Találatok ‘G. G.’
Összesen 12,946 találat (6001 - 6020) : G. G..
Örökre zsidó?
Krekó Péter: „Magyarország nagyon kevesek számára az ígéret földje”
Krekó Péter szerint minden korábbinál erősebb a – részben az ismeretlentől való félelem, részben a politika által táplált – idegenellenesség. A Political Capital igazgatója úgy látja: nem nagyon lehet tovább szigorítani a magyar bevándorláspolitikát, Orbán „vulgáris idegenellenességéhez” pedig David Cameron sem lesz partner. Az elemző azt mondta: a magyar miniszterelnök kijelentéseihez hasonlót nemhogy közép-európai kormányfők, de még nyugat-európai szélsőjobboldali pártok potentátjai sem engednek meg maguknak.
Izrael négy hadihajót rendelt Németországtól
Izrael négy darab hadihajót rendelt 430 millió euró értékben a ThyssenKrupp-tól.
A tervek szerint a megrendelt korvetteket 5 éven belül adják át. A hajók feladata többek között a földközi-tengeri gázmezők védelme lesz, jelentette be az izraeli védelmi minisztérium. … Tovább »
„Üres padok” – Felhívás az iskolák emlékezetére
Hetven évvel ezelőtt az akkori magyar állam a legnagyobb bűnt követte el állampolgáraival szemben. Miután több évtizeden át tudatosan gerjesztette az indulatokat zsidó honfitársainkkal szemben, a kirekesztés és megbélyegzés eljutott a fizikai megsemmisítéshez. A gettókba zárás, a deportálás végső állomásai a koncentrációs táborok voltak, ahol közel 600 ezer magyar állampolgár, felnőtt és gyerek, nő és férfi pusztult el. Egyetlen bűnük zsidó vagy cigány származásuk volt.
„Ciki lett volna nem Heislerre szavazni”
„Szörnyű dolgokat meséltek”
Megjelent a Szombat májusi száma!
Teherán és Budapest testvérvárosokká váltak
Kocsis Máté szerint „megpróbáltatás” volt a gázkamra és a tarkólövés
Schmidt Mária beveti politikai szövetségeseit a Sorsok Házáért folytatott harcban. De biztos jó az, ha az emlékezetpolitikát a politikai erőviszonyok határozzák meg a szakmaiság és a társadalmi konszenzus helyett?
Másfél éve húzódik a Sorsok Háza kálváriája. A projekt jelenleg … Tovább »
Hamis képzetek hálója
Rédei kabátja
Nicolas Roth (Róth Miklós) visszaemlékezése Tizenhat évesen Auschwitzban címmel jelent meg. A kiváló memóriával megáldott, ma is Párizsban élő szerző már a világháború befejeződése után jegyzeteket készített az iszonyatos megpróbáltatásról, amin keresztülment, de csak fél évszázaddal később írta meg az emlékeit. Bepillantást nyújt a tábor mindennapjaiba, megörökíti a „munkával történő megsemmisítés” borzalmas mechanizmusát. Pontos, eddig csak töredékesen ismert képet rajzol Auschwitz belső, emberi viszonyairól. A könyv Pelle János fordításában, a Debreceni Zsidó Hitközség és a Merkava Kiadó gondozásában jelent meg.
Horovitz: Valódi megújulást szeretnék
Horovitz Tamás weboldalán az alábbi interjú jelent meg Horovitz Tamással.
Május 10-én új elnököt választ a Mazsihisz. Az elnöki székre esélyes három aspiráns közül Horovitz Tamást kérdeztük a programjáról, a kampányról. A zsidó vezetőt szembesítettük az ellenfelei … Tovább »
Az utolsó pillanatban létrejött Netanjahu koalíciós kormánya
A megszabott határidő előtt, szinte az utolsó pillanatban létrejött a koalíciós megállapodás Benjámin Netanjahu eddigi izraeli miniszterelnök és a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű párt között, és ezzel megnyílt az út az ország harmincnegyedik – Netanjahu negyedik – kormányának megalakítása előtt – értesült szerdán este a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.
Heisler for President!
Értékteremtés és identitás, azaz: kedves Gerő András!
Gerő András 10 zsidó? című cikkében hevesen ostorozza a Mazsihisz idei 1 %-os kampányát. Nem tetszik neki, amihez persze joga van. Véleményét azonban oly’ mértékben vezérli a Mazsihisz és annak elnöke elleni indulat, hogy számos tartalmilag is hibás megállapítás és helytelen összefüggések … Tovább »
Nemzetállami álom
Herzl Tivadarként ismerjük Budapesten, ahol tér viseli a nevét, de Theodor Herzl néven emlegeti a világ mint a palesztinai zsidó állam megálmodóját. Shlomo Avineri könyvének magyar megjelenése alkalmából vett részt egy beszélgetésen a könyvfesztiválon.
Shlomo Avineri (fotó: Reviczky Zsolt, Népszabadság)Meron – a haszid Woodstock
Meron – jelentéktelen, kicsiny település Izrael északi részén. Mondhatni: szóra sem érdemes. Ugyannakkor Meront LágBaOmerkor közel ötszázezren (!) keresik fel évről évre. Óriási máglyák körül táncolnak, dalolásznak, esznek-isznak, jól érzik magukat egy egész este, és a rá következő napon egyaránt. Mégis mit keres ott ennyi ember? Hogy lehet az, hogy a sok haszid, fekete köntösös férfi Woodstockot varázsol ilyenkor a hegyi faluba?
T. Sós Vera kapta az Akadémiai Aranyérmet
A magyar matematika kiemelkedő egyénisége, a világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera vehette át a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésének hétfői nyilvános ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként.