2007. március 10. „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” – mondta Esterházy János pozsonyi parlamenti képviselő. Ő volt a független Szlovákia parlamentjében az egyetlen politikus, aki 1942. május 15-én, a nácizmus tetőpontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról … Tovább »

Az alábbi írás nyolc karikatúra segítségével kísérli meg bemutatni, hogy a mai demokratikus nyugati világ, ezen belül is elsősorban Európa egyik legfontosabb véleményformáló eszköze, a mértékadó sajtó Izraellel kapcsolatos narratívája többrétegű. Miközben – forma szerint – a napi politikai történéseket és ezek hátterét mutatja be, a mélyben mindez időről-időre összekapcsolódik a zsidósággal kapcsolatos (elő)ítéletekkel, akár a legrégebben rögzült hiedelmekkel. 

– Szülei egy diktatúra kiszolgálói voltak, egyben annak a rendszernek a bürokratái, amelyik önt és társait megfosztotta állampolgárságuktól. Melyiket volt nehezebb feldolgozni? – Igazán azzal volt szörnyű szembesülni, hogy azok a szülők, akiket én ismertem, 1945 és 1953 között az ÁVH-nál dolgoztak.

Ez a holokauszt más lesz – Benny Morris

A második holokauszt teljesen más lesz. Egy fényes reggelen, vagy tíz év múlva, talán egy helyi válság közepette, talán derült égből lecsapó mennykőként egy nappal, egy évvel, vagy öt évvel azután, hogy Irán hozzájutott a Bombához, a … Tovább »

A második holokauszt nem olyan lesz, mint az első. A nácik valóban ipari méretekben űzték a tömeggyilkosságot. Az elkövetőknek azonban még egyenként kellett érintkezniük áldozatokkal. Mielőtt ténylegesen megölték őket, megfoszthatták őket emberi mivoltuktól, mind gondolatban, mind a szörnyű lealacsonyítás hónapjai és évei során. De még akkor is látó- és hallótávolságban voltak áldozataiktól, esetleg megérinthették őket.

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.

A holokauszt vizsgálata: globális vízió címmel megtartotta beígért vészkorszak-konferenciáját a teheráni vezetés. A 2006. december 10–12-e között zajlott rendezvény hivatalos szervezője az iráni Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete volt – amely ezzel elérte, hogy körülbelül 40 európai és észak-amerikai tudományos intézet szakította meg vele a kapcsolatot. A gyűlés számos régi és új részvevője egyesült abban a politikai akaratban, hogy a holokauszt tényeinek tagadásával delegitimizálják a cionizmust és Izraelt.

Egy keresztyén (sőt harsányan antiszemita) családból származó fiatalember és egy zsidó lány szerelméről szól az alábbi részlet regénye. Igaz, a főszereplők hitehagyottak ebbéli minőségükben, és csak a közeljövő fővárosi underground alvilági szubkultúrájában érzik igazán jól magukat. Ámde a lány, Noémi, egy napon váratlanul ismeretlen helyre költözik; vége szakad az idillnek. A fiú persze nem hagyja annyiban, elindul, hogy visszaszerezze kedvesét (és ezen a ponton indul a történet).

Auschwitzban 1966 augusztusában jártam először. Frissen diplomázott tanárként, letelepedési segélyünkből, nászutunkat Krakkóban töltöttük. A közeli sóbánya (Wieliczka) után Oswieczimre is egy napot szántunk. Abban reménykedtem, hogy odaveszett rokonaim nyomára bukkanok. Katolikus arám s én sem sejtettem, hogy utunk szimbólum lesz, az örömben is emlékezés, a meg nem élt rítus, a chupa alatt összetört üvegpohár jelképe. Ugyanis véletlenek nincsenek, az összefüggéseket kell észrevenni, és megérteni. Erről szól az alábbi történet is.

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.

 Író, szociológus. Angol irodalom szakot végzett az ELTE-n. Három évig volt a Valóság munkatársa. Publicisztikai írásai főleg az Élet és Irodalomban jelentek meg. Szerkesztője, majd főszerkesztője volt a Gondolat kiadónak.
 

2006 decemberében a konzervatív zsidóság nemzetközi szervezetének „bölcsei” New York-ban úgy döntöttek: a homoszexuálisok együttélése többé nem esik tilalom alá.
A hagyomány

Az iszlámizmus mint olyan, az iszlámtól és a moszlimoktól idegen definíció, amely az iszlám vallás és a politika egybefonódását, „politikai iszlámot” jelent.

Bár a film Hanukáról (is) szól, a főszereplő női partnerét Eszternek hívják, s a film vérbeli vígjáték, ezért Purimkor is aktuális. Hag szaméah, vigadjunk! Reszkessetek Hámánok!

Azért sem fogok tudni megnyugtató választ adni levelére, mert nem csak én vagyok a megszólítottja. Azt, hogy milyen vélemények jelennek meg a lap internetes fórumán, nem dolgom kommentálni és nem is lehet levonni belőle semmilyen következtetést a lap profiljára nézve. Ami nekem szól, arra röviden válaszolok.

Schmidt Mária elvtársnőről, a munkásmozgalom régi harcosáról kiderült, hogy áruló. Tudom, hogy ez Önöknek is fájdalmas, sorainkba férkőzött, megbíztunk benne, és most kiderül, hogy kígyót melengettünk a keblünkön. Schmidt Máriát 2002-ben ismertem meg. Akkor még nem sejtettem, hogy a CIA ügynöke, az imperializmus láncos kutyája, velejéig rohadt kiszolgálója a tőkének, ezért is akarja tőkés barátai segítségével elérni, hogy HŐS VEZÉRÜNK, A NÉPEK NAPJA JOSZIF VISSZÁRJONOVICS ZSUGÁSVIKI távozzon a PÁRT éléről.
 

Izrael kedvezőtlen nemzetközi megítélésének felülírása, az ország „átcsomagolása” a célja annak a tervezett kampánynak, amelynek előkészületeit nemrég hozta nyilvánosságra az izraeli külügyminisztérium.
  
 

Interjú Presser Gáborral

Normális esetben egy amerikai közbülső kongresszusi választáson elért demokrata győzelem pár nap alatt végigfutna a világmédián, a balos véleményformálók örülnének, a konzervatívok a szocializmus eljöveteléről bloggolnának, mindenki elemezgetné, hogy akkor most az elnök mit tehet és mit nem, aztán az ügy szépen lekerülne napirendről.