Találatok ‘JTA ’
Összesen 7,403 találat (5221 - 5240) : JTA .
Mit gondolnak Lengyelországról az onnan kivándorolt zsidók?
Miért volt sikertelen a magyar rendszerváltás? – Interjú Stefano Bottoni történésszel
“Amit a kilopásról mondtam, azt csak fricskának szántam, hogy rámutassak: a magyar sajtótól nem nagyon kell félnie a politikusoknak” – mondta a Heteknek
Magyar városok zsidó örökségéről nyílt kiállítás Jeruzsálemben
Négy magyar város zsidó örökségét kutatták és dokumentálták történelem, fotográfia és építész szakos izraeli hallgatók; eredményeiket kiállítás keretében Jeruzsálemben mutatták be a közönségnek.
Áramfejlesztő aszfalt lesz Izrael-szerte?
“Villanyúton” dolgoznak izraeli szakemberek, nevezetesen áramfejlesztő aszfalton: minél több autó közlekedik rajta, annál több villamos energia keletkezik a kocsik aszfaltra gyakorolt nyomása által.
Megbízható partnernek tartanak minket…
![](https://www.szombat.org/files/2008/12/lanyi_eszter-120x90.jpg)
A zsidó közélet ismerete nagy mértékben segítette a munkámat. Sok élő kapcsolattal érkeztem Izraelbe, ami főleg az első időben jelentett előnyt. A magyarországi zsidó közösségnek szorosak a kapcsolatai Izraellel, számos projekt és program fut, amelyeknél szintén fontos volt, hogy nem kellett a szereplőkkel ismerkednem.
Heti Midrás: és elment Jákob Beer Sevából (Vájecé)
„És elhagyta Jákob Beer-Sevát és Horonba ment. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a hely köveiből és a feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme, létra áll a földön, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta”
Szexbotrány, maffia és a nácik
Forrás: HVG A szokásos zsarolási klisének számító szexbotrány itt le is záródhatna, de a tárgyalóteremből kiszivárgó hírek szerint a történet nem csak egy titkosan felvett szexvideoról szól, hanem maffiakapcsolatokról, nácik által dolgoztatott zsidó munkásokról és … Tovább »
Libanoni keringő (Waltz with Bashir) – premier előtti filmvetítés magyar felirattal
Újra tárgyalná az SZDSZ a zsidónegyed szabályozási tervét
Az erzsébetvárosi korrupciós botrány hatására az SZDSZ újra tárgyalná az úgynevezett zsidónegyed augusztusban lebutított formában elfogadott szabályozási tervét.
A hősök és a totalitárius halálgép
![](https://www.szombat.org/files/2008/12/katyn_plakat-120x90.jpg)
Wajda Katyń-jának margójára Katyń. Mi rejlik e prózai csengésű, mégis sokak számára titokzatosan hangzó cím mögött? Katyń az a hely a Szmolenszk melletti erdőben, ahol 1940 tavaszán, gyakorlatilag a teljes lengyel tisztikart Sztálin parancsára lemészárolták. … Tovább »
Horthy vagy a kommunisták?
A válság kultúrára gyakorolt várható hatásai: e témában ültettük össze György Pétert és Jankovics Marcellt. Heves vita mégis a kulturálatlanság okozóival kapcsolatban alakult ki az esztéta és a volt Nemzeti Kulturális Alap-elnök rajzfilmrendező között.
A múltat be kell vallani
Jó lenne új fényben bemutatni Lengyelországot, s megszabadítani a rátapadt (elő)ítéletektől – bizonnyal ez is motiválta a lengyel külügyminisztériumot, amikor magyar újságírókat – köztük a Szombat szerkesztőjét –, hívta tanulmányútra: ismerjék meg, miként kezeli a XXI. századi Lengyelország a zsidóság ügyeit.
Mumbay: Chabad rabbi és felesége a túszok között
A „Dekkáni Mudzsahedek” nevű, eddig ismeretlen iszlámista terrorszervezet több mint egy tucat helyszínen csapott le Mumbay-ban (korábban Bombay), India gazdasági központjában.
„Próbáljunk meg saját magunk ellen is érvelni”
![](https://www.szombat.org/files/2008/11/kepes_andras-120x90.jpg)
Egyike azoknak a ritka televíziós személyiségeknek, akire többéves kihagyás után is kíváncsiak a nézők, mert valami olyat tud, ami a mai világban ritkaság: a leginkább megosztó témákat is megértő, minden szempontot figyelembe vevő alapossággal taglalja. Az idén hatvanéves riporterrel új műsoráról, és ennek kapcsán a miénktől eltérő nézetek elfogadásáról, megértéséről beszélgettünk.
Magyar Orszag az Obama-csapatban
Peter Orszag, az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) jelenlegi elnöke lesz a Fehér Ház költségvetési igazgatója – jelentette be immár hivatalosan is Barack Obama megválasztott elnök kedden Chicagóban.
A Prágai Tavaszról – negyven év múltán
1968 kapcsán Adam Michnik a Gazeta Wyborcza hasábjain hosszú beszélgetést folytatott Václav Havel egykori csehszlovák, majd cseh államfővel.
Generációváltás a jobboldalon?
Filmvetítés: A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció
Olyat eddig csak a legendák szintjén ismertél, hogy egy házaspárt kettészakít a politikai megosztottság? Hogy barátok nem állnak szóba többé egymással a pártpreferenciáik miatt? Nem hitted el, hogy ez valóban létezik?
Egy kötetben Kertész Imre
Kertész Imre Nobel-díjas író örömmel fogadta és nagy dolognak tartja, hogy Európa nyomasztó öröksége címmel egy kötetben jelentek meg az utóbbi 20 évben írt esszéi a Magvető Kiadó gondozásában, s a könyv a napokban a boltokba került.