Az ember egy idő után, ha már eleget ült háttal a másiknak támaszkodva, úgy érzi, összenőttek. Először csak a gerincük. Hosszan, a nyaktól a farkcsontig, keskeny vonalban. Ez attól is függ, egyforma magasak-e. Mivel Avi alacsonyabb volt Shaynál, összenövésük csupán hátközépig tartott.
 

Izrael 1973 óta vesz részt, a több mint ötven tagországot tömörítő Európai Műsorszolgáltatók Egyesülete (EBU) által 1956-ban életre hívott Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsidó államot képviselő előadók két második és egy harmadik hely megszerzése mellett eddig háromszor győzedelmeskedtek a vetélkedőn, azt a nem kis teljesítményt is maguk mögött tudva, hogy két egymást követő évben első helyezést értek el.
 
 

Érdekel a misztika. Három éven át Londonban éltem, ott tanultam
kabbalát. A szöveg, a nyelv lenyűgözött. A Zóhár, a Merkaba misztika.
Rengeteg inspirációt merítettem belőle. Az álomversek pedig valóban az
álmok és a versek rendkívüli hasonlóságán alapultak. Életünk
egyharmadát átalusszuk, de az életünk akkor is zajlik.
 
 

„Ezt a játékot akkor találták ki, amikor tudomásukra jutott, hogy semmi kilátásuk ezt a háborút túlélni. Akkor még nem is sejtették, milyen meglepetést tart számukra az emberi gonoszság. A függönyök mögött kellemes meleg volt, előkerültek a karcsú kristálypoharak, a még régi időkből megmaradt francia likőr a bárszekrényből, szólt a zene…”
 

Pénteken este mutatják be Budapesten azt az antiszemita propagandafilmet, amely az európai zsidóság kiírtására tett kísérlet egyik legfontosabb ideológia alapját jelentette a náci Németországban. A jegytulajdonosokat SMS-ben tájékoztatták a titkos találkozó helyszínéről, hogy a „zsidók ne tudják megfúrni a vetítést”.

Torzításoktól és valótlan állításoktól hemzsegő írás jelent meg a Magyar Nemzet június 7-i számában. „Botrányos terv a zsidók kárpótlására” – ordít a cím az első oldalon, s a hangulatkeltő illetve valótlan állítások mindjárt a kétmondatos bevezetőben elkezdődnek. „Külföldre juttatnák a magyar adófizetők pénzéből a kormány által felajánlott legújabb holokauszt-kárpótlás nagy részét” – indul az írás.
 
 

A Szombat nemrégen közölte Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írását, mellyel érdemi indíttatást kívánunk nyújtani épp e párbeszédnek. Mostantól egy-egy zsidó, illetve keresztény gondolkodó kommentárja jelenik majd meg, s járja körbe Leibowitz kritikai állításait a zsidó-keresztény kultúra fogalmának használhatóságáról és a párbeszéd lehetőségéről. 
 

A kilencvenes években két magyarországi zsidó fiatalember egymástól függetlenül, de szinte egyszerre alijázott, szolgált az izraeli hadseregben, civil életet élt, majd hazatért Magyarországra. Most mindkettőjük Pesten lakik. Betic Róbert egy meglehetősen eklektikus származású családban született 1973-ban, Chicagóban. Édesanyja a hatvanas évek végén Magyarországról emigrált zsidó, míg sem zsidó, sem magyar gyökerekkel nem bíró édesapja 1956-ban Olaszországból választott magának új hazát a tengerentúlon.
 

Egyházi támogatás a náci propagandafilmnek Forrás: Hetek Online 2008. július 3. Pénteken este mutatják be Budapesten azt az antiszemita propagandafilmet, amely az európai zsidóság kiírtására tett kísérlet egyik legfontosabb ideológia alapját jelentette a náci Németországban. A jegytulajdonosokat … Tovább »

„Az igazság viszont az, hogy A Portnoy-kórt, miután óvatlanul hetekig lelkendeztem róla, soha nem mertem anyám kezébe adni, holott felért volna egy terápiával – bár az ellenkezőjét jobban el tudtam képzelni (…) A lényeg az, hogy a mi családunk sokkal rendesebb, mint amilyennek ábrázolod. Mondd csak, drága fiam, te tényleg antiszemita vagy (…) Mint az az aberrált pinabubus Portnoy? Na ne bosszants…”

Örülhetünk, hogy a trianoni békeszerződés megszabadította Magyarországot a nemzeti kisebbségeitől, azaz újabb etnikai feszültséggócoktól. Történt pedig mindez abban a korban, amikor minden nép a saját államát a demográfiailag saját maga által lakott területekből akarta létrehozni.
 

Az Anschluss után az antiszemita magyar politikusok az antiszemita német politikusok kedvében (és széles magyar tömegek kedvében) is akartak járni és a Képviselőház elé terjesztették a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szóló törvényjavaslatot. Önálló magyar lépésről volt szó, 1938-ig a Harmadik Birodalom a zsidókérdésben nem próbált meg nyomást gyakorolni Magyarországra.

A félkörívben álló magyar történelmi személyiségek lábához is felkuporogtak a nézők-hallgatók vasárnap a Budapesti Búcsú alkalmával megrendezett ingyenes koncerten, ahol este fél héttől a Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével a – jó szokássá érlelt – papírszékes mulatságot szolgáltatta a még vakítóan erős napsütésben.

„Én sohasem rejtettem el, hogy zsidó vagyok, hogy együttérzek Izraellel. Ugyanakkor nekem sincs mentségem: kiváltam a pionírok közül és visszacsúsztam a túlélő zsidóság ígéretföldjének hitt kommunista menedékébe. Zsidóságukat megtagadva, ezek az emberek előbb-utóbb torzult személyiségekké és potenciális áldozatokká váltak.

Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
 
 

Bár a szimpóziumra meghívott vendégek között komoly nézetkülönbségek voltak, a Mazsihisz – melynek képviselői nem fogadták el a meghívást – szinte mindenkitől megkapta a magáét. A zsidó érdekképviseletről szóló, lapunk által szervezett eszmecserére május 11-én vasárnap került sor a Bálint Házban.
 
 

1977-ben egy novemberi délután a Londra szállodában, ahol a „Másként gondolkodók biennáléja” jóvoltából tartózkodtam, felhívott Susan Sontag (1.), aki a Gritti-ben lakott, szintén a rendezvény vendégeként. „Joseph, mit csinálsz ma este?” – ,kérdezte. „Semmit. Miért?” – feleltem. „Hát csak összefutottam ma a piazzán Olga Rudge-dzsal (2.), ismered?” „Nem. Aki Pound (3.) barátnője volt?” „Az”.
 

„Egy percig sem éreztem magam veszélyben. Egyetlen egyet tudtunk: hogyha kell, szó nélkül meg tudunk halni. Fegyverrel jártunk, amit az ágy mellett tartottunk. Egyszer vettem részt harcban. Lőttek ránk besáncolt arab katonák és kaptunk egy parancsot, hogy azt a hegyrészt meg kell tisztítani az araboktól. Megtisztítottuk. De akiket ott találtunk, ha élt, ha nem, a lábánál fogva össze volt kötözve, úgyhogy ha akart volna, sem tudott volna menekülni.”

A „Civilizációk összecsapása” című összeurópai koprodukciós sorozat újabb részéhez érkeztünk Geert Wilders Fitna című kisfilmjével. Zárójelben jegyzem meg, hogy az elhíresült „clash of the civilizations” kifejezés egyébként nem Samuel P. Huntingtontól, hanem az iszlám militáns mozgalmak egyik alapítóatyjától, Szeyid Qutb-tól származik.
 

Szép faleveleket választottam. A szombat szereti az árnyalatnyi meglepetéseket, amelytől oly mostohán meg lett fosztva. A háztetőkön azbeszt víztárolók. A jeruzsálemi víz mélyről jövő artézi. A királyok esőit már megittuk. Kemény a víz, kiáltó íz. Vízkövület, ősvíz, utolsó jégkorszak. A víztároló tisztítása közben jól látszik a Cion Hegye, San Simon fenyői, a kolostorpark. Béke is lehetne.