Találatok ‘Forrás: MTI’

Összesen 885 találat (341 - 360) : Forrás: MTI.

Elfogták az al-Kaida egyik vezetőjét

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A pakisztáni hírszerző szolgálatok amerikai segítséggel elfogták az
al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik magas rangú vezetőjét, közölte
a pakisztáni hadsereg hétfőn. A délnyugat-pakisztáni Baludzsisztán
tartomány székhelyén, Kvetta városban kapták el Junisz al-Mauritánit,
akit a pakisztáni közlemény szerint még “személyesen” Oszama bin Laden,
az al-Kaida május elején megölt vezetője bízott meg azzal, hogy
“terveljen ki és hajtson végre merényleteket amerikai állampolgárok,
valamint jelentős katonai és polgári célpontok ellen az Egyesült
Államokban, Európában és Ausztráliában”.

Párizsi Líbia-csúcs – A Nyugat támogatásáról biztosította az új líbiai vezetést

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy híján 50 ország és nyolc nemzetközi szervezet képviseltette magát a
párizsi értekezleten, amelyen a Kadhafi utáni Líbia helyzetét vitatták
meg. A vendéglátó francia elnök mellett jelen volt többek között az
amerikai külügyminiszter, a brit, a német, a spanyol kormányfő, a
jordániai király, de részt vett a tanácskozáson a líbiai katonai
beavatkozást bíráló Oroszország, Kína és Algéria képviselője is, és
ugyancsak ott volt a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) két vezetője,
Musztafa Abdel-Dzsalíl és Mahmúd Dzsibril. 

Szavazni kell, hogy legyen-e Palesztina

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Világra szóló diplomáciai kampánymeccset vívnak ezekben a hetekben az
izraeliek és a palesztinok. Az ENSZ szeptemberi közgyűlésén – várhatóan
20-án – a tagállamoknak szavazniuk kell arról, hogy Palesztinát
felvegyék-e a szervezetbe. Ezt Izrael nagyon határozottan ellenzi, ahogy
azt az augusztus közepén Budapesten járt izraeli
külügyminiszter-helyettes is világosan előadta a magyar kormánynak.
Ugyanakkor a palesztinok is minden követ megmozgatnak, ők is lobbiztak
az ügyben Budapesten, amikor még a tavasszal itt járt Mahmúd Abbasz
palesztin elnök.

ENSZ-szakértő: a BT-tagságra pályázó Magyarország valószínűleg megszavazza a palesztin önállóságot az ENSZ Közgyűlésében

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági helyére pályázó
Magyarország valószínűleg megszavazza a palesztin államiság
elismerésével kapcsolatos határozatot szeptemberben a világszervezet
közgyűlésében, ugyanis szüksége van a BT-tagság eléréséhez az arab
államok támogatására – mondta egy nevének elhallgatását kérő magas
rangú, korábban az ENSZ-szel is foglalkozó diplomata az MTI-nek szerdán.

Soros György a hvg.hu-nak: Fizessenek a magyar gazdagok is!

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A világ egyik legbefolyásosabb embere a hvg.hu-nak adott exkluzív
interjúban mindaddig ideges piaci légkört, viharokat vár a részvény- és
devizapiacokon, amíg nem érkezik megnyugtató válasz Angela Merkeltől és a
többi kulcspolitikustól, hogy miként látnak hozzá az egészen közeli
jövőben az eurózóna erősítéséhez. Magyarország számára is van egy-két
tanácsa.

Hoffmannék megdöbbentő érve – miért nem jó az angol

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az nem helytálló szakmai érv, hogy túl könnyű az angol, ezért aztán a
diáknak elmegy a kedve a többi nyelv tanulásától. Épp fordítva van –
reagált Frank Tibor, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója arra a
kiszivárgott oktatási stratégiai tervezetre, miszerint “túl könnyű az
angol, ezért nem ezzel kellene kezdeni a nyelvtanulást”.

Miről egyeztetett Izraellel Fellegi Tamás?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Kutatás-fejlesztési együttműködésről, a kritikus infrastruktúrák
védelmének informatikai hátteréről és energetikai kérdésekről tárgyalt
július végén Izraelben Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter –
olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) honlapján hétfőn
megjelent közleményben.

[popup][/popup]