Köszönetet mondtak a norvég mészárosnak a cseh szélsőségesek
Köszönetet mondtak Anders Behring Breivik norvég merénylőnek oslói tettéért az interneten a csehországi szélsőségesek.
Összesen 10,820 találat (7301 - 7320) : Hír Tv.
Köszönetet mondtak Anders Behring Breivik norvég merénylőnek oslói tettéért az interneten a csehországi szélsőségesek.
Elhunyt Molnár Gál Péter. A színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész 75 éves volt.
Jó alaposan körüljárhatjuk a táncművészetet a Nemzeti Táncszínház
sorozata segítségével, mely egészen augusztus 19-ig tart: addig még 15
előadáson vehetünk részt.
Helyszíni jelentések szerint az ország minden szegletéből érkeztek
résztvevők a tel-avivi felvonulásra, hogy támogassák azt a néhány száz
embert, akik sátrat vertek a nagyváros központjában, és napok óta ott
laknak, tiltakozásul a Benjámin Netanjahu vezette kormány
szociálpolitikája ellen.
Az aknák és kézigránátok egy része éles volt.
Van-e, lehet-e tanulsága egy ilyen borzalmas mészárlásnak? Meg lehet-e
kísérelni észérvekkel magyarázni a megmagyarázhatatlant, az
érthetetlent? Lehet-e, érdemes-e racionális okokat keresni e mögött az
irracionális, tébolyító tett mögött, vagy be kell látnunk, el kell
fogadnunk, hogy őrültek ellen nincs védelem?
Mozgósítja szimpatizánsait a Sziget Fesztivál terültén meghirdetett
tüntetésére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, derül ki hétvégi
közleményükből.
„Jól ismerem azt a kérdést, hogy kinek van joga Holokauszt Központot
vezetni. Mint az angliai Nottinghamshire egyik metodista lelkészének
fia, nem mondhatnám magától értetődőnek, hogy én alapítottam meg az
Egyesült Királyság Holokauszt Központját. Az sem tekinthető
nyilvánvalónak, hogy éppen engem választottak a Nemzeti Holokauszt
Emléknap elnöki posztjára.
Lenhardt Balázs videófelvétellel bizonyítja, Bayer Zsolt állításával
ellentétben nem folyt a nyála. Az Ajaxban pedig játszhat akárhány néger,
akkor is zsidó.
A német külpolitika egyformán érték és érdekalapú, és a kettő
összhangját a Leopardok esetében maximálisan sikerült biztosítani.
Legalábbis ezt hangoztatták német kormánytisztviselők azzal
kapcsolatban, hogy a koalíció szándéka ellenére kitudódott: Németország
200 darabot szállít Szaúd-Arábiának a legkorszerűbbnek tartott Leopard 2
típusú harckocsiból.
Történelmi tartozását akarta rendezni az osztrák főváros, amikor
kiharcolta, hogy otthont adhasson a Makkabiádának nevezett zsidó
sportrendezvénynek.
Demonstratív „istentiszteleten” tiltakozott az új egyháztörvény ellen
ifjabb Hegedűs Lóránt. A Jobbik-közeli református lelkész a zsidókat és a
Hit Gyülekezetét ostorozta, de saját egyházi vezetőinek, a parlamenti
képviselőnek és az árulóknak is üzent vasárnapi prédikációjában: Isten
tüzes ítélete, kiátkozás és feljelentés is szóba került a Hazatérés
templomában
Első fokon felmentették Képíró Sándort
A szerb főügyész szerint nem történt igazságszolgáltatás, ugyanis ezek a bűnök nem évülnek el
Izrael egyik legfontosabb létesítményét veszélyezteti az erdőtűz
Folytatódik az Izrael és Libanon között kirobbant gázvita. Ennek
előzménye, hogy 2009 januárjában, majd 2010 decemberében két nagy
kiterjedésű földgázmezőre bukkantak a Földközi-tenger alatt, Haifától
90, illetve 130 kilométerre. A területek, amelyek az izraeli Tamar,
valamint Leviathan fantázianevet kapták, a feltárásban részt vevő Noble
Energy amerikai energiaipari konzorcium becslése szerint legalább 700
milliárd köbméternyi földgázt és jelentős mennyiségű kőolajat is
rejtenek. A természeti kincs felfedezése azonban háborús feszültséget
gerjesztett az amúgy is puskaporos hordóra emlékeztető térségben.
A kódexmásoló apácák, zsoltárokat és önéletírásokat papírra vető
úrasszonyok után pár száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsidó nők
is vegyék a bátorságot, és tollat ragadjanak. Az ő esetükben mindez
sokkal nehezebbnek bizonyult, mint keresztény társaikéban. Az ortodox
neveltetés, a lányokat kizárólag „jiddise máménak” szánta, az írás a
férfiak privilégiuma volt.
A sajtó legfontosabb feladata, hogy feltárja az igazságot és bemutassa a
lényeges információkat, hogy az emberek eldönthessék, kivel és mivel
azonosulnak, kit és mit támogatnak – hangsúlyozta Akiva Eldar izraeli
újságíró kedden a külügyminisztériumban rendezett közel-keleti témájú
médiaszemináriumon.
Nagy vitát keltő törvényjavaslat kerül hétfőn Izraelben a kneszet elé:
jobboldali képviselők azt indítványozzák, hogy büntetendő legyen a
megszállt területeken létesült zsidó telepek bojkottálása – közölték
parlamenti források.