Találatok ‘Hír Tv’
Összesen 10,819 találat (4981 - 5000) : Hír Tv.
Ha elfoglalni nem tudják a várost, akkor legalább gyilkolják a lakosságot
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/letoltes-120x90.jpg)
Tömegmészárlást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) Kobani városában.
A civil halálos áldozatok száma már eléri a 146-ot – jelentette pénteken egy civil szervezet.
Az IÁ ezt megelőzően csak egy esetben ölt meg ennél is több civilt az országban – tette hozzá az Emberi … Tovább »
Feltehetően iszlamista támadás történt egy vegyi üzem ellen Franciaországban
Melyik közel-keleti országot venné elő a Nemzetközi Büntetőbíróság?
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/Rijad-al-Maliki-120x90.jpg)
Miközben az iszlamista terrorszervezetek az Iszlám Állammal az élen válogatott, szadista bűncselekmények tömegét követik el Nigériától Líbián és Szírián át Irakig, a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) Izrael ellen vizsgálódik. A palesztin külügyminiszter csütörtökön Hágába utazott, hogy „benyújtsa bizonyítékait” a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének. Izraelben ugyanakkor tiltakoznak és elfogultsággal vádolják a főügyészt.
A zsidó háború
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/ezert_nem_jartak_a_csaladok_meccsre_sorozatkep_vegleges-120x90.jpg)
Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak…
Elrendelte a bíróság a kuruc.info egyik aloldalának törlését
Beszédet mondott a német parlamenti elnök a kneszetben a diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóján
Gáza-Izrael: Rakétatámadás után szigorítás
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/beit-iba-checkpoint-483-120x90.jpg)
Gázából indított rakétatámadást követően az izraeli hadsereg visszavonta a gázai övezeti lakosnak a ramadán alkalmából, a jeruzsálemi Al Aksza mecset meglátogatására adott belépési engedélyét.
A Cogat (az 1967-ben elfoglalt területeken a kormány tevékenységét koordináló … Tovább »
Lemondott Haraszti György, a Holokauszt Emlékközpont vezetője
Auschwitzból akartak lopni
![](https://www.szombat.org/files/2015/05/Auschwitz-kapu-120x90.jpg)
A lengyel rendőrség őrizetbe vett két brit tinédzsert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lopni próbáltak a volt náci auschwitzi haláltábor területéről.
Ilyen bűncselekmény miatt akár tízéves büntetés is kiszabható.
A 17, illetve 18 éves fiatalember hétfő délután, … Tovább »
Amerikában a kóser termék nem drágább
![](https://www.szombat.org/files/2013/12/SzaboGyorgy_fotoMTIKallosBea-120x90.jpg)
Szabó György, a Mazsök kuratóriumának elnöke, a FŐKEFE ügyvezető igazgatója arról, hogyan kívánnak kilépni a kóser termékekkel Magyarország és a világ piacaira.
Nemrégiben egy érdekes konferencián vett részt, beszélne erről?
Valóban, ez a konferencia a hazai kóser … Tovább »
Ferenc pápa: a nagyhatalmak miért nem bombázták az Auschwitzba vezető vasútvonalakat?
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/Ferenc-papa-120x90.jpg)
Ferenc pápa torinói látogatása során város történelmi központjában lévő Vittorio Veneto téren 90 ezer fiatal előtt beszélt.
Számos témát érintő, kissé anti-establishment szellemiségű megszólalásában a pápa nagyon sok témáról ejtett szót, egyebek közt a 20. század … Tovább »
Izraeli drúzok öltek meg egy sebesült szíriait kórházba szállítása közben
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/1675688841-120x90.jpg)
Izraelben élő drúzok hétfőn este megtámadtak egy a határról egy izraeli kórházba szíriai sebesülteket szállító katonai mentőautót, és bántalmazták a két sérültet, az egyik közülük a helyszínen meghalt
erről – értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság … Tovább »
Izrael nem követett el háborús bűnöket, sőt, túlteljesítette az emberjogi normákat
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/Izraeli-katonak-Gazaban-120x90.jpg)
– erre az eredményre jutott a NATO Katonai Tanácsának volt elnöke, a német Klaus Naumann tábornok által vezetett bizottság.
A volt vezérkari főnökökből, tábornokokból és politikusokból álló nemzetközi katonai csoport múlt pénteken, az ENSZ-nek átadott jelentésében megállapította, … Tovább »
„Ez egy olyan tanács, amely többször ítélte el Izraelt, mint Iránt, Szíriát, Észak-Koreát együttvéve”
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/ohchr-300x300-120x90.jpg)
Benjámin Netanjahu: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése a 2014-es gázai háborúról elfogult, Izrael nem követett el háborús bűnöket.
A kormányfő bírálta az ENSZ jelentését, amely szerint mind Izrael, mind a palesztin fegyveres csoportok olyan tömeges méretekben sértették … Tovább »
Egy nap alatt három merénylet izraeliek ellen
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/P913107-120x90.jpg)
A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió jelentése szerint vasárnap este a Jeruzsálem tőszomszédságában fekvő Gev’a Binjámin település mellett gyújtóbombát dobtak a 437-es műúton közlekedő 141-es autóbuszra. A sofőr könnyebben megsebesült, két utas sokkos állapotba került.
Kelet-Jeruzsálemben … Tovább »
Szíriai polgárháború – ki védi meg a drúzokat?
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/Druz-vezetok-120x90.jpg)
A szíriai harcok újabb áldozatai a – korábban az Asszad-rezsim védelmét élvező – drúz vallási kisebbség tagjai, akik jelenleg az Al-Kaidához tartozó Al Nuszra Front támadásainak célpontjai. Lehet, hogy a drúzok hamarosan Izraelhez fordulnak segítségért.
A szíriai drúz … Tovább »
Ciszjordániában egy palesztin lelőtt egy izraeli kirándulót
![](https://www.szombat.org/files/2015/06/9348741-120x90.png)
Ciszjordániában egy palesztin merénylő péntek délután lelőtt egy izraeli kirándulót, egy másikat pedig megsebesített – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
A huszonöt év körüli két fiatal Jeruzsálemtől északnyugatra, Dolev telepes falu mellett egy forrásnál … Tovább »
“Szép fehér napot!”
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/D_MTI20150620005-120x90.jpg)
Szlovákia iszlamizációja ellen tüntettek Pozsonyban.
Mintegy ötezer szlovák, cseh és lengyel szélsőséges menetelt szombat délután a szlovák főváros utcáin, „Állítsuk meg Szlovákia iszlamizációját! Szlovákia a szlovákoké! Nem tűrjük a bevándorlókat! Le a multikulturalizmussal!” … Tovább »