Találatok ‘ELTE / Szombat’
Összesen 12,972 találat (10841 - 10860) : ELTE / Szombat.
Róheim Géza – zsidóság, pszichoanalízis és a Nyugat
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
„Máshol erről nyugodtan lehet beszélni”
![](https://www.szombat.org/files/2009/04/schiff_andras__c__web_birgitta_kowsky-120x90.jpg)
“Rajongok a magyar kultúráért, irodalomért, Bartókért és Kurtágért… Hogy mivel jár? Semmi mással, mint amit különben is csinálok. …mikor elõször jártam Amerikában, az embereknek ott Magyarországról két név jutott az eszükbe: Zsazsa Gabor és Bela Lugosi. Ez borzalmas. El kell érjük, hogy azonnal Bartók, Ady , József Attila neve merüljön fel.”
A párbeszéd erősítését szolgálják
Olyan keresztényként olvasom lapjukat, aki – Popper Péter szavaival “megérti, hogy az Újszövetség az Ószövetségre épül”, aki “a Tanachot kinyilatkoztatás értékűnek ismeri el” és aki tudja, hogy “a kereszténység nem létezhetne a zsidóság nélkül”.
”Az ügyészség tétlenül nézi az uszítást”
Elképesztőnek tartja az SZDSZ, hogy az ügyészség a közösség elleni izgatás legnyilvánvalóbb eseteiben sem indít hivatalból eljárást – közölte Gusztos Péter.
Gracia Mendes hosszú útja (Hamvas Levente Péter)
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/gracia.jpg)
Talán Tolsztoj írja valahol, hogy a nők úgy irányítják a háttérből a férfiakat, ahogyan a Rothschild báró befolyásolja pénzével a világpolitika menetét. Kézenfekvő lenne mármost, hogy a nagypolitika csakis a „Rothschildnék” szeszélyének függvénye. Mielőtt azonban bárki … Tovább »
Horváth Ágnes: Vajda Lajos, az aszkéta festő (1908-1941)
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/Vajda-onarckep-201x300.jpg)
Ahogy ránézünk a születési és halálozási évszámra, mindannyiunkat döbbenet fog el az élet szűkössége miatt. A döbbenetből ocsúdva gondolkodni kezdünk. Na, persze, a háború. De hiszen Magyarország éppen hogy belépett a háborúba! Életrajzának utánanézve újra érteni véljük: … Tovább »
Csaplár Vilmos: Hitler lánya (részlet)
![](https://www.szombat.org/files/2009/04/csaplar.jpg)
Kasztner le se törölte a homlokáról a verejtéket, fénylő arccal érkezett, nehéz bőrönddel a kezében.
Az íróasztala mögött terpeszkedő Wisliczeny rögtön a tárgyra tért.
– Na, megkapja amit kért! A gesztust. – Közben mohó kíváncsisággal bámulta a bőröndöt, bele szeretett … Tovább »
Szuhay Péter: Etnikai háború (réme) az ajtó előtt?
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/szuhay_2-300x225.jpg)
Voltak-e boszorkányok a 16-18. század európai történetének időszakában, avagy csak boszorkánynak mondott (kiváltképp) asszonyok voltak, akiket nem ritkán megköveztek, megégettek? Az első pillanatban frivolnak tűnő megközelítés valójában rávilágít általában vett álláspontunk … Tovább »
„Ismerje fel képességeinek határait”
![](https://www.szombat.org/files/2009/04/darvas_istvan_web-120x90.jpg)
Nagyon úgy fest, hogy magamévá tettem a Széder estén olvasott előírást, miszerint „minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni magára, mintha ő maga hagyta volna el Egyiptomot”, ezért legyenek elnézőek, amikor tórai idézetekkel és rabbinikus kommentárokkal fordulok Önökhöz kedvenc ünnepem kapcsán.
Michelle Obama beleszeretett Prágába
Visszajövök” – ígérte Prága lakóinak Michelle Obama, miután vasárnap befejezte két órára nyúlt sétáját a cseh főváros zsidónegyedében.
A Kreml főrabbija
![](https://www.szombat.org/files/2009/04/berl_lazar_az_ismeretlen_katona_sirjanal_2008-120x90.jpg)
Így nevezik a háta mögött Berl Lazar rabbit, a Chabad Lubavics első számú moszkvai emberét, aki a maga részéről jobban örül az Oroszország főrabbija titulusnak. Ebből azonban rajta kívül van még egy, ha ugyan nem kettő. Ennek megfelelően csúcsszerv is van vagy három, de ezek közül kétségkívül a Berl Lazar-féle FEOR (Oroszországi Zsidó Szervezetek Szövetsége) a legbefolyásosabb.
“Csurka úr! Nagyon kérem, fejezze be!”
A Fővárosi és Legfőbb Ügyészség egyelőre nem vizsgálja az ügyet, és eddig feljelentés sem érkezett azzal a képpel kapcsolatban, ami a Magyar Fórum múlt heti címlapján jelent meg.
Divertimento ebraico – Moszkvából
![](https://www.szombat.org/files/2009/04/137_zsoltar_ihlette_festmeny-120x90.jpg)
Leonyid Hoffmannal Egyed Ilona beszélget – A Divertimento ebraico zeneszerzőjeként miféle identifikációs jegyekkel jelöli ki saját helyét a világban? – Június 22-én születtem. Emlékezetes a nap, Hitler Szovjetunió elleni inváziójának napja. Születési … Tovább »
Szántó T. Gábor: Moszkvai napló
![](https://www.szombat.org/files/2009/03/05_lagermikulas-120x90.jpg)
„Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam, sto szasztav gruppi voszemnadszaty ucsenyikov, nyikto nye atszusztvujet.” – rémlik fel bennem a középiskolai oroszórák maradványa, ahogy Moszkvában sétálunk. Sajnos, többre nem emlékszem, erős ellenállás élt bennem a kötelező orosztanulással szemben. Könyvbemutatóra érkeztünk…
Konzervatív konferencia
20 évvel a rendszerváltás után – A magyar konzervativizmus teljesítménye és értékelése. Konferencia a Prohászka Műhely Szakkollégium szervezésében 2009. április 1-én, a Pázmány Teremben.
Magyar Banánköztársaság
Gyurcsány Ferenc távozhatott volna kevésbé dicstelenül is a hatalomból. Megint hazudott ugyanis: sem ő, sem a frakció nem arra keres embert, amire az állást meghirdették. A manőver célja az időhúzás, Orbán elodázása; az ok a gyávaság és a szűklátókörűség; a járulékos kár (sok szocinál maga a cél): a reformok eltaknyolása.
„Az antiszemitizmus még mindig jelentős, de föl lehet lépni ellene”
Durban II – vészjelzések
![](https://www.szombat.org/files/2009/03/durban_israel_ellenes_tuntetok-120x90.jpg)
Hét évvel ezelőtt a dél-afrikai Durban-ban rendezték meg az ENSZ Rasszizmus elleni Világkonferenciáját, amelynek deklarált célja a rabszolgaság és a gyarmatosítás bűncselekményként történő elítélése volt. A rendezvény azonban Izrael Állam elleni bírósággá és a legsötétebb diktatúrák szócsövévé változott.