Összesen 12,946 találat (8321 - 8340) : G. G..
Forrás: MTI Német anyanyelvű prágai zsidó családból származott, apja kereskedelmi pályára szánta, ő meg bölcsész műveltségű német költő akart lenni. Szülővárosát „siralmas gettónak” érezte, s amint tehette, el is menekült onnan. Német egyetemekre járt, expresszionista … Tovább »
„Micsoda kincset visz a hóna alatt, Reb Simen? Kezei remegnek, ahogy a szívéhez szorítja, és az öröm csak úgy sugárzik a szemeiből!” „Oh, ez csak a sófárom, az ünnepi sófárom!”válaszol Reb Simen zavart mosollyal. „Ünnepi sófár?” „Hát ez nálam már így van: Elul hónap hétköznapjain csak egy amolyan hétköznapi sófárt fújok. De ez itt egy drága, szépen megmunkált, ünnepi sófár!”
A régi pesti zsidónegyed utcáin sétálva még a felületes szemlélőnek is feltűnik a negyed különleges hangulata, az utcák, épületek változatossága, a kiemelkedő építészeti értéket képviselő épületek nagy száma és zsinagógák kelet varázsát idéző látványa.
A 18. … Tovább »
1936-ban lebontották a Károly körút és a Király utca sarkán terpeszkedő hatalmas kétemeletes, immár igen elhanyagolt állapotba jutott épületmonstrumot, az Orczy-házat, hogy a Belső-Erzsébetvárost átszelő tervezett „sugárút” kapujának szánt „Madách-házak” kerüljenek … Tovább »
Kos szarvával jelezzük lelkünknek és testünknek nagyünnepeink közeledtét. Felteszem a kérdést: Milyen lehet egy kívülállónak a reggelenként megszólaló sófár hangja? Először egy, aztán három szaggatott, majd kilenc rövid, végül egy nagyon hosszan zengő hang. Mindegyiknek külön jelentősége van.
Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa
„Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)
A kiváló román antropológus … Tovább »
Norman Manea amolyan kiveszőfélben lévő író: kelet-európai disszidens/emigráns, aki 1986-ban – ötvenévesen – elhagyta a nemzetiszocialista „Jormániát”, azt az országot, ahol semmi sem összeegyeztethetetlen, és ahol nem ismerik az árnyalatokat, vagyis ahol kizárólag a vörös … Tovább »
Max Blecher jómódú zsidó porcelánkereskedô fiaként 1909-ben született az észak-moldovai Botos¸ani-ban. Romanban járt iskolába, majd Párizsban beiratkozott az orvosi egyetemre. 1928-ban azonban meg kellett szakítania tanulmányait, mert Pott-betegséggel (gerinc tuberkulózissal) diagnosztizálták. … Tovább »
Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
Egykoron Óbudán erős és büszke zsidó közösség élt. Már a XVIII. században emeltek maguknak itt templomot a környékbeli hívek. De igazán szép imaházra csak 1821-ben futotta. Az építésre kiírt pályázaton még maga a nagy Pollack Mihály is csak a második helyezést csípte meg, az első, a ma már kevéssé ismert Landherr András lett. Az ő tervei alapján készült el a klasszicista stílusú zsinagóga, melyet 1821. július 20-án avattak fel.
Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, hiszen a zsidó hagyomány sokszólamú, mindenre találhatunk példát, és annak ellenkezőjére is.
– Történelmi kompromisszumot keresve jöttem ide – mondta helyi idő szerint szerdán Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Washingtonban az izraeli–palesztin béketárgyalások hivatalos újraindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…
Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán a magyar fővárosba érkezik a Sion foglyai legendás hőse.
A zsidó és a muszlim vallású amerikaiak kedvelik a leginkább Barack Obama elnököt – derül ki a Gallup pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Olvasom, hogy a Hetek újságírói a Magyar Szigeten jártak, de csak kísérővel mozoghattak, amikor ennek okát kérdezték Zagyva Gyula főszervezőtől, jobbikos képviselőtől, az így felelt: “Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!”, majd ostorral a kezében megkérdezte, hogy “Ki engedte meg, hogy bekapcsold a hangfelvevőt? A zsidó pofátlanság, az látszik.”, végül hozzátette, hogy “Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg…nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el”.
Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól szakadt meg a szíve. Ez a ház nem volt otthona. Egészen más, mint az innen messze eső –– ahogy Illés Endre fogalmazott – valószerűtlenül rövid, Sütő utcai épület. Ide bekényszerítették.
Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya alakult ki hazánkban. A legtöbb európai országban szintén a nemzeti kultúra részévé vált az antiszemitizmus, mindez azonban nem adhat fölmentést senki számára, ahogy természetesen igazolást sem.
A Bauhaus fogta a műtermében magában búslakodó embert és feladatot adott neki: élhetőbb világot kell teremteni a művészet segítségével. A 20. század egyik fontos művészeti irányzatában kiemelkedő szerepet kaptak a magyarok. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb durranásához nem készült el az épület, de a kiállítás anyaga kiemelkedő. Új, eddig kevéssé artikulált történetet kapott Pécs.
Egy amerikai újságírónak köszönhetően négyezer zsidó jutott ki New Yorkba a második világháború idején, akik között nagy számban fordultak elő neves művészek és irodalmárok.