Találatok ‘G. K.’
Összesen 11,537 találat (6101 - 6120) : G. K..
Odessza szelleme
Megszületett az első ítélet hanukia rongálás ügyben
A TEV, a keresztrongáláshoz hasonló ítéletre számít
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) garázdaság miat egy évre próbára bocsátotta azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított hanukai gyertyatartó tájékoztató tábláját. Az ítélet nem jogerős.
M. … Tovább »
Tőkéczki: “Horthy Miklós a polgári rend embere volt”
Tőkéczki László történész szerint Horthy a polgári rend embere volt, tekintélyét az adta, hogy a társadalom elfogadta vezetőnek. Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben tartott pénteki – Mit kezdjünk vele? Horthy Miklós és kora című … Tovább »
Először tártak fel Hasmóneus-kori épületet Jeruzsálemben
“A rendező Izraelbe távozott…
Arafat halála – Francia szakértők szerint kizárt a mérgezés
Francia igazságügyi szakértők szerint kizárt, hogy Jasszer Arafat volt palesztin elnököt megmérgezték – közölték kedden igazságügyi források.
Arafat 75 éves korában, 2004. november 11-én hunyt el egy Párizs melletti katonai kórházban. Özvegye engedélyével tavaly kihatolták … Tovább »
Boszorkáktól az összeesküvőkig
Iráni-izraeli diszkó Berlinben
Meghalt Bächer Iván
56 éves korában, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Bächer Iván – tudatták az újságíró Facebook-oldalán.
Bächer Iván 1957. március 25-én született. A kispesti Wekerletelepen nőtt fel, ami később folyamatos visszatérő motívuma lett írásainak. Az ELTE történelem–pedagógia szakán … Tovább »
Sakk-kalandregény Berg Judittól és Polgár Judittól
Megnyílt a budapesti Herzl-központ
Keresi a rendőrség a rongálókat
Befogadták a hajléktalant a Pozsonyi út lakói
A Harmadik Templom már felépült
11 éve halott, most apa lett
Trauma és utóhatás – szemináriumsorozat a vészkorszak irodalmáról
Kóser húsbolt, csalamádé és egy rejtőzködő gyűjtemény
Kövesi István – akit gyűjtőtársai „kóser Pistinek” neveztek – az újlipótvárosi Csanády utca 5. szám alatt lévő kóser húsbolt aranylelkű mészárosa volt. Úgy hírlett róla – legalább Anna Margit beszámolója szerint –, hogy a rászorulóknak némi pénzt is csomagolt a hús mellé… Kövesi és felesége híres volt saját készítésű savanyúságáról, melyből nyugatra is exportáltak. De a családtagokon és barátokon kívül alig tudta valaki, hogy mit rejt az üzlet fölötti lakásuk: egy heterogén összetételű gyűjteményt klasszikussá nemesedett modernekből, főművekkel, kevéssé hullámzó színvonallal (ami nem mondható el minden gyűjteményről!). Hogy mindezt miből? Nem is a húsból, hanem a csalamádéból…