Találatok ‘Jávor Sándor’
Összesen 38 találat (21 - 38) : Jávor Sándor.
Fegya úr, megyünk a tetőre…
![](https://www.szombat.org/files/2010/12/javori_ferenc_1_eder_vera-120x90.jpg)
Hét színpadi produkció, megszámlálhatatlan mennyiségű koncert itthon és külföldön, DVD-k, CD-k jelzik, hogy két évtizede szerves része a magyar kultúrának a Budapest Klezmer Band. Az együttes alapító vezetője, Jávori Ferenc, azaz Fegya idézi fel az együttes, és saját munkássága fordulópontjait abból az alkalomból, hogy az együttes alapításának 20 éves évfordulóján a BKB a Művészetek Palotájában adott két ünnepi koncertet.
„Gyakrabban rossz a közérzetem, mint huszonöt évvel ezelőtt”
![](https://www.szombat.org/files/2010/05/javor_istvan-120x90.jpg)
“Valóban lehetett számítani lakás vagy munkahely elvesztésére, netán útlevél bevonására. Ma sem tudom, hogy engem mennyire figyeltek. Hogy a lakásomat lehallgatják, arra akkor jöttem rá, amikor egy antennaszerelővel felmentem a tetőre, és észrevettem, hogy a kéményből egy olyan kábel is kilóg, amelynek nincs általam ismert funkciója.”
Hogy állítsuk meg? – Arturo Ui Pesten
20 éve halt meg egy nemzedék bálványa
Húsz éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a háború előtti magyar film “végzet asszonya”.
Laló – Holló Imre 1944-ben készült rajzaival
A film hőse ‘Laló’, Erdélyi Lajos Marosvásárhelyen született. A XX. század mindkét diktatúráját megélte, mindkettőt megszenvedte, szerencsére mindkettőt túlélte. Laló páratlan intellektussal és nyitottsággal, kiváló elbeszélő képességgel megáldott ember.
Hogy állítsuk meg?
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/arturoui-eder-vera-foto4-300x179.jpg)
Brechtnél Amerikában üti fel fejét a fasizmus, a „finánctőke legreakciósabb, legimperialistább…” stb. formája (dereng még a dimitrovi meghatározás?), ám az Örkény Színház és a Budapesti Zsidó Színház előadásaiban Arturo Ui végső monológjában, a „védelem alá vont” … Tovább »
Újabb fesztivál Szegeden
Szerdán Dusha Béla fotóival és a Szimfonikus Zenekar koncertjével nyit az V. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál.
Zsidó nyilatkozatok Március 15-ről
Zsidók vagyunk és nem félünk
Toleranciáról az operett nyelvén
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/menyasszonytanc-operett-budapesti-operettszinhaz_1-300x182.jpg)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a vadregényes Erdélyben egy Torockó nevű igazi magyar falu, abban élt egy derék magyar legény, Bárány András nevezetű. Mátkája is volt neki, Patkós Rózsi, sudár magyar leány, akit szeretett igaz szerelemmel.
Hanem a legény apja, gyöpös agyú … Tovább »
A „Mardis hongrois de Paris” Egyesület Nyílt levele
Forrás: Élet és Irodalom 2008. január 19. Jean Pierre Frommer-nek, a „Mardis hongrois de Paris” Egyesület elnökének levele dr. Sólyom László köztársasági elnöknek a budapesti zsidónegyed helyzetéről Tisztelt Elnök Úr! A “Mardis hongrois de Paris” Egyesület elnökeként írok Önnek; … Tovább »
Védett vagy nem védett a zsidó negyed?
A zsinagóga közvetlen szomszédsága régóta műemlék, de a friss pénzt ez nem érdekli. Forrás: Magyar Hírlap 2007. október 8. Miért ad ki sokak szerint oda nem illő épületkomplexumra építési engedélyt az erre hivatott hivatal? Miért engedik, hogy a környezetükre rátelepülő … Tovább »
Zsidó viták március idusán (Dokumentumok)
A Mazsihisz elnökének, dr. Feldmájer Péternek március 15-tel kapcsolatos nyilatkozata vitát és élesen eltérő helyzetértékelést váltott ki a zsidó szervezetekből. A vita összes dokumentuma a Szombatban jelenik meg együtt először.
A ZSIDÓK MARADJANAK OTTHON MÁRCIUS 15-ÉN
A Magyarországi … Tovább »
Zsidó Fesztivál és össznépi zsidó találkozóhely
![](https://www.szombat.org/files/2003/10/2003_08_07_Zsido-fesztival-es-ossznepi-zsido-talalkozohely_001-120x90.jpg)
Pécsi Katalin
Zsidó fesztivál és össznépi zsidó találkozóhely
Miközben ezeket a sorokat írom, arcomon üdvözölt mosoly. Fülemen a fejhallgató, és Yale Strom amerikai klezmer zenész Carpati című CD-jének ritmusára csapkodom a klaviatúrát. Zsidók és romák játszanak … Tovább »
Házi feladat holokauszt?
![](https://www.szombat.org/files/2003/09/2003_07_05_Hazi-feladat-holokauszt_001-120x90.jpg)
Házi feladat holokauszt?
Egy év 365 nap, azaz 8760 óra. A holokausztról való megemlékezésre (azaz a holokauszt-emléknapra) az általam megkeresett gimnáziumok többsége ebből a terjedelmes időtartamból átlagosan egy tanórát (45 perc), vagy még annyit se szán. Vannak, akiknek ez a … Tovább »
Hitközségi választások – BZSH: Nincs változás – Mazsihisz: új elnök, régi igazgató
![](https://www.szombat.org/files/2003/05/2003_05_06_Hitkozsegi-valasztasok_001-120x90.jpg)
Hitközségi választások
BZSM: nincs változás
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) április 3-án tartotta tisztújító képviselő-testületi ülését, ahol sem az elnöki, sem az ügyvezetői poszton nem történt változás.
Az ülést és a szavazást Szalai György, a választási … Tovább »
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány 2000. első félévi pályázatának díjazottjai
![](https://www.szombat.org/files/2000/06/CCI20130703_0013-120x90.jpg)
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány 2000. első félévi pályázatának díjazottjai
Pályázó
Pályázat
megítélt összeg
710.
ALMAZSI – Nagy Ákos
A zsidó ifjúsági szervezetek közös nomád tábora
600,000
626.
ALMAZSI és Hasomer … Tovább »
Őrségváltás előtt, őrségváltás után – Zsidóság a magyar filmiparban és a magyar játékfilmben (1930-1945)
![](https://www.szombat.org/files/1998/12/1998_10_17_Orsegvaltas-elott-orsegvaltas-utan_001-120x90.jpg)
Őrségváltás előtt, őrségváltás után
Zsidóság a magyar filmiparban és a magyar játékfilmben (1930-45)
A vásári mutatványként induló film az első világháború éveiben került először közeli kapcsolatba a politikával. A kormányok ekkor használták fel először a … Tovább »