A Nemzeti Filharmonikusok zenészei kiállnak Kocsis Zoltán mellett
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár érdekképviseleti szervezetei, művészei és munkatársai kiállnak főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán mellett.
Összesen 11,537 találat (7141 - 7160) : G. K..
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár érdekképviseleti szervezetei, művészei és munkatársai kiállnak főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán mellett.
„Két nagy titok él a magyar társadalomban: a levéltárak meg a zsidók. Mindkét témában egyszerre nyitunk a nyáron” – mondja a Magyar Zsidó Levéltár (Milev) vezetője. Toronyi Zsuzsanna a Dohány utcai látványraktár mellett azt is ígéri, hogy tanítványaival „benépesítik” Budapest első, zsidók lakta épületét, a legendás Orczy-házat.
Harci indulókat énekelve vonultak vasárnap idegenek egy dóci tanya elé, ahol egy férfi három gyermekével volt otthon. Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő baráti társaságával, mintegy harminc emberrel jelent meg, mint mondta, nem felvonultak, hanem sétáltak egyet, s ha eljárás indul ellene, lemond mentelmi jogáról – írta csütörtökön a Délmagyarország.
Mandl Péter neve nem ismeretlen a hűséges Szombat olvasóknak. Különös hangulatú várostörténeteiből közöltünk válogatást egy ízben, s Mákonypersely című könyvéről is írtunk annakidején. Mesék voltak ezek is, mint a Sári és a Nemszemétke című könyve, mely a Pagony kiadó által elindított, s 2010 óta a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése által rendezett Aranyvackor pályázat idei első díját nyerte, s amelyhez illusztrációkat Kismarty-Lechner Zita készített.
Kiborult a Magyarok Világszövetsége: a mostanra végképp eljelentéktelenedett szervezetet meghökkentő indokkal meszelte el a munkaügyi bíróság egy volt alkalmazottja elleni perben. A bíró szerint a leghíresebb náci propagandafilm bemutatása nem számít “politikai témájú rendezvénynek”.
Olyan pillanatban kéne visszaszereznünk autonómiánkat, amikor a demokrácia kulcsintézményeinek sora veszíti el azt. De jó, ha nem felejtjük, az autonómia (jó esetben) nem pusztán intézményes állapot, hanem belső hangoltság is, ezt pedig nehezebb kívülről „felszámolni”, mint az intézmények önállóságát. Vagyis, akár élhetnénk is az alkalommal.
A Nyíregyházi Zsidó Hitközség a közeljövőben tervezi a zsidó temetőben az 50-es években felállított mártírok emlékfalának felújítását.
Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története egy női fürdőben játszódik, egy mikvében.
Kiindulópont Liszt Ferenc A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon 1861-ben megjelent könyve, pontosabban annak is közvetlenül a cigány zenére vonatkozó része. (A könyv eredetileg 1859-ben Párizsban jelent meg Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie címmel.)
“Éhe a Szépnek…” – nagyváradi művészsorsok a két világháború között címmel nyílik kiállítás március 9-én 15 órakor a Holokauszt Emlékközpontban. A Száműzött művészet programsorozat újabb tárlata Nagyváradot, s a két világháború között a „Körös-parti Párizsban” festőiskolákat alapító művészeket mutatja be.
Életének 74. évében elhunyt Moacyr Scliar brazil író, a Max és a macskák szerzője.
Érdemes eltűnődni azon különbségen, amely a két világháború közötti korszaknak a hazai politikára meghatározó befolyást gyakoroló két miniszterelnöke, Teleki Pál és Bethlen István nézetei között állt fenn a „zsidókérdés” megítélésében.
Az természetes, ha az ember a nemzet nagy költőjéhez megy interjúzni, előtte hosszú listát készít a feltétlenül felteendő kérdésekről. És abban sincs semmi meglepő, hogy mindezt azonnal elfelejti, amikor háza kapujában találkozik a nemzet nagy költőjével, aki vagy tíz perccel a találkozó előtt odaállt, mert a kapucsengő nem működik. Miközben felfelé bakatatnak a lépcsőn a riporter rádöbben, hogy sokkal jobb, ha…
Tisztán csillogó szemű kereszténnyel beszélgettem múltkoriban. Filmekről esett szó, és mondtam, hogy szeretem Roman Polanskit. Összehúzta tisztán csillogó szemét, és megkérdte: a kis buzi zsidót, aki gyerekeket erőszakol?
Elindult a Szuezi-csatornán a Földközi-tenger felé kedd hajnalban az a két iráni hadihajó, amely már napok óta várakozott a Vörös-tengeren – közölte a csatornát üzemeltető egyiptomi hatóság.
hirdetés
Maimonidesz vigasza a szenvedőknek Misné Tóra: Hilchot Tesuvá 3,11. RaMBaM (Maimonidesz, 1138-1204) a zsidó középkor egének legfényesebb csillaga, nemcsak éles elméjű gondolkodó és elismert haláchikus autoritás volt, de közösségével együtt élő, szenvedéseiben vele osztozó … Tovább »
Megkezdődött a katonai puccskísérlettel vádolt katonatisztek büntetőügyének tárgyalása Törökországban. A vád szerint a hadsereg magas rangú tisztjei nyolc éve a török-görög viszály kirobbantásával akarták megbuktatni a kormányt. A 196 vádlott tagad, szerintük a vádak koholmányok.
Sámuel… Isten embere hadba küldi Sault, Izrael általa felkent első királyát, Amálek népe ellen. Ez a háború minden lehetséges bibliai szempont szerint szent háború volt: a Seregek Urának elhatározásából kellett megvívni, nem a király politikai döntéséből. A harc Izrael Földjéért folyt, nem hódításért, nem zsákmányért, és nem is dicsőségért. Amálek népe pedig nem volt tetszőleges ellenség, hanem a minden politikai érdek nélküli gonoszság megtestesítője…
A huszadik század volt – a Templom lerombolása óta először – a zsidó évszázad. A zsidók példátlan, az európai modernséget meghatározó kulturális-tudományos teljesítménye és politikai radikalizmusa, majd az európai zsidóság kiirtása (a második világháború centrális eseménye, nem is olyan titkos lényege), Izrael állam megalapítása és védelme a szovjet tömb által támogatott arab hadseregekkel és gerillákkal szemben…