek-mennek, a bejáratnál építőanyagok tornyosulnak, nemhogy a berendezés, még a padlóburkolat is hiányzik. Sietni kell: a hét végén tartják az újra vallási célokat szolgáló óbudai zsinagóga avatóünnepségét.