Emlékek eltűnőben
A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz felszabadulásának 65. évfordulója alkalmából felhívást tesz közzé a vészkorszakkal kapcsolatban még fellelhető korabeli iratok, tárgyak, fényképek összegyűjtése és megóvása érdekében.
Összesen 98 találat (81 - 98) : HDKE.
A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz felszabadulásának 65. évfordulója alkalmából felhívást tesz közzé a vészkorszakkal kapcsolatban még fellelhető korabeli iratok, tárgyak, fényképek összegyűjtése és megóvása érdekében.
“Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel” – ez a Holokauszt Emlékközpont Árpádsáv tegnap és ma című konferenciájának egyik konklúziója. A szakértők mellett az utca emberének véleményére is kíváncsiak voltunk: kinek mi ugrik be e hívószavakra, turul, árpádsáv?
Kiállítással és tudományos konferenciával idézik fel november végétől a Holokauszt Emlékközpontban az irredenta, nacionalista és antiszemita mozgalmak, pártok 20. és 21. századi világát.
A magyarországi zsidók deportálásának 1944. júliusi leállítása és annak nemzetközi visszhangja a téma a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban ebben a hónapban – mondta el Csősz László, az intézet gyűjteményének vezetője.
Emlékezni és Emlékeztetni mindannyiunk kötelessége!
2008. augusztus 2. szombat, a roma holokauszt emléknapja. A Holokauszt Emlékközpont ez alkalomból olyan programot szervezett, amelyben nem csupán a szenvedésről, megpróbáltatásokról esik szó, hanem a cigány kultúra gazdagságáról, a tehetséges fiatalokról és általában a kisebbségi létről napjainkban.
Forrás: Litera 2008. február 2. A magyar iskolákban is használni fogják Az igazság nyomában című holland képregényt, amely a Holokausztot dolgozza fel. Az alkotók célja volt, hogy a történetet minden megjelenő országban nemzeti sajátosságokkal ruházzák fel, hogy a diákok megértsék, … Tovább »
Új arcok – új gondolatok 3.
„Gerillaharcos vagyok…”
Lányi Eszter harminckét éves, végzettsége szerint judaisztika szakos tanár, noha sok egyébbel is foglalkozott: volt kortárs művészeti kollégium hallgatója, rádiózott, néha montázsokat készít, a beszélgetésünk … Tovább »
„Erkölcsi elkötelezettségből foglalkozom a vészkorszakkal”
Szita Szabolccsal beszélget Csőke Zoltán
Szita Szabolcs 1945-ben született Sopronban. A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) jogelődjeként 1990-ben létrejött Magyar Auschwitz … Tovább »
HOLOKAUSZT MÚZEUM
A tragikomédia sokadik felvonása
2004 áprilisában ünnepélyesen megnyílt a Holokauszt Múzeum1, ám a hosszadalmas hercehurcák miatt nem a tervezett, nagyszabású, állandó kiállítással, hanem egy ideiglenes – noha a körülményekhez képest színvonalas – installációval. … Tovább »
MÉGIS, KINEK AZ ÉRDEKE?
Múzeum helyett zsinagóga
HOGYAN TÖRTÉNHETETT MEG, HOGY A PÁVA UTCAI ZSINAGÓGA ÉPÜLETÉT, AMELYET A HITKÖZSÉG A HOLOKAUSZT MÚZEUM CÉLJAIRA AJÁNLOTT FEL, EREDETI ÁLLAPOTÁBAN REKONSTRUÁLTÁK, ÍGY AZ KIÁLLÍTÁSI CÉLOKRA ALKALMATLANNÁ VÁLT?
„…Az … Tovább »
Mark Kupoveckij
Zsidók a volt Szovjetunió területén – a mai etnodemográfiai helyzet
A Különféle források eltérő ismérveket alkalmaznak a zsidó lakosság számának és demográfiai, migrációs stb. mutatóinak meghatározásakor, illetve annak kritériumaként, ki a zsidó. Az utolsó … Tovább »
Stark Tamás történész évek óta foglalkozik a magyar zsidóság Soá idején elszenvedett veszteségeivel és a túlélő zsidóság demográfiájával. Nemrég elkészült tanulmánya a magyar zsidóság létszámának 1945-1995 közötti alakulását próbálja megbecsülni. írása … Tovább »
2000. április 6-án tartotta rendes évi Képviselő-testületi ülését a Budapesti Zsidó Hitközség. A közgyűlés ötvennégy fő jelenlétében, Fröhlich Róbert főrabbi nyitóimája után Lancz Tibor elnökletével kezdte meg munkáját.
Elsőként Sessler György, a Számvizsgáló … Tovább »
AZ 1990-BEN MEGJELENT Zsidó versek után, 1992-ben látott napvilágot Mezei András ADORNO című verseskötete, melyet a holocaust ötvenedik évfordulójára, bővített második kiadásban újra megjelentetett a Belvárosi (Budapest City) Könyvkiadó. Idén ősszel az In Fine francia kiadó közreműködésével, … Tovább »