Találatok ‘Hír Tv’
Összesen 10,819 találat (5181 - 5200) : Hír Tv.
A harmadszor is debreceni zsidó vezetővé választott Horovitz Tamás indul a Mazsihisz elnöki posztjáért
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Horovitz-Tamas-120x90.jpg)
Vasárnap harmadszor is újraválasztotta elnökének a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) Horovitz Tamást. A harmadik ciklusát megkezdő, 54 éves cívis városi zsidó vezető bejelentette, a május 10-i tisztújításon indul a Mazsihisz elnöki posztjáért és egyben leszögezte: zsidó szolgáltató központot kíván létrehozni a szervezet Síp utcai székházából. A debreceni hitközség tegnap feltétlen bizalmáról biztosította az újraválasztott elnököt és egyhangú szavazással választotta meg a DZSH vezetőjének. Horovitz Tamás egyben bejelentette, hogy indul a Mazsihisz elnöki székéért.
Vona Gábor: “történelmi győzelmet arattunk”
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Vona-Gabor-Rig-Lajos-foto-Varga-Gyorgy-MTI-120x90.jpg)
Történelmi győzelmet aratott a Jobbik, először tudott ugyanis olyan politikai párt országgyűlési egyéni mandátumot szerezni, amely “nem volt részese az elhazudott, elsikkasztott rendszerváltozásnak” – jelentette ki Vona Gábor vasárnap este Tapolcán, a veszprémi hármas számú választási körzet eredményeinek csaknem teljes feldolgozottságát követő sajtótájékoztatóján.
Óriási tömeg vonult az Élet menetén
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/DMOHA20150412022-120x90.jpg)
Ebben az évben is hatalmas, becsülhetően több tízezres tömeg vett részt a vészkorszak áldozataira emlékező Élet menetén. A gyülekező a Dohány utcai zsinagóga környékén volt. Semlegesnek maradni kevés – mondta felszólalásában Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester. … Tovább »
Izrael és a palesztinok megítélése az amerikai közvéleményben
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak közel kétharmada szimpatizál Izraellel. Miközben 46 százalékuk valamilyen szinten a palesztinokkal is együtt érez. Az Izrael iránti szimpátia leginkább az idősebb, republikánus amerikaiakra jellemző.
A Pew Research Center … Tovább »
Lauder: a Jobbik árt Magyarország imázsának
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/71000-120x90.jpg)
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ronald S. Lauder, aki a budapesti Élet menetére érkezett a magyar fővárosba, … Tovább »
Senki nem akart beszélni a Goldschmidt-ügyről
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/ULfocfWk_1_510x350-120x90.png)
Olyasvalaki ügynöki múltja tárult fel, akinek szakmai és emberi nagysága megkérdőjelezhetetlennek tűnt.
– Az ismert pszichiáter kollégáiról, sőt betegeiről is jelentett.
– Goldschmidt Dénes lelepleződését döbbent hallgatással fogadja a szakma.
Pszichoterápiás … Tovább »
Utcai lefejezés Spanyolországban?
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/barcelona-120x90.jpg)
Nyilvános helyen akart lefejezni egy embert az a spanyolországi iszlamista terrorsejt, amelynek tagjait a héten vették őrizetbe a hatóságok Katalóniában
Ezt közölte a madridi államügyészség pénteken az MTI szerint. Az ügyészség szerint lehallgatott telefonbeszélgetések … Tovább »
Németország újabb tengeralattjárót szállít Izraelnek lapértesülés szerint
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/tengeralattjaro-120x90.jpg)
Az ügyben illetékes szövetségi biztonsági tanács hozzájárulást adott a hadiipari ügylethez – írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap.
A kancellárból és a kormány nyolc miniszteréből álló szövetségi biztonsági tanács a törvényhozás alsóháza (Bundestag) gazdasági … Tovább »
Az emlékezés joga és kötelessége
Hamis eszmék helyett igazság és tudás
Le Pen: halálomat akarja a lányom
A varázslómester
Budapestre érkezik Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke
![](https://www.szombat.org/files/2013/04/010_ronald_lauder-300x300-120x90.jpg)
Heisler András, a MAZSIHISZ elnökének meghívására a hétvégén Budapestre látogat Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. Lauder az Élet Menete Alapítvány felkérésére részt vesz vasárnap Az Élet Menetén, amelyen a holokauszt áldozataira és a felszabadulás 70. évfordulójára … Tovább »
A tetteink minősítsenek! – meghívó különleges szobrok ünnepélyes leleplezésére
Budapesten és Debrecenben tartja idei közgyűléseit a holokauszt emlékezési szövetség
![](https://www.szombat.org/files/2014/08/ihra-logo-120x90.png)
A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA), – amelynek márciustól egy éven át Magyarország látja el a soros elnökségét –, Budapesten, illetve Debrecenben tartja idei két közgyűlését – jelentette be Takács Szabolcs, az IHRA magyar elnöke, az IHRA-elnökségért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón Debrecenben.
L. Simon előhúzta a szélsőjobboldali kártyát
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/L-Simon-Laszlo-120x90.jpg)
Egy kormánypárti képviselőnek mindig könnyebb lobbiznia, mint egy ellenzékinek – jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, amikor a tapolcai időközi parlamenti választás tétjéről beszélt napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a baloldal nincs versenyben, a voksolás a radikális párt és a Fidesz között dől majd el. A Miniszterelnökség államtitkára elővette válaszában a szélsőjobboldali kártyát.
Határtalan Kárpátalja 2015
Madárországi emlékeim
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/vajdamisulead1-120x90.jpg)
Mások emlékeit nem lehet megcáfolni, még ha tartalmuk megfelelését az állítólagos tényeknek kétségbe vonhatjuk is. Hogy rosszul emlékezett, arra csak az emlékező maga döbbenhet rá, ha valami – Tengelyi László nyomán ezt nevezem sorseseménynek – belátni kényszeríti, hogy rosszul emlékezett. – Vajda Mihály 2flekken.
Dk-sok tisztították meg a festékszóróval lefújt holokauszt-kiállítást
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Kepkivagas1-120x90.jpg)
A Madách téren rongálták meg a képeket ismeretlenek még vasárnap.„Húsvét vasárnapján egy ismeretlen elkövető festékszóróval megrongált 14 képet a Madách téri, 70 év unokái című kiállítás fotói közül. A tárlat holokauszttúlélőket, illetve az őket követő generációkat … Tovább »