Sugárveszély
Irán még akkor is veszélyt jelent a világra, ha napjainkra felhagyott a katonai célú nukleáris programjával – mondja lapunknak David Menashri. A zsidó állam Irán-szakértője a múlt héten járt Magyarországon.
Összesen 11,539 találat (7621 - 7640) : G. K..
Irán még akkor is veszélyt jelent a világra, ha napjainkra felhagyott a katonai célú nukleáris programjával – mondja lapunknak David Menashri. A zsidó állam Irán-szakértője a múlt héten járt Magyarországon.
A legfőbb vallási vezető szerint viszont Izrael a felelős az Iránban zajlott tüntetéshullámért is.
A közel-keleti véres konfliktusokról és diplomáciai manőverekről szóló sok hír között az emberek többsége ügyet se vetett rá, hogy Ciszjordánia palesztin területein hosszabb ideje szokatlan nyugalom uralkodik. A palesztin gazdaság helyzete jobb, mint bármikor az elmúlt tíz évben, a kereskedelem fejlődik, Nabluszban évtizedek múltán az első mozit nyitották meg…
Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait.
A határokon átnyúló együttműködés sikerének egyik kulcsa, hogy az együttműködés területi és ne etnikai alapú legyen – hangsúlyozta Knut Vollebaek kedden egy budapesti konferencián. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa a magyarországi történelmi egyházak vezetőivel is találkozott.
Koncertek, kiállítások, istentiszteletek, hitbeszédek szerepelnek az Öt Templom Fesztivál csütörtökön kezdődő ötnapos programján, amelynek öt európai vallás egy-egy temploma ad otthont Győr egyik városrészében, Újvárosban.
Régi idők jiddis, magyar, román és haszid dalait játssza a Di Naye Kapelye, a ruszin ünnepek muzsikájával pedig a Técsői Banda érkezik a Felső-Tisza vidékéről a Fesztivál Színházba október 1-jén.
Az al-Kaida terrorszervezethez kötődő Abdallah Azzám Brigádjai nevű csoport vállalta az Izrael ellen Dél-Libanonból indított rakétatámadásokat – jelent meg hétfőn egy iszlamista honlapon.
Az augusztusi berlini atlétikai világbajnokság történései jó reklámot csináltak a Németországban csütörtökön bemutatott Berlin 36 című filmhez. Az atlétikai vb női 800 méteres síkfutásában győztes dél-afrikai Caster Semenyáról ugyanis egyre érdekesebb hírek látnak napvilágot. A nemzetközi szövetség ugyan csak novemberre végére ígér állásfoglalást, a Sydney Daily Telegraph tudni véli, hogy a futónő hermafrodita, azaz nemcsak női nermi szervekkel rendelkezik.
Molotov-koktélokat dobtak egy zsinagógára és egy rendőr házára Habarovszkban.
Készültségbe helyezték az ENSZ békefenntartóit és a libanoni
hadsereget, miután pénteken rakétákat lőttek ki ismeretlen támadók
Dél-Libanonból Izrael északi részére.
2009. szeptember 9-én délután 5 órakor négynapos nemzetközi diákkonferencia kezdődik, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Budapesti Holokauszt Emlékközpont és a Docete Keresztény Oktatási Központ szervezésében, ahol a holokauszt utáni negyedik generáció diákjaié a főszerep.
Szerdán Dusha Béla fotóival és a Szimfonikus Zenekar koncertjével nyit az V. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál.
A szociológusok nem bocsátkoznak jóslatokba. Vagy ha mégis, akkor ezt jó pénzért, tanácsadóként, szakértőként teszik, nem a sajtóban. Hogyan is kell jósolni? Lehetőleg úgy, hogy jóslatunk mindenképp beváljon. Amikor egy ún. nagytekintélyű (vagyis nagyhatalmú) tőzsdeguru szerint 5000 pont alá fog esni a Maciipari Vállalat részvényeinek árfolyama, mindenki lázasan szabadulni próbál részvényeitől…
Molnár Ferenc: Andor, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2008, 670 oldal, 3999 Ft.
Molnár Ferenc regényének főhőse jómódú, elkényeztetett fiú, aki próbálja megtalálni a helyét a békeidők kényelmes világában. A világháborúk előtt vagyunk. Az identitás kérdéseit … Tovább »
Azt hazudják: hóhérkodtam,
hogy Rettegett Iván voltam.
Azt is mondják, hogy gyilkoltam,
csecsemőket tűzbe dobtam.
Csak ha fázott a fülük,
akkor fűtöttem velük.
Nem volt ottan semmi kérem,
még hogy tömeggyilkosság!
Rágalom ez, és kikérem,
szemenszedett … Tovább »
Meg kell próbálnom érzelemmentesen. Szinte közönyösen. Mintha nem a tulajdon szüleimről… Más dolgot nem említve, nem oldva, nem kötve. Csak a temető. Semmi egyéb. Az ítélet másnál. Nekem nem jutott egyéb, csak a beszámolás joga. Ezzel próbálok élni, a jó ízléshez fohászkodva, … Tovább »
A libanoni határtól alig másfél kilométer távolságban fekvő Szasza kibuc minden egyes tagja dollár-milliomos lett. Az úgy történt, hogy a kibuc nem tudott megélni csupán a mezőgazdaságból és ezért több évvel ezelőtt egy ipari létesítményt is létesített. A gyárban lövedék-ellenálló mellényeket és katonai járművek akna ellen védelmező páncélozást gyártottak…