Találatok ‘JTA’

Összesen 7,610 találat (6021 - 6040) : JTA.

Őszi ünnepek

Írta: Sturovics Andrea - Rovat: Archívum

Őszi ünnepek

Az őszi ünnepkör (Ros Hasana, Jom haKipurim, Szukkot) közül a két előbbi központi témája tetteink mérlegelése, a bűnök és vétkek megbánása, ezt követően pedig az égi ítélet, illetve annak végre­hajtása. A bűnök és vétkek megbáná­sára a legegyszerűbb … Tovább »

„A helyzet kialakulásáért felelősek jobboldali politikusok is”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Bár a nagy közvélemény-kutató cégek inkább az SZDSZ és az MSZP közös főpolgármester-jelöltjének, a tizenhat éve főpolgármester, Demszky Gábor SZDSZ-es politikusnak a győzelmét valószínűsítik, a mostani magyar demokrácia eddigi négy főpolgármester-választásán sosem volt a verseny ennyire kiélezett, mint most. Demszky – aki elfoglaltságára hivatkozva, írásban válaszolt kérdéseinkre – a szabadságra helyezi kampányában a hangsúlyt.

 

Holokauszt karikatúrák – A teheráni kiállításról

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A Holokauszt egyrészt nem történt meg, másrészt azt az izraeliek követik el a palesztinok ellen – így lehetne összefoglalni a Teheránban megnyílt Holokauszt-gúnyoló karikatúra kiállítás üzenetét. Az iráni elnököt, a kiállítás spiritus rectorát a dán karikatúrák ez év januárban kirobbant emlékezetes botránya ihlette az ellenlépésre. Bíztatására a legnagyobb iráni napilap, a Hamsahri hirdetett nemzetközi pályázatot az – általuk egyébként megkérdőjelezett – náci népirtás körüli „felhajtás” kigúnyolására. A szervezők szerint ugyanis a nyugati nyilvánosságot kettős morál jellemzi: a Prófétán lehet gúnyolódni, de a Holokauszton nem. Majd most meglátjuk, meddig terjed a Nyugat híres toleranciája – nyilatkozták számos ízben az iráni szervezők.
 
 

Európa vége?

Írta: Szegő Péter - Rovat: Politika

Az alább közölt képek a Dániában megjelent Mohamed-karikatúrák megjelenésének ürügyén szervezett tüntetések egyikén készültek, Londonban. A tüntetéseknek végük, a probléma továbbra is fennáll. A képeket látva pesszimizmusunk erősödik: Európa beleesett a 22-es csapdájába, ahonnét nem tud kimászni.
 
 

Szigligeti napló

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Harmincöt fokban érkezünk lányommal, forróság az alkotóházi szobában, csak az alagsorban lehet kibírni. Éjszaka vihar, tizenöt fokot esik a hőmérséklet, másnaptól ömlik az eső. Még szerencse, hogy az első nap úsztunk a tóban, ezt később nem tehetnénk. A heti strand-belépőt, amit takarékossági okokból előre megváltottunk, mementóként őrizzük.

[popup][/popup]