Embermentés, önmentés
Az embermentésről és az önmentésről szól a fővárosi Páva utcai
Holokauszt Emlékközpont decemberi tematikus tárlatvezetése – közölte
Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője az MTI-vel.
Összesen 7,157 találat (4701 - 4720) : Jég.
Az embermentésről és az önmentésről szól a fővárosi Páva utcai
Holokauszt Emlékközpont decemberi tematikus tárlatvezetése – közölte
Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője az MTI-vel.
A Legfelsőbb Bíróság kedden visszautasította a Magyar Gárda Egyesület felülvizsgálati kérelmét, és helyben hagyta a szervezet feloszlatását jogerőre emelő nyári ítéletet. Ezzel a gárda az összes lehetséges magyarországi jogi fórumot kimerített önmaga feltámasztására. Vona gábor Jobbik-elnök szerint most Strasbourg következik.
Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.
Izraeli szívspecialisták mentették meg annak a 85 éves férfinak az életét, aki 64 éven keresztül nem mert orvoshoz menni – mert azt hitte, mindegyikük olyan, mint Robert Mengele, aki rajta is kísérletezett az auschwitzi haláltáborban.
Évzáró eseményt tart december 15-én a Zene a rasszizmus ellen (ZARE) projekt hazai koordinátora: karácsony és hanuka jegyében az A38 állóhajón fellép Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, valamint a Fellegini KlezmerGipsy Band.
Az izraeli és a palesztin fél eltérő mértékben, de üdvözölte az uniós külügyminiszterek keddi állásfoglalását arról, hogy a közel-keleti tartós béke érdekében Jeruzsálem legyen a zsidó állam és a jövőbeni palesztin állam fővárosa.
December 11-19 között összművészeti fesztiválnak ad helyet az egykori zsidónegyed.
Noha a léleknek így elsősorban hangja van, és biztos vagyok benne, hogy ennek a hangnak léteznek regiszterei, amelyeket csak bizonyos emberek hallanak (meg persze olyan árnyalatai is, melyeket nem hallhatunk, akkor sem, ha hallani véljük – amennyiben mégis, az a művészet csodája); noha folyamatosan üldöz ez a „zsidó hang”, talán éppen azért, mert egyszer üldözőbe vettem…
A kifejezés problémáját Kafka nem absztrakt, egyetemes módon veti fel, hanem a kisebbséginek nevezett irodalmakkal kapcsolatban – ilyen például a varsói vagy prágai zsidó irodalom. A kisebbségi irodalom [littérature mineure] nem egy kisebbségi nyelv irodalma, hanem olyan irodalom, amelyet a kisebbség a többség nyelvén ír.
Az áldozatok mellett legyen azoknak is emlékfala Magyarországon, akik zsidó embereket mentettek a holokauszt idején; a majdani felavatáson a magyar és az izraeli kormány is képviseltesse magát – kezdeményezte Karsai László történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára A világ igazai Magyarországon a második világháború alatt című könyv bemutatóján.
Münchenben, a bajor tartományi bíróságon tegnap megkezdődött az emberiség elleni bűntettekkel vádolt John (Ivan) Demjanjuk – újabb, immár harmadik – pere. Az ukrán születésű, 89 éves férfi az ügyészség szerint azonos azzal a személlyel, akit a holokauszt túlélői kegyetlensége miatt csak „Rettegett Ivánnak” neveztek, és aki egyedül a sobibori náci megsemmisítőtáborban több mint 27 ezer zsidó fogoly meggyilkolásában vett részt.
Korcsolán Orsolya hegedűművész és Zucker Immánuel a Nagyfuvaros utcai Zsinagóga kántorának közös koncertje, közreműködik Neumark Zoltán zongoraművész
“Ma a metrón az jutott eszembe, hogy vajon az emberek felfogják-e, mit jelent húsz évesen helyt állni ebben a rettenetes viharban, amikor ebben az életkorban éppen, hogy a világ szépségét kellene befogadnunk, és ki kellene tárnunk a szívünket az embereknek?”
“Ma a metrón az jutott eszembe, hogy vajon az emberek felfogják-e, mit jelent húsz évesen helyt állni ebben a rettenetes viharban, amikor ebben az életkorban éppen, hogy a világ szépségét kellene befogadnunk, és ki kellene tárnunk a szívünket az embereknek?”
A Hunvald-ügy egyik kiindulópontját jelentő Berényi Zsuzsannát a VII. kerületi önkormányzat egészségi állapota miatt megfosztaná cselekvőképességétől. Akarata ellenére hónapok óta bent tartják a Mazsihisz szeretetkórházában. Orvosai szerint kizárólag az önkormányzat által kirendelt gondnok rendelkezhet felette. A VII. kerületi önkormányzat azonban nem rendelhetne ki mellé gondnokot, mivel jogvitája van a hölggyel, akinek abban a házban van üzlete, amit a kerület el akar adni.
December 6-án a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában csendül fel Georg Friedrich Händel oratóriuma a Körséta a zsinagógákban sorozat keretében. Az este hét órakor kezdődő estet Aharon Harlap vezényli majd.
II. Gólem fesztivál, premier, közönségtalálkozók, kedvezményes jegyek – decemberi újdonságok a Nemzeti Színházban.
Forrás: Hírszerző Sajóbábonyban az utazó fasiszta látványkonyha újabb sikergyanús receptje valósult meg. Persze ez korántsem csak Vona Gábor pártjának érdeme. Hagyományos gasztronómiai produkciónál a teljesítmény csakis az összetevők minőségén és mennyiségén, … Tovább »