Amerika kordában akarja tartani Izraelt
Az Egyesült Államok attól tart, a zsidó állam akár katonai csapásra is
kész Irán ellen, ha bebizonyosodna, hogy Teherán atombombát készíthet.
Összesen 417 találat (201 - 220) : Híradó.
Az Egyesült Államok attól tart, a zsidó állam akár katonai csapásra is
kész Irán ellen, ha bebizonyosodna, hogy Teherán atombombát készíthet.
Mintegy ötven zsidó telepes támadta meg az izraeli hadsereg egyik
észak-ciszjordániai katonai támaszpontját keddre virradóra, a
szélsőségesek tüzet gyújtottak, járművekben tettek kárt, és kővel
dobálták meg az egyik tisztet.
Gál András Levente előkészítő egyeztetést kezdeményezett az örökjáradék
kifizetésének rendjéről a zsidó közösségek képviselőinek részvételével
tartott csütörtöki tanácskozáson.
Az index.hu írása szerint a kőbányai rendőrkapitányság nyomozást folytat
ismeretlen tettes ellen a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Kozma utcai
központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet)
könyvelésével kapcsolatban.
A brit kormány elrendelte Irán londoni nagykövetségének bezárását, és kiutasította az összes iráni diplomatát az országból.
A magyar show-világ olyan, mint az ország – mondja Bárdos András, aki 25
évnyi médiatapasztalatáról írt. A Show című könyv megjelenése után egy
héttel bekerült a bulvár vérkeringésébe, ami Bárdost lepte meg a
leginkább.
Az iszlám köztársaság népes, nagy ország, amely képes harcolni – intett
egy esetleges katonai fellépéstől a 85 éves forradalmi vezető.
Elutasította a Jobbikkal való együttműködést több európai radikális
nemzeti párt az elmúlt időben. A Jobbik többek között a Svéd
Demokratákat is megkereste európai együttműködési ajánlatukkal. A svéd
jobboldali nemzeti párt Budapesten tárgyaló nemzetközi igazgatója
szerint nemet mondtak az ajánlatra, mert nem értenek egyet a magyar párt
által képviselt politikával. Elzárkózott az együttműködéstől a holland
Szabadságpárt képviselője is.
Már több mint tíz ember halt meg a hétvégén fellángolt erőszak miatt Izrael és a palesztinok között.
Gilád Salitot a fogolycsere részeként, izraeli börtönökben lévő több
mint ezer palesztin fogoly szabadulásáért cserébe engedték el.
A kiszivárgott WikiLeaks-iratok szerint rendkívüli módon izgatta az
amerikai diplomatákat a rejtélyes magyarországi gázcég, az Emfesz
tulajdonosi háttere, és az általuk idézett források Csányi Sándort, az
OTP Bank és Hernádi Zsoltot, a Mol vezetőjét sejtették a vállalat
mögött. A Mol nem kommentál, az OTP tagad.
Az iráni elnök szerint Izraelnek nem lesz helye a közel-keleti térségben a palesztin állam megalakítása után.
Éppen annyi idő telt el a rendszerváltástól napjainkig, mint a két
világháború között. Csak hisszük e kétszer huszonegy évről, hogy mindent
tudunk róluk, homály fed sok mindent. Azt is jószerivel, hogy miért
került Anikó, a pesti polgárlány brit egyenruhában nyilas kivégzőosztag
elé. Most lenne kilencvenéves. Bokor László emlékriportja.
Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) felmérése szerint a
közszolgálati televíziót nézők nem tudták meg, hogy miért bocsátanak el
több mint 500 embert, sőt az érintetteknek megvonták a szólásszabadsági
jogát is.
Móse Landau vasárnap hunyt el, azon a napon, amikor
Izraelben megtartották a holokauszt emléknapját a II. világháború idején
meggyilkolt hatmillió zsidó emlékére
Kaposváron is a náci tömeggyilkost éltették, és hamarosan konferenciát rendeznek tiszteletére.
A női egyenjogúsági mozgalmak által elért áttörésekről, és a Közel-Keleten élő nők helyzetéről is beszélt a Világhíradónak adott exkluzív interjújában Orit Zuaretz. Az izraeli parlament, a Knesszet képviselőnője szerint Magyarország jó barátjaként tudja, hogyan kell kritizálni a politikai döntéseket, ugyanakkor egyidejűleg támogatja is Izrael államát.
A legfeszültebb viszonyok között maradt vezérkari főnök nélkül Izrael.
2000 szeptembere óta, amely a második intifáda kezdetét jelöli, gyakoribbá vált Franciaországban mind az Izrael-ellenes beszéd, megsokasodtak az antiszemita támadások. Az iraki háború ennek új lökést adott: Párizsban és másutt az Amerika-ellenes tüntetők között minduntalan feltűntek jelentékeny csoportok, amelyek közül némelyek Szaddam Husszein képekkel vonultak fel, mások a Hamasz és a Hezbollah jelképeivel…